Gy. András
Conor Gallagher: Ők kihasználták a helyzeteiket, mi nem
A Chelsea játékosai közül a Real Madrid elleni vereséget követően Gallagher nyilatkozott az újságíróknak.
„Úgy érzem, hogy jól játszottunk, sok helyzetünk volt. Szerintem egyértelmű, hogy nekünk volt több és nagyobb helyzetünk mint nekik, de a futball arról szól, hogy ki kell használnod a lehetőségeidet, mi pedig ezt nem tettük meg, ami csalódást kelt. Természetesen le vagyunk sújtva, de csináltunk a pályán jó dolgokat.”
„Alapvetően a kapu előtti eredményes játék az, amivel meccset nyerhetsz, nálunk pedig ez nem volt meg. Egyértelmű, hogy sokat javultunk a legutóbbi meccseinkhez képest, de gólokat kell szerezni a győzelemhez. Ők ezt megtették, mi nem.”
„Nyomultunk előre, ők pedig néhányszor le tudtak kontrázni minket, ami természetesen kockázatos. Mindenki csalódott lesz most, de szerintem rengeteget javultunk az elmúlt meccsekhez képest, és bízom abban, hogy ezt a szurkolók is látták.”
„Mindig van miért küzdeni. Egyszerre egy meccsre figyelünk, szeretnénk csapatként javulni és megnyerni annyi meccset az idény hátralévő részében, amennyit csak lehet. Meccsről meccsre haladunk majd, remélhetőleg építhetünk erre a mai teljesítményre, mivel én úgy éreztem, hogy bizonyos szempontból pozitív volt.”
Rodrygo: A gólörömömnél Cristianóra, a példaképemre gondoltam
A Real Madrid játékosai közül a kétgólos Rodrygo mellett Courtois és Camavinga beszélgetett az újságírókkal a Chelsea elleni győzelem után.
Rodrygo:
„Nem tudom, hogy magyarázzam meg, de ez a sorozat számomra igazán különleges. Amikor itt játszottam, mindig tudtam tenni valamit, hogy segítsem a csapatomat. Nagyon boldog vagyok, remélem, hogy így tudom folytatni, további gólokat szerzek, gólpasszokat adok, és megnyerjük a BL-t.”
„Nagy öröm a Real Madridban játszani, ez a világ legnagyobb klubja, és tudjuk, hogy lényegében kötelességünk az elődöntőbe, majd a döntőbe jutni és megnyerni a sorozatot. Azóta ez van a fejünkben, hogy itt vagyunk. Nagyon jó teljesítményt kell letennünk az asztalra, szerintem ezt is tesszük. Amióta itt játszom, hosszú utat jártunk be ebben a sorozatban, remélem, hogy így folytatjuk tovább.”
„Megszerezhették volna a vezetést, de Courtois kisegített minket. Nagyon örülök a duplámnak, szeretném ilyen tempóban folytatni. Most már az elődöntőre kell gondolnunk.”
„Militão nem játszhat majd az első meccsen, de vannak más nagyon jó játékosaink, akik beugorhatnak a helyére. A BL nagyon kemény. Nem választhatjuk meg az ellenfeleinket, készen kell állnunk mindenre.”
„Gondoltam arra, hogy térden csúszva ünneplem a gólomat, de egy kisebb duzzanat miatt nem tudtam. Aztán beugrott a példaképem, Cristiano Ronaldo, ezért így ünnepeltem.”

Courtois:
„Nagyon elégedett vagyok. Számomra intenzív mérkőzés volt, és az, ha sikerül nyerni és elkerülni a bekapott gólt, mindig jó dolog. Az első félidő nem sikerült a legjobban, de a félidőben javítottunk a dolgokon. A második félidőre feljavultunk, szereztünk két fontos gólt. Visszajöhettek volna a meccsbe, a szurkolóik mögöttük álltak. Keresték a gólt, ami visszahozta volna számukra a reményt, de szerencsére Rodrygo betalált.”
„A védésem egy kapu előtti, éles szögből érkező keresztlabda után jött. Valaki megpróbált lőni, egy kicsit elestem, láttam, hogy Cucurellához kerül a labda. Megpróbáltam ugrani, minél nagyobb területet lefogni, balra dőlve dobtam a testem, hogy lefedjem a hosszút, a rövidet pedig a lábammal védtem. Nagyon örülök ennek a védésnek.”
„Militão sárga lapja szerencsétlen eset, Havertz megemelte a labdát, Militão pedig nem érte el. Hinnünk kell az egész keretben, biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk harcolni a City vagy a Bayern ellen. Megpróbáljuk megismételni a tavalyit, hinnünk kell ebben. Jó sorozatban vagyunk, bízunk abban, hogy ismét meg tudjuk tenni és bejutunk a döntőbe.”
„Nem könnyű elődöntőbe jutni. A legutóbbi 13 évben a Madrid rengetegszer megtette ezt. Örülünk, hogy most is sikerült. Nem könnyű, de ha itt vagy, és veszítesz, az nem sokat jelent. Nyerni akarunk, de egyszerre csak egy meccs lebeg a szemünk előtt.”
Camavinga:
„A csapat remekül játszott. Az első félidő nehéz volt, mert a Chelsea is kiváló csapat. A második félidő könnyebbre sikerült, szereztünk két gólt. Mi vagyunk a Real Madrid, és ha kemény meccset játszunk, akkor is úgy dolgozunk, mint mindig, és sikerült továbbjutnunk.”
Ancelotti: Elégedettek vagyunk, hogy ismét ott vagyunk az elődöntőben
A Real Madrid olasz mestere a Chelsea elleni továbbjutást követően is elmondta gondolatait az újságíróknak.
A mérkőzés
„Elégedettek vagyunk, hogy ismét elődöntőt játszhatunk, megyünk előre a döntőért. Egy elődöntő mindig siker, hiszen lehetővé teszi, hogy álmodozzunk egy újabb BL-győzelemről, egy újabb döntőről. Nehéz volt, ahogy erre számítottunk is, hiszen az ellenfelünk mindent megtett a továbbjutásért. A Chelsea remekül teljesített az első félidőben, okozott nekünk néhány problémát, de nagyon jó második félidőt játszottunk, javítottunk a játékunkon, jobban járattuk a labdát, dinamikusabbak voltunk.”
„Az idény ezen szakaszában a csapat jól teljesít. Jól dolgoztunk az elmúlt meccseken, a csapat nagyon motivált és a feladatra koncentrál. Nagyon egységesek vagyunk, kevés gólt kapunk. A félidőben megbeszéltük, hogy néhány védekezési problémát hogyan oldjunk meg, mivel egy kicsit szenvedtünk az első játékrészben. Valverde átkerült bal oldalra, Camavinga kisegítésére, mivel Kanté és James is ott rohamoztak.”
A párharc kulcsa
„Ha megvan a csapatszintű elkötelezettség a védekezés kapcsán, akkor megteremthetjük a különbséget. Ez az alapja annak, hogy meg tudjuk mutatni a bennünk rejlő kvalitásokat. Ebből van bőven, és az, ha hátul egységesek vagyunk, sokat segít.”
Rodrygo
„Lehet, hogy a teljesítménye nem volt olyan jó, mint néhány korábbi alkalommal, hiszen játszott hihetetlenül jó meccseket, de rendkívül hatékony volt. Korábban voltak olyan meccsek, ahol elképesztően jól játszott, de nem lőtt gólokat. Most ő jelentette a különbséget, megnyerte a meccset a két góljával. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen fiatal játékosaink vannak, akik ennyi energiával és kvalitással rendelkeznek. Miattuk lehetünk magabiztosak a jövőt illetően.”

Courtois védése a szünet előtt
„Az a védés megakadályozta, hogy Cucurella betaláljon, ez kritikus pillanat volt, mivel egy gól megváltoztathatta volna a játék képét a második félidőben. Fontos védés volt, mert a Chelsea rendkívül nagy intenzitással játszott.”
Ferguson rekordjának beállítása (100 győzelem a BL-ben edzőként)
„Megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan nagyszerű edző és ember számait érhettem el, mint Ferguson. Megtisztelve érzem magam és nagyon örülök, hogy ott lehetek mellette.”
Benzema és Alaba
„Alaba a combjában érzett kellemetlenséges, Benzemát pedig megtaposták, ezért döntöttünk úgy, hogy lecseréljük.”
Militão sárga lapja
„Kicsit aggódtam, hogy 10 emberrel játszhatunk. Úgy nehezebb dolgunk lett volna, de aztán csodás meccset játszott. Elveszítettük őt az elődöntő első meccsére, ami nagy kár, de reméljük, hogy Alaba addig felépül addig.”
Összefoglaló: Chelsea – Real Madrid (0-2)
A Real Madrid továbbjutása egy pillanara sem forgott veszélyben, a Chelsea együttese nem tudott kitalálni megfelelő megoldást arra, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát a BL-negyeddöntő visszavágóján. Sőt, a blancók Rodrygo révén további két góllal növelték is az előnyt, így végül 4-0-s összesítéssel jutottak tovább az elődöntőbe, ahol vagy a Manchester City, vagy a Bayern München lesz az ellenfelük. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.
Kepa: Sokkal jobb teljesítmény kell tőlünk, mint az odavágón
A Chelsea oldaláról a csapat kapusa, Kepa Arrizabalaga állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt.
„Egyértelmű, hogy jobb teljesítményre lesz szükségünk, mint amit a Bernabéuban mutattunk. Jobban kell irányítanunk a kontráikat, a labdajáratásunkon is javítanunk kell, és ami biztos, az az, hogy több helyzetre lesz szükségünk. Gólokat kell szereznünk, mindkét tizenhatoson belül pontosabbnak kell lennünk. Szerintem ez lehet a kulcs.”
„Nem lesz könnyű, de nem gondolom, hogy életünk teljesítményére lenne szükség. Egyértelmű, hogy jól kell majd teljesítenünk, a legjobbunkat kell hoznunk, nem gondolhatjuk túl a dolgot. Lépésről lépésre kell haladnunk, jól kell védekeznünk, jól kell támadnunk, nagyszerű meccset kell játszanunk.”
„Ha egy ilyen kvalitású csapat ellen túlságosan ráirányítjuk a figyelmünket egyetlen játékosra, azzal csak azt érjük el, hogy a többiek árthatnak nekünk. A saját térfelükön kell tartanunk őket, ez az, amiért dolgozhatunk a meccsen.”
„Az előző idény első meccse után úgy tűnt, hogy már veszett ügy az egész, aztán a visszavágó kemény volt, de majdnem sikerült. Lépésről lépésre kell haladnunk, nem arra kell gondolnunk, hogy 4-0-ra fogunk nyerni, hanem jól kell csinálnunk a dolgunkat.”
„Remélhetőleg minden szurkolónkat, az egész Stamford Bridge-et magunk mellé tudjuk állítani azzal, hogy a legjobbunkat nyújtjuk, ők pedig hozzák azt a hangulatot, ami ahhoz kell, hogy továbbjussunk. Az első pillanattól kezdve jól kell csinálnunk a dolgunkat, nyomnunk kell, ahogy csak tudunk.”
Ancelotti: A legjobbunkat kell nyújtanunk, ha az elődöntőbe akarunk jutni
A Real Madrid olasz menedzsere a Chelsea elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt nyilatkozott az újságíróknak.
A mérkőzés
„Jó formában vagyunk, motiváltak, mint mindig. Ezek fontos meccsek egy nagy sorozatban. Arra koncentrálunk, hogy próbáljunk komplett teljesítményt nyújtani. Még 90 percet le kell játszani, bármi történhet. Készen kell állnunk, hogy olyan jól játsszunk, amilyen jól csak tudunk.”
„Nem könnyű kiválasztanom a kezdő tizenegyet. Egyik nap már megvan, majd azok, akik kevesebbet játszottak, nagyszerű meccset hoztak és változtatnak a terven. Ez a keret nagyon mély, és tiszteletlenség azokkal szemben csak a kezdőre gondolni, akik kevesebbet játszanak, de briliáns munkát végeznek. Lehet, hogy Camavinga megint bal oldali védő lesz.”
Mérkőzések időpontjai
„Csak a futballal foglalkozunk. Vannak csapatok, akik jobban hozzászoktak ahhoz, hogy délután játszanak, vannak, akik inkább az esti meccsekhez vannak szokva. A meccsnaptár bármely napszakra tartalmazhat meccseket, mindig készen kell állnunk.”
A klub elvárásai
„Tisztában vagyunk azzal, hogy ennél a klubnál mit kell csinálnunk, meg kell nyernünk minden meccset. Az utolsó pillanatig harcolunk minden erőnkkel. Bejuthatunk egy újabb elődöntőbe. Egyszerre csak egy lépést teszünk. Ha ismét sikerül elérnünk ezt ebben az idényben, akkor jó munkát végeztünk. Az, hogy a világ legjobb sorozatában harmadszor is elődöntősök vagyunk, nagyon jó dolog.”
Európa királyai
„A történelem azt diktálja, hogy ez a klub a sorozat királya, mi pedig a klub történetének egy apró szelete vagyunk. A Real Madrid 14 BL-t nyert meg, ez a klub a király. Szeretnénk ehhez mi is hozzájárulni azzal, hogy megpróbáljuk megnyerni a tornát.”
A Chelsea tulajdonosának csapatbeszéde
„Szerintem ez motiválhatta a játékosokat. A dolgok nem mennek a legjobban a Chelsea-nél, szóval ez jobb teljesítményre sarkallhatja a játékosokat. Ha a klub ezt szeretné tenni, nekem nem lenne kifogásom ellene. Ha az elnök lejönne minden meccs után, én örülnék. Joga van ismerni az edzői döntéseket. A klubnak joga van tisztában lenni a történésekkel.”
„Nem gondolom, hogy könnyű meccs lesz. Bármi megtörténhet, a játékosok tudják ezt. Tavaly az első meccs könnyebb volt, de a dolgok gyorsan megfordultak a Bernabéuban, nagyon szenvedtünk. Ugyanez a Stamford Bridge-en is megtörténhet.”
A jövője és a Chelsea helyzete
„Szeretném tisztázni a helyzetet. Elmondtam, hogy nem szeretnék beszélni erről, és spanyolul mondtam el. Szerződésem van 2024-ig, szeretnék a Real Madridnál maradni. A Chelsea nehéz időszakon megy át, nekünk pedig nagyon jól kell játszanunk holnap. Ez egy nagy lehetőség lehet, hogy megváltoztassák a helyzetüket, nekünk pedig ezt figyelembe véve biztosítanunk kell, hogy a legjobbunkat nyújtsuk.”
Kroos védekező középpályás
„A posztja nem sokat változik. Szerintem amikor középen játszik, kicsit kimegy a szélre is, ha pedig védekezőbb szerepkörben van, akkor inkább beljebb. Védekezés szempontjából nincs igazán nagy különbség. Ahhoz, hogy kisegítsük őt, amikor mélyen játszó középpályásként van a pályán, biztosítanunk kell, hogy kollektív munkát végezzünk, amit a modern játék megkövetel. Ha nem védekezel 11 emberrel, gondjaid lesznek.”
„Kroos egy legenda, fizikálisan és mentálisan is jó állapotban van. Ahogy ő is mindig mondja, szeretné itt befejezni a karrierjét.”
Nacho
„He nem játszik, akkor frusztrált lehet. Ha ugyanazzal a tizenegy emberrel lépünk pályára, mint a Clásicón vagy az odavágón, akkor mind frusztráltak, Asensio, Ceballos… Mindenki, aki nem játszik. Több mint tizenegy játékos van, akik megérdemlik a játékot.”
Megbánták, hogy nem lőttek még egy gólt az első meccsen?
„Top teljesítményt nyújtottunk az első meccsen, holnap pedig pontosan azt kell tennünk, amire készültünk, vagyis a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, ha az elődöntőbe akarunk jutni. Aztán meglátjuk.”
Bellingham
„Ő a Dortmund játékosa, nem szeretnék más csapatok játékosairól beszélni.”
Laporta sajtótájékoztatója
„Nem láttam, mivel utaztunk. Az ügyben nyomozás folyik. Nincs mit mondanom.”
Militão: Úgy kell pályára lépnünk, hogy nyerni akarunk
A Real Madrid játékosai közül Éder Militão kísérte el Carlo Ancelottit a Chelsea elleni BL-negyeddöntő visszavágója előtt a londoni sajtótájékoztatóra.
A meccs
„Nálunk van az előny, de úgy kell kimennünk a pályára, hogy nyerni akarunk, és nem járhat más a fejünkben. Nem gondolhatunk egyéb dolgokra, mivel kemény meccs vár ránk, és ha elkezdünk agyalni, hibát követünk el. A győzelemért kell pályára lépnünk. Úgy kell folytatnunk, ahogy eddig játszottunk. Jó munkát végeztünk, ha összedolgozunk, könnyebb dolgunk lesz. Biztosan nehéz meccs lesz, de tennünk kell a dolgunkat.”
Első meccs
„Az odavágón a Chelsea úgy játszott, ahogy mi szerettük volna, nagyszerű munkát végeztünk. Remek csapatuk van, nehéz ellenük betalálni. Nagyon keményen kell dolgoznunk, mivel az első meccsen voltak helyzeteik, nagyszerű játékosaik vannak. Tudjuk, hogy nem hibázhatunk, mivel a BL-ben az a csapat nyer, amely a legkevesebb hibát véti. Olyan mentalitással kell kimennünk a pályára, amilyennel az első meccsen is tettük.”
Te vagy a világ legjobb középső védője?
„Úton vagyok afelé, hogy az egyik legjobb legyek. Amikor megérkeztem ide, nehéz volt, hiszen csodás játékosok voltak előttem, de lassan elkezdtem megmutatni, hogy mire vagyok képes, most pedig jó munkát végzek. Keményen dolgozom otthon is, mindent megteszek, hogy jobbá váljak és tartsam a szintet. Ez nagyon nehéz, ha nem figyelsz oda magadra.”
„Úgy érzem, hogy a koncentrációm sokat javult. Korábban ez nehezen ment, de a körülöttem lévők és az edzőm segítségével jó úton haladok. Sokat figyelek, ezt a jövőben is meg kell tennem. Nagyon jó formában vagyok, keményen kell dolgoznom, hogy ez így is maradjon.”
A modern belső védő
„Kemény munkára van szükséged, hiszen rengeteg klasszis csatárral találkozhatsz manapság. Fizikálisan, érzelmileg, lelkileg is a legjobb formában kell lenned. Fel kell készülnöd, hiszen minden meccsen próbára tesznek. Úgy gondolom, hogy ez egész jól megy, az pedig nagyon fontos, hogy mindenki segít nekem. Mindent beleadok a meccseken annak érdekében, hogy a társaim jobban érezzék magukat a pályán.”
Vini Jr.
„Ő a világ egyik legjobbja jelenleg, szinte lehetetlen őt megállítani, sosem áll le.”
Ancelotti
„Ő az ideális edző, sokat segít nekem. Minden nap beszélünk, sokat tanulok tőle. Még mindig annyi mindent taníthat nekem… Minden nap mutat valami újat.”
Ancelotti lesz a brazilok edzője?
„Erről őt kellene megkérdezni. Én imádok vele dolgozni itt. Természtesen viccelődtünk ezzel kapcsolatban, de szerződése van.”
Készen állsz, hogy a válogatott vezére légy?
„Sokat kell javulnom, de nagyon jól érzem magam a válogatottban. Nagyon örülök, hogy a hazám színeiben játszhatok, keményen kell dolgoznom, hogy tovább javuljak.”
Ceballos: Gyorsan le akartuk zárni a meccset
A játékosok közül Dani Ceballos, Thibaut Courtois és Lucas Vázquez állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a Cádiz elleni bajnoki győzelem után.
Ceballos:
„Tudtuk, hogy jó teljesítményre lesz szükségünk, de jó formában vagyunk jelenleg. Egy szerencsétlen, Villarreal elleni vereség után érkeztünk erre a meccsre, de ma jó képet mutattunk magunkról, mind az első, mind pedig a második félidőben.”
„Lehetett volna 0-3 is az eredmény az első játékrészben, de nem váltottuk gólra a lehetőségeinket, pedig jól játszottunk. Az öltözőben megbeszéltük, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban lezárjuk a meccset, mivel kemény mérkőzés vár ránk kedden.”
„Minden pályán töltött percet élvezek, nem számít, hogy milyen mérkőzésről van szó. Megtiszteltetés bármely játékosnak, hogy a Real Madridban játszhat, nekem is az. Nem számít, hogy ki játszik, nagyon mély a keretünk, az elmúlt évek sikeres időszakának ez volt az egyik kulcsa.”
„Amíg még vannak megszerezhető pontok, harcolni fogunk a bajnokságért. Mindent beleadunk. A mai győzelemmel egy kisebb nyomást helyeztünk a Barcelonára. Még vannak meccsek, így harcolni fogunk.”

Courtois:
„Jól teljesítettünk. Sok helyzetünk volt az első gólunk előtt, de David Gil nagyon jól játszott. Kellett Nacho, hogy megtörje a jeget. Egy helyzetük volt, amikor kapufát találtak, de jól irányítottuk a meccset, elégedettek vagyunk a győzelemmel. Több gólt is szerezhettünk volna, de remélem, hogy ezeket keddre tartogatjuk.”
„A kapusuk nagyszerűen játszott, sok védést mutatott be. Talán nálunk hiányzott egy kis koncentráció, de ez a kapus érdemeiből mit sem von le. Megnyertük a meccset, csak ez számít.”
„Lényegében a mi hibánk, hogy ennyire lemaradtunk a bajnokságban. A Villarreal elleni meccs és azok, amelyeket nem nyertünk meg, ide vezettek. Még mindig le kell játszanunk egy kupadöntőt és a BL-negyeddöntőt, a többi csapat pedig csak szombatonként játszik. Ezek a meccsek nagyon fontosak, hiszen így tudunk formában maradni. Fizikálisan jó formában vagyunk, keddre rendben leszünk.”

Lucas Vázquez:
„Elégedettnek kell lennünk, hiszen a csapat mindent megtett az első pillanattól kezdve. Megvolt bennünk a góléhség, mégis gól nélkül mentünk be az öltözőbe a félidőben, de két vagy három gólt is szerezhettünk volna. Sok tiszta helyzetet dolgoztunk ki, teszteltük a kapust minden oldalról, de nagyon éles volt ma este.”
„Azok, akik közülünk kevesebbet játszottak az idény első felében, most több lehetőséget kapnak a BL és egyéb dolgok miatt. Többet rotálunk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a kapott percekből.”
„Mindenki tudja, hogy mit jelent a Real Madridban játszani. Minden egyes meccset meg akarunk nyerni, mindig jól akarunk teljesíteni. Minden meccset döntőként kezelünk.”
„Nagyon nehéz meccs vár ránk a Samford Bridge-en kedden, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy bejussunk az elődöntőbe. Tudjuk, hogy mennyire fontos a BL, de minden meccset meg akarunk nyerni. A Real Madridnál minden trófeáért az utolsó pillanatig kell küzdeni.”
Ancelotti: Elégedett vagyok a csapat játékával
Az olasz mester a Cádiz elleni győzelem után is elmondta gondolatait az újságíróknak, a menetrend szerinti sajtótájékoztató alkalmával.
A mérkőzés
„Elégedett vagyok a csapat játékával. Jó teljesítményt nyújtottak az idény egy fontos pillanatában. A játékosok hozzáállása kiemelkedő volt, annak ellenére, hogy nem volt könnyű felkészülni a találkozóra. Az ilyen meccsek megnehezítik a dolgomat, mivel sok játékos nagyon jól játszott. Tchouaméni, Asensio, Ceballos, Karim, mint mindig. Ez egy kellemes teher, hiszen azt is jelenti, hogy sok opciónk van a padon.”
A csapat erőnléte
„Remekül vagyunk, ez látszik a pályán. A csapat energikus, az pedig, hogy egy 35 éves játékos, aki fantasztikusan játszott szerdán este, három nappal később nagyszerű teljesítményt nyújt, annak a jele, hogy a csapat jól van.”
Ingadozó teljesítmény a bajnokságban
„Teljesíthettünk volna jobban is a ligában, de januárban sokat szenvedtünk. Olyan pontokat hullajtottunk, amelyek miatt most hátrányban vagyunk.”
Benzema
„Nekem úgy tűnik, hogy remek formában van, nagyon friss. Tegnap nagyszerűen edzett. Elmondtam neki, hogy játszani fog, de lehozom, ha fáradt, viszont végig jól érezte magát. Csalódott volt amiatt, hogy nem szerzett gólt, de én élveztem a játékát. Nem akartam lehozni, mivel tetszett, amit a pályán láttam tőle, és ahogy Rodrygóval összejátszottak.”
Kroos és Vini Jr.
„Kedden játszani fognak. Ma nem játszhattak, mivel mindkettőjüknek volt egy apró problémája. Ma külön edzettek, de holnap már normál edzésmunkát végeznek és jól lesznek keddre.”
Asensio
„Azt a szintet hozza, amit tavaly is. Lehet, hogy valamivel kevesebbet játszott, de mindig hozza a teljesítményt. Fontos játékos, mivel a góljaival és a gólpasszaival meg tudja teremteni a különbséget.”
Összefoglaló: Cádiz – Real Madrid (0-2)
A Real Madrid rengeteg helyzetet dolgozott ki a Cádiz ellen, de végül a 72. percig kellett várni arra, hogy Nacho révén megtörje a jeget és megszerezze a vezetést, pedig a nézők már azt gondolhatták, hogy ez egy olyan meccs lesz, amelyen akkor sem születne gól, ha egész éjjel játszanának a srácok. Ancelotti fiai aztán négy perccel később Asensio révén be is biztosították a győzelmet. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.