Gy. András
Modrić: A Real Madridból akarok visszavonulni
A horvát játékos válogatottja Wales elleni Eb-selejtezője előtt nyilatkozott az újságíróknak. A sajtótájékoztatón többször is felmerültek Real Madriddal kapcsolatos kérdések.
A Wales elleni mérkőzéssel te leszel a valaha volt legidősebb horvát játékos, aki pályára lépett a válogatottban. Hogy érzed magad?
Ezt nem tudtam, és igazából nem is tudom, hogy ez jó-e vagy rossz. Nagyon jól érzem magam, örülök, hogy itt lehetek. Boldog vagyok, amikor itt vagyok, ez nem is lehet másképp.
Ha ránézünk az ellenfelekre, akkor remélhetjük, hogy Horvátország ezúttal a selejtezők vége előtt meg tudja oldani a továbbjutást?
Mindig ez a célunk. Reméljük, hogy sikerülni fog. De mindig van egy kis visszaesés a selejtezők során, ami megbonyolítja a dolgokat. A csoport olyan, amilyen, kevesebb csapat van mint korábban, mindössze öten vagyunk, így gyorsabban vége lesz. Ami biztos, az az, hogy végig maximálisan koncentrálnunk kell, és jól kell kezdenünk az első meccsen. Ha megnézzük, Törökország és Wales a két legnagyobb ellenfelünk.
Ha megnézzük az Eb-selejtezőket, nem szoktatok a legjobban kezdeni. Ezúttal csak a 6 pont lenne elfogadható számodra, vagy elég lenne 4 is?
Nos, igen. Először is az első meccsre kell koncentrálnunk. Ha itt pozitív eredményt érünk el, akkor magabiztosabban utazhatunk Törökországba. De arról még nem beszélnék most. A legfontosabb, hogy most nyerjünk, a többit pedig meglátjuk. Egyértelműen mi vagyunk a favoritok, mindenki azt várja, hogy nyerjünk, de a futball kiszámíthatatlan, és ha nem teszed oda magad 100%-osan, akkor megnehezítheted a saját dolgod. Hat pont az elvárás, reméljük, hogy meg is szerezzük mindet, de egyszerre csak egy meccsel foglalkozunk.
Az edződ szerint ellenetek mindenki extrán motivált. Mit gondolsz erről?
Emiatt csak magunkat okolhatjuk. Elég magasra tettük a lécet az elmúlt öt évben, különösen a világbajnokságokkal. Döntőt és elődöntőt játszottunk, de szerintem az Eb-n is jók voltunk, így mindenki jó meccset akar játszani ellenünk. Ezért kell még jobbnak lennünk, úgy kell koncentrálnunk mint a vb-n, félelem nélkül kell játszanunk.
Mennyire tettek jobbá téged a csapattársaid, Mateo Kovačić és Marcelo Brozović, akikkel a legtöbbet játszottál együtt a válogatottban? Mennyire fontosak ők számodra?
Természetesen nagyon fontosak. Ők a legfontosabbak, mivel a csapattársaim és az edzőm nélkül nem lennék az, aki. Azért vagyunk itt, hogy segítsük és jobbá tegyük egymást. Ha nem lettek volna ők és az edzőm, akkor a karrierem nem lenne olyan, amilyen. Nekik köszönhetek mindent, amit a karrierem során elértem.
Most, hogy újabb rekordot döntöttél, Ronaldo is rekordot döntött. Hallottál erről? Gratuláltál neki? Esetleg van arra esély, hogy ismét egy csapatban fogtok játszani?
Nem, nem hallottunk egymásról, nem gratuláltunk egymásnak, de az, hogy ő játszotta a legtöbb meccset, sokat elmond róla. Ő egy fenomén, egy kivételes játékos, nagyon örülök, hogy egy öltözőn osztozhattam vele karrierje egy szakaszában. Ő egy igazán különleges futballista, megérdemli az elismerést.
A kérdés második felére reagálva, nem is tudom, hogy mit mondjak, hiszen már nagyon sokszor elmondtam. Én a Real Madridban szeretnék maradni a karrierem végéig, minden más csak pletyka. Tudom, hogy muszáj írnotok valamit, tájékoztatást adni, de amit már százszor elmondtam, azt százegyedszer is elmondom most. A Real Madridban szeretnék maradni.
Gondolod, hogy Bale túl korán vonult vissza? Ki léphet a helyébe?
Ezt a kérdést neki kell feltenni. Mindenki saját maga dönti el, hogy mi a legmegfelelőbb időpont a karrierje befejezésére, nem tudom megmondani, hogy túl korai lenne-e. Biztos vagyok benne, hogy boldog és büszke azért, amit elért a karrierje során. Wales csapatjátékkal meg fogja oldani a pótlását.
Milyen Horvátországra számíthatunk ezen a meccsen? Ez lesz az utolsó alkalom, hogy pályára lépsz a Poljudban, vagy még élvezhetjük a játékodat?
Amit ígérhetek, az az, hogy mindent bele fogunk adni. Tudjuk, hogy telt ház lesz a Poljudban, tudjuk, hogy milyen hangulatra számítsunk, a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Ha ilyen kérdéseket teszel fel nekem, akkor azt fogom hinni, hogy azt szeretnéd, ha mielőbb távoznék. Megbeszéltük, hogy a Nemzetek Ligája lezárásáig itt leszek, a többit pedig majd meglátjuk.
Mennyire jó most ez a keret?
Meglátjuk. Nem mennék ebbe mélyebben bele, hiszen nagyjából ismert minden. Csak néhány új játékosunk van, mint például Petar, aki először van velünk. Mindannyian készen állunk, nagy meccset fogunk játszani Wales ellen.
Wales sok futással és hosszú labdákkal operál. Mennyire fontos, hogy megszerezzétek a labdát?
Minden szigetországi csapat hasonlóan játszik, fizikálisak, kombinatívak és sokat futnak, de nekünk az a fontos, hogy mi hogyan játszunk. Mi a labdatartásról és az irányításról vagyunk ismertek, reméljük, hogy ezúttal sem lesz ez másképp.
Az új szerződésed a Real Madriddal befolyásolja a válogatottban való szereplésedet?
Tisztán és egyértelműen: nem.
Félek ettől a meccstől, mert a három pontot már előre elkönyvelték. Te nem félsz?
Való igaz, hogy az ilyen meccseket nagyon nehéz lejátszani, mert a győzelmen kívül minden más eredmény katasztrófa lenne. A futballban mindig vannak meglepetések, de hazai pályán fogunk játszani, én pedig hiszem, hogy a szurkolóink támogatásával sikerülni fog a győzelem. Nincs veszítenivalójuk, de sokat nyerhetnek. Trükkös meccs ez, de hiszek abban, hogy mindent meg fogunk tenni a győzelemért.
Mesut Özil: Könny szökött a szemembe a repülőn, amikor elhagytam Madridot
A Real Madrid korábbi kiválósága, Mesut Özil a napokban bejelentette visszavonulását. A német világbajnok a MARCA újságírójának adott exkluzív interjút, melyben karrierje állomásairól beszélt, kiemelve a Real Madridnál töltött időszakát, edzőjét, csapattársait.
Most, hogy visszavonultál, már megkérdezhetem. Valaha is gondoltál úgy magadra, mint egy „varázslóra”?
Soha nem hívnám magam annak, de mindig megpróbáltam olyan mozdulatokat csinálni és olyan passzokat adni a pályán, amilyenekre senki nem számított. Szerintem innen jött ez a becenév. És ha ez azt jelenti, hogy a szurkolók a stadionban olyan jól szórakoztak, mintha egy bűvészmutatványt néznének, akkor örülök. (nevet)
A számaidra visszatekintve, szereztél 114 gólt és kiosztottál 222 gólpasszt. Melyik volt a jobb érzés?
A gólok, gólpasszok, vagy a kulcspasszok. Valami, amire senki nem számít. Végül is minden arról szólt, hogy nyerjen a csapat. Mindig megpróbáltam elérni, hogy a társaim a legfényesebben csillogjanak, szerintem ez volt az, ami meghatározta a futballstílusomat. Mindig reméltem, hogy az egész csapat így gondolja, mivel az egoizmus sosem nyerhet a pályán. Szóval sosem értettem, amikor az emberek azt mondták, hogy legyek önzőbb és lőjek kapura többször.
Visszatekintve, melyik az első konkrét emléked a karrieredből?
Gyerekkoromban gyakran mondták, hogy úgysem sikerül, hogy túl kicsi vagyok. Ilyesmi. De sosem hallgattam rájuk, magamra koncentráltam. Amikor aláírtam az első profi szerződésemet a Schalke együttesénél és lejátszottam az első meccseimet a Bundesligában, a fellegekben jártam. Minden más, mint a Real Madridban szerepelni, megnyerni a világbajnokságot csak egy bónusz, és máig hihetetlen. De a karrierem csúcsa a 2014-es világbajnokság volt, nem is kell többet mondanom.
Mindössze 34 éves vagy. Szomorúvá tesz, hogy ilyen hamar visszavonultál?
Biztos vagyok abban, hogy jó döntést hoztam. Szerencsére nem szenvedtem el túl sok sérülést a karrierem során, mindig fitt voltam. De az elmúlt hónapokban nagyon nehéznek éreztem magam, nem tudtam olyan mértékben segíteni a pályán a társaimnak, ahogy korábban. Szóval elmondtam a Basaksehirnek, hogy mit gondolok, és hamar találtunk megoldást.
Mit fogsz csinálni ezután? Szeretnél a futball világában maradni?
Nem tudom pontosan, hogy mi fog történni a következő hónapokban, években. De jelenleg csak a családomra szeretnék koncentrálni Törökországban. Van egy csodálatos feleségem és két csodálatos kislányom, szeretném látni, ahogy a gyerekeim felnőnek… A lányaim a két legnagyobb ajándék, amit kaptam az élettől, nagyon élvezek minden velük töltött percet. Jelenleg nincsenek olyan terveim, hogy edző legyek, vagy a futball világában maradjak. Majdnem 17 évet töltöttem el benne, a legnagyobb részében élveztem is, úgyhogy hálás és szerencsés vagyok. De akik követték az utamat, tudják, hogy nem igazán szerettem a rivaldafényt, az interjúkat, a nyilvánosságot. Nagyon élvezni fogom, hogy egy kicsit nyugodtabb lesz az életem.
🤍 @realmadrid #HalaMadrid pic.twitter.com/Kb5bbAvs7J
— Mesut Özil (@M10) March 22, 2023
Mire vagy a legbüszkébb a karrieredből?
Nem a gólokra, asszisztokra, győzelmekre vagy címekre, hanem arra, hogy ismertségemet felhasználva olyan témákra irányíthatom a figyelmet, amelyek fontosak számomra. Arra, hogy valamit visszaadhatok az embereknek, akik kevésbé szerencsések, különösen Afrikában és Dél-Amerikában. Biztos lehetsz abban, hogy ez a munka nem fejeződik be a karrieremmel. Ez az, amit édesanyám tanított nekem. És igen, erre vagyok a legbüszkébb.
Mire emlékszel az első meccsedről a Schalkénál? Emlékszer, hogy mit mondott az edződ, mielőtt pályára küldött?
Nagyon szégyenlős voltam akkoriban, de a képességeimben már nagyon is bíztam. Mirko Slomka volt az edzőm, elmondta, hogy élvezzem ki a játékot, én pedig ezt is tettem. Az Eintracht Frankfurt ellen játszottunk 2006-ban, 60.000 néző előtt, mindenki a nevemet skandálta. Ezt érezni Európa akkori egyik legnagyszerűbb stadionjában csodálatos volt. Az egész testem libabőrös volt.
Aztán jött a Werder Bremen, és a világbajnokság Dél-Afrikában… Majd a Madrid. Emlékszel, hogy hogyan igazoltak le? Ki volt az első ember a Real Madridban, aki felhívott?
A Real Madrid és a Barcelona közül választottam. Végül nem a pénz döntött. Meglátogattam Madridot és Barcelonát, akkor a különbséget José Mourinho jelentette. Egy VIP túrát adott nekem a Real Madridnál. Láttam a csodás stadiont, a trófeákat, amiket megnyertek, libabőrös lettem. A barcelonai látogatásom kevésbé volt lelkesítő, Pep Guardiola nem szakított időt arra, hogy találkozzon velem. Az utazás előtt tetszett a Barcelona játékstílusa, el tudtam volna képzelni magam a csapatban. Szóval José Mourinho volt a döntésem fő oka. A látogatásaim után teljesen egyértelmű volt, hogy madridista akarok lenni.
A Werder Bremen nem nagyon akart elengedni. Aggódtál amiatt, hogy esetleg dugába dőlhet az átigazolás? Milyenek voltak azok a napok?
Emlékszem, hogy kemény tárgyalások folytak a klubok között. De végül a Werder nem akart nyáron ingyen elveszíteni, úgy gondolom, hogy emiatt ütötték nyélbe az üzletet. Én elmondtam Klaus Allofsnak, a Werder akkori sportigazgatójának, hogy menni akarok, mert nem tudhatja az ember, hogy mikor lesz újra ilyen lehetősége az életben.
Aztán megérkeztél a Real Madridba. Mire emlékszel a bemutatásod napjáról? Mesélj valamit.
Még csak 21 éves voltam. Már játszottam a Werderrel nemzetközi porondon, illetve a válogatottal is ott voltam a 2010-es vb-n, de sosem tapasztaltam olyat, mint itt. Elképesztően sok újságíró vett körül. Nem volt könnyű kezelni a dolgot, nagyon ideges voltam. Ráadásul ez egy nagyon különleges nap volt számomra. Nincs még egy klub, aki úgy mutatná be az új játékosait, mint a Real Madrid. Akkor láttam, hogy oké, wow, ez egy másik szint. Vagy nem is csak egy másik szint, hanem több mint egy kategóriával volt feljebb a Werdernél.
Debütáltál Madridban, a Bernabéu pedig azonnal megszeretett téged. Hogy írnád le a kapcsolatodat a szurkolókkal?
Igazán csodálatos. Már tíz év eltelt azóta, hogy távoztam, de még mindig nagyon sok támogatást kapok tőlük a közösségi médiában. Ez igazán csodás. Szerintem nagyszerű három évünk volt együtt, a szurkolók pedig látták, hogy mindent beleadtam ezért a nagyszerű klubért, de soha nem számítottam arra, hogy a mai napig támogatnak engem. Csak annyit mondhatok, hogy köszönöm nekik.
A Madridnál Mourinho volt az edződ. Milyen emlékeid vannak róla?
Mindenki ismeri a vele kapcsolatos öltözői történetemet. (nevet) Nagyszerű kapcsolatunk volt. Mindig tudta, hogy miként motiváljon, hogy hogyan tegyen még jobb játékossá minden egyes nappal. Ő egy csodás edző, nagyon büszke vagyok arra, hogy játszhattam a kezei alatt.
A pályán te voltál Cristiano Ronaldo legjobb társa. Gondolod, hogy a világ egyik legjobb támadópárosát alkottátok?
Nagyon jó volt vele játszani, ő minden idők legjobb játékosa. Nagyon jól megértettük egymást a pályán, tökéletes volt.
🎙️ Mesut Özil: “It was a lot of fun playing with Cristiano Ronaldo, who for me is the best of all time. We both got along very well, it was perfect…” pic.twitter.com/OsiTPwK2p1
— Madrid Xtra (@MadridXtra) March 24, 2023
Sergio Ramosszal is jó barátok voltatok a Madridnál. Még mindig így van? Tartjátok a kapcsolatot?
Számomra ő a legerősebb karakter és a valaha volt legjobb védő, akivel játszottam. Akkoriban még elég fiatal volt, de már nagyon erős mentalitású is egyben. Csodás volt. Egyértelműen látszott, hogy előbb vagy utóbb BL-címekhez vezeti a Real Madridot. Ő egy igazi vezér. Ő volt az egyik legjobb barátom akkoriban. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, sok időt töltöttünk el egymás társaságában az edzéseken kívül is. Ő volt az egyik kulcsa annak, hogy nagyon gyorsan beilleszkedtem a Real Madridba, rengeteget segített nekem. Még ennyi idő után is kapcsolatban vagyunk. Szoktunk írni egymásnak, és persze követem a karrierjét.
Milyen emlékeid vannak a Barcelona elleni El Clásicókról? Ezek voltak a legintenzívebb meccsek, amelyeken játszottál?
Szerintem amíg a Madridban voltam, az El Clásico nagyjából csúcsra volt járatva, még a BL-elődöntő is El Clásico volt. Mou vs. Pep, Cristiano vs. Messi. Manapság az El Clásico veszített valamelyest az intenzitásából, izgalmából. A Barcelonát legyőzni akkoriban olyan volt mint egy orgazmus, egyszerűen csodálatos. Az 5-0-s vereségünk a bajnokságban 2011-ben az egyik legrosszabb rémálmom volt a pályán a karrierem sotán. Nagyon sok derbin, klasszis párharcban megfordultam karrierem során, de igen, ezek a meccsek voltak a legkülönlegesebbek.
Megnyerted a LaLigát, a Király-kupát, de a Bajnokok Ligáját nem. Ez az egyetlen szálka az akkori madridi csapat szemében? Melyik fájt jobban? A Bayern elleni vagy a Borussia elleni elődöntős vereség?
A BL megnyerése mindig az egyik álmom volt, ez igaz. De ez van. Nem kaphatsz meg mindent az életben. Én pedig nem cserélném el rá a vb-címemet. Úgy gondolom, hogy a Dortmund elleni nagyon fájt, egyrészt azért, mert a Schalkéban játszottam, ami a Dortmund nagy riválisa (nevet), másrészt pedig azért, mert annyira szoros volt. Az első meccsen elveszítettük az irányítást, de nagyon erősek voltunk a visszavágón. Végül csak egy gól döntött.
Aztán távoztál Madridból… Hogy érezted magad azon az estén, amikor végleges lett a távozásod? Örültél vagy szomorú voltál?
Nagyon szomorú voltam a reptéren, amikor távoztam Madridból. Nagyon élveztem a klubnál, a városban eltöltött három évet. De nem játszottam túl sokat akkoriban, majd egy Pérez elnök úr, az édesapám és az ügynököm közötti konfliktus miatt keresnem kellett egy új klubot. Még könnyek is szöktek a szemembe, amikor a Madridból távozó repülőn ültem, abban a pillanatban realizáltam, hogy vége.
Ha visszamehetnél az időben… Megváltoztatnád a döntésed?
Akkoriban helyesnek éreztem, mert úgy gondoltam, hogy az édesapám és Florentino Pérez közötti konfliktus után nem kapnék már több játéklehetőséget. Szóval nehéz megmondani. De persze bárcsak másképp kezeltük volna azt a helyzetet akkoriban.
Találkoztál Florentinóval a távozásod óta? Mit mondanál neki, ha újra látnád?
A távozásom nagyon régen történt. Nincs már semmilyen problémám vele, biztosan teljesen normálisan tudnánk beszélgetni egymással, ha újra találkoznánk.
Nem szeretnéd, ha az új Bernabéuban lenne egy esemény a tiszteletedre? Eljössz majd a stadionba? A szurkolók örülnének neked.
Ott voltam a 2022-es BL-döntőben Párizsban, hogy szurkoljak a Real Madridnak, de sajnos a Bernabéuba a saját időbeosztásom miatt nem jutottam el az elmúlt években. Egyelőre nincsenek terveim, de remélhetőleg a közeljövőben összejön. Nagyon örülnék neki.
Mesut Özil at Real Madrid was on a whole different level. One of football’s finest. pic.twitter.com/3sPdAFwx3I
— TC (@totalcristiano) March 22, 2023
Majd jött az Arsenal. Hogyan értékelnéd az ottani időszakodat?
Az első évek nagyon jól sikerültek. Játszottunk a BL-ben, nagyszerű csapatunk volt, számos kiváló karakterrel és egy remek edzővel. Miután Arsene Wenger elhagyta a klubot, sok dolog megváltozott számomra. De nem szeretnék ismét olajat önteni a tűzre. Már nyugodt vagyok, a szurkolóknak a legjobbakat kívánom, mivel mindig jól bántak velem. Nagyon örülnék, ha angol bajnoki címet ünnepelhetnének a nyáron. Megérdemlik!
Melyik pillanatot emelnéd ki ebből az időszakból?
Úgy gondolom, hogy a legjobb meccsem egy 2018-as mérkőzés volt a Leicester City ellen, amely 3-1-re végződött.
Milyen volt a kapcsolatod Wengerrel? Hiányzik egy ilyen edző a játékoskijáróból?
Ő egy igazi úriember volt. Mindig nagyon tiszteletteljes. Amikor elhagyta a klubot, valami hiányzott. Nagyszerű kapcsolatunk volt, úgy gondolom, hogy kiváltságos vagyok, amiért ő volt az edzőm az Arsenalnál.
És miközben történelmet írtál a Madridnál és az Arsenalnál, világbajnok lettél. Milyen érzés egy világbajnokságon szerepelni és meg is nyerni azt?
Sok csodás győzelmem volt a karrierem során. De ez valami más. Az ünneplés alatt nagyon nehéz volt belegondolni, hogy mi is történt. Az a riói éjszaka volt futballkarrierem legjobbja. Még most is mosolygok és libabőrös leszek, ha arra a meccsre gondolok. Micsoda emlék.
Van bármi, amiről úgy gondolod, hogy nem sikerült elérned a német válogatottban?
Nem szeretnék indulatokat kelteni. Az utolsó időszakban már másképp gondolkodtunk a szövetséggel, ezért is hagytam el a válogatottat a 2018-as vb után. Néhány héttel később volt egy nagyon barátságos találkozóm Jogi Löw-vel Stuttgartban. Közöttünk minden teljesen rendben van. Sosem volt személyes gondom vele, nagyon sikeres időszakunk volt együtt. Csak kellett egy kis távolság mindentől, ami a válogatottal kapcsolatos, a 2018-as vb után.
Is Mesut Özil an Arsenal legend? pic.twitter.com/6u2hknLt7z
— Gunners (@Gunnersc0m) March 23, 2023
Ha egy társat választhatnál a pályán, ki lenne az?
A legjobb képességű játékosnak Cristiano Ronaldót. A legjobb vezérnek és karakternek Sergio Ramos-t. A legjobb csatárnak a kapu elé: Benzit!
Ha egy edzőt, akkor ki lenne az?
Számomra José Mourinho az elmúlt évszázad legjobb menedzsere. A taktikai felfogása egészen elképesztő, de ahogy az öltözőben beszél, ahogy védi a csapatát a médiában, az is. Ő igazán világklasszis.
A legjobb stadion? És miért?
Elnézést, de a Bernabéut, az Emirates-t és a Fenerbahce Stadiont kell választanom, mindhármat. (nevet)
A legjobb ellenfél, aki ellen játszottál? Miért?
Messi! Szerintem mindenki tudja, hogy miért…
Mondj valamit a társadalmi munkádról. Rüdiger elmondta a minap, hogy lenyűgöző.
Ez olyasvalami, amit édesanyám tanított nekem. Mindig vissza kell adni valamit. Sokat dolgozom a BigShoe szervezettel, együtt már több mint 1000 rászoruló gyereknek tudtunk segíteni világszerte. Csodálatos munkát végeznek, nagyon szerencsés vagyok, hogy tudok segíteni. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy olyan játékosok is csatlakoztak a szervezethez, mint Toni Rüdiger vagy Bukayo Saka.
Mit változtatnál a futballon, hogy jobb sportág legyen?
Én Gelsenkirchen utcáiról jövök. Mindig amatőr pályákon játszottunk. Szóval azt mondanám, hogy ne legyen les, pont úgy, ahogy gyerekként is játszottunk. (nevet) Ez sokkal szórakoztatóbb és több gólt eredményez.
254 meccs az Arsenalban, 159 a Madridban, 108 a Werder Bremenben, 39 a Schalkéban, 37 a Fenerben. Melyik klub foglalja el a legkülönlegesebb helyet a szívedben?
Szerintem ezt a kérdést személyes kötődés alapján kell megválaszolnom. Németországban mindig a Schalke, Törökországban pedig mindig a Fenerbahce szurkolója voltam. Ez a két klub volt a két gyerekkori kedvencem, büszke vagyok arra, hogy mindkettőben játszhattam.
Nacho: Izgatott vagyok, mint egy gyerek
A Real Madrid spanyol hátvédje ismét behívót kapott a válogatottba. Az edzőtáborban a Norvégia elleni mérkőzés előtt kérdezték az újságírók Nachót.
Spanyol behívó
„Ugyanolyan izgatott vagyok, mint az első alkalommal, szeretném a lehető legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből.”
Gondoltad volna, hogy ismét behívnak?
„Nem volt könnyű helyzet. Mindig azért dolgoztam, hogy itt lehessek a válogatottban. Karrierem egyik legjobb idényében vagyok. De nem könnyű ide eljutni, hiszen rengeteg jó játékos van. Luis Enrique kezei alatt lehetőséget kaptam, de aztán ez megváltozott. Nem nagy dolog, ilyen a futball. Ízlések és pofonok. Most visszatértem és izgatott vagyok, mint egy gyerek.”
Gavi és Pedri
„Úgy tűnik, jól vannak. Sikerült megvetniük a lábukat a Barcelonában, amit nem könnyű elérni. Sokat segíthetnek nekünk.”
Új edző
„Luis könnyen megközelíthető. Mindenkihez közel áll és szeretetteljes. Nem ismertem a hétfői találkozásunkig. A többiek már meséltek róla, és igazuk volt. Olyan típusú edző, mint a miénk a Real Madridnál. Önbizalmat és szeretet ad, ez pedig nagyon fontos.”
Új spanyol válogatott
„Számomra kicsit fura, hogy ilyen sok fiatal játékossal vagyok körülvéve. Jó dolog, mivel ez azt jelenti, hogy fényes jövő áll előttünk. A válogatottban mind összetartunk, ugyanazért harcolunk.”
Szerződéshosszabbítás a Real Madriddal
„Ahogy már sokszor elmondtam, amikor a meccsek után megkérdeztek, a jelennek élek. Ahogy mondtam, ez karrierem legjobb pillanata. Az idény nem kezdődött jól számomra. Nehéz időszakon mentem át, mert nem éreztem, hogy fontos vagyok a csapatnak. De ez megváltozott. Amilyen nehéz volt a helyzet, mostanra teljesen megváltozott. A szerződésem semmin nem fog változtatni. Minden nyáron beszélek a klubbal, az edzővel, a családommal, és meghozunk egy döntést. Az, hogy van egy szerződésem, nem teszi kevésbé stresszessé az életemet. De most boldog vagyok itt és a klubomnál.”
Kétségek
„Ha a Madrid meggondolja magát és azt mondják, hogy nem számítanak már rám, mit tudok tenni? Jelenleg boldog vagyok. Az, hogy van-e szerződésem vagy nincs, nem jelent semmit. Beszélni fogok a klubbal, ha eljön az ideje, és meghozunk egy döntést. Ha úgy folytatódnak a dolgok, ahogy jelenleg is haladnak, akkor nagyon könnyű döntés lesz.”
Kedvenc poszt
„A védelem közepe. Az idények végére már általában mindenhol megfordulok a védelemben, épp ahogy a körülmények megkívánják. A legfontosabb az, hogy pályán légy, de ha már választhatok, akkor a védelem közepét választom.”
Gondolod, hogy megérdemled a behívót úgy, hogy már évek óta nem voltál kerettag?
„Nos, micsoda kérdés. Persze. Az elmúlt két-három évben végig úgy éreztem, hogy képes lennék jól szerepelni a válogatottban. Nem könnyű ez, hiszen sok nagyszerű játékos van, és minden edzőnek megvannak a preferenciái. Bizonyos körülmények miatt már nem jöttem ide. Néha eszembe jut, hogy szívesen játszottam volna több meccsen, de ilyen a futball.”
A mellőzés oka
„Amennyire tudom, sportszempontok miatt nem hívtak be. Sosem beszéltem Luis Enriquével azon kívül, amikor itt voltam. Úgy gondolom, sportszakmai oka volt. Soha nem volt problémám egyik edzőmmel sem. Nem is akarok semmilyen gondot okozni. Nem gondolom, hogy más oka volt.”
Hogy reagálnál, ha kapnál egy visszautasíthatatlan ajánlatot egy másik klubtól?
„Ez nehéz. Nem tudom, hogy milyen lenne egy másik klubban játszani. Azt tudom, hogy minden, amire szükségem van, megvan itt, és biztos vagyok benne, hogy ennél jobb sehol nem lenne. Ez nem arról szól, hogy a Madrid ad-e még nekem plusz éveket vagy több pénzt. Ez arról szól, hogy fontos legyek. Az idény elején az edző nem hitt bennem. Én jól voltam, de nem éreztem, hogy a helyemen vagyok. Még nem hoztam meg a döntésemet. Minden évben átélem ezt a helyzetet. Igaz, hogy eddig mindig meg tudtam változtatni a dolgokat. Nehéz ügy, de nyugodt vagyok. Nem fogok tenni semmit anélkül, hogy átbeszéltem volna a klubbal.”
Egy éves hosszabbítás, a szurkolók skandálják a „Nacho, maradj!” rigmust
„Ez különleges. Arról, hogy a Bernabéu a nevedet skandálja, álmodni sem mersz. Csodálatos. Nem lenne problémám azzal, ha egy évvel hosszabbítanának velem. Nem érdekel, hogy egy vagy négy évről van szó. Ugyanaz lesz a helyzet a végén. Tudom, hogy nem lesz jobb helyem máshol. Nyugodt vagyok.”
Haaland
„Hogy játszanék-e vele szívesen egy csapatban? Persze. Védekezés szempontjából sokkal jobb nekem, ha egy csapatban vagyunk, mintha nem. Ha nem játszhatok ellene ezúttal, akkor talán a BL-ben találkozunk majd a következő körben. Haaland egy szörnyeteg, ha befut mögéd. Egyébként játszanak a bajnokságban norvég csatárok, akik remekül teljesítenek és jók a levegőben. Jó meccsre lesz szükségünk.”
Ramos távolmaradása
„Sergio, amellett, hogy csapattárs, jó barát is. Számomra ő Spanyolország valaha volt legjobb védője. Csak jó dolgokat mondhatok róla.”
Rodrygo: Megtiszteltetés lenne, ha Ancelotti lenne a brazilok edzője
A Real Madrid támadója a válogatott szünet alatt nyilatkozott egy brazil lap munkatársának. A beszélgetés során leginkább Ancelottiról volt szó.
Ancelotti
„Ancelotti rengeteg tapasztalattal rendelkezik, mindent megnyert. Tudja, hogy miként menedzseljen egy játékosokból álló csoportot, ami nagyon fontos. Néha egy edzőnek nem kell a legjobb taktikusnak lennie, mivel a csapata érte küzd. Ő remekül kezeli az öltözőt, ezzel teremti meg a különbséget.”
„Mindent egyszerűvé tesz, nem vezet be túl sok újdonságot. Azt teszi, amit tennie kell. Nem talál ki őrült taktikákat, egyszerű dolgokat csinál, és ez működik.”
A brazil válogatott edzői posztja
„Viccesen mondtuk neki, hogy várni fogjuk itt. Ő pedig visszaszólt, hogy akkor a következő behívókat már együtt csináljuk. Erről viccesen beszélgetünk, de minden viccnek van valamennyi valóságalapja. A helyzet bonyolult, hiszen a Real Madridot kell elhagynia, hogy Brazíliába jöjjön. Tehát nem tudom, hogy mi fog történni, de persze megtiszteltetés lenne, ha ő lenne az edzőnk.”
A horvátok ellen kihagyott büntető
„Soha nem gondoltam volna, hogy elhibázom. Sosem bújtam ki a felelősség alól. Csak azok hibázhatnak, akik elvállalják a büntetőt, ezúttal sajnos velem és Marquinhosszal történt meg. Szerintem ez volt életem egyik legszomorúbb pillanata, mindazok miatt, amiket addig elértünk.”
Özil búcsúüzenete
A Real Madrid korábbi kiválósága bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól. Íme Mesut búcsúszavai.
Üdv mindenkinek!
Alapos átgondolás után ezúton szeretném bejelenteni, hogy visszavonulok a profi labdarúgástól.
Az a kiváltság ért, hogy közel 17 éven át lehettem profi futballista, amiért elképesztően hálás vagyok. De az elmúlt hetekben és hónapokban sérülésektől szenvedtem, és egyre egyértelműbbé vált, hogy elérkezett az ideje annak, hogy elhagyjam a futball nagyszínpadát.
Ez egy csodálatos utazás volt tele felejthetetlen pillanatokkal és érzelmekkel. Szeretnék köszönetet mondani a klubjaimnak – Schalke 04, Werder Bremen, Real Madrid, Arsenal FC, Fenerbahce, Basaksehir – és az edzőimnek, akik támogattak engem, továbbá a csapattársaimnak, akik a barátaimmá váltak.
Külön köszönöm a családtagjaimnak és a legközelebbi barátaimnak. Ők az első naptól az utam részesei voltak, rengeteg szeretetet és támogatást kaptam tőlük, mind a jó, mind pedig a rossz pillanatokban.
Köszönöm minden szurkolómnak, akik a körülményektől és az aktuálisan általam képviselt klubtól függetlenül rengeteg szeretetet adtak nekem.
Most alig várom az előttem álló dolgokat, amelyeket gyönyörű feleségemmel, Aminével és két csodálatos kislányommal, Edával és Elával élhetek át, de abban biztosak lehettek, hogy időről időre hallani fogtok rólam a közösségi média felületeimen.
Hamarosan találkozunk,
Mesut
Courtois: Nem használtuk ki a lehetőségeinket
A játékosok közül Thibaut Courtois és Fede Valverde nyilatkozott a Barcelona elleni bajnoki vereséget követően.
Courtois:
„A végsőkig fogunk harcolni. Nekik négy meccset kellene elveszíteniük, nekünk pedig mindet meg kellene nyernünk. Ez nem lehetetlen, de nagyon nehéz. A kupában nyernünk kell itt.”
„Jól teljesítettünk, mindkét csapatnak voltak lehetőségei. Előnybe kerültünk, irányítottuk a meccset, de aztán az első félidő utolsó pillanataiban betaláltak. A szünet után jól játszottunk. Voltak lehetőségeink, de nem használtuk ki őket. Kár, hogy Asensio gólját érvénytelenítették. Nyerni akartunk, de így szabad területet hagytunk a kontrájukhoz, ők pedig megszerezték a győztes góljukat.”
„Örülök, ha segíthetem a csapatot, de ma a győzelem lett volna a fontos. Nem adhatjuk fel. Nagyszerű csapatunk van, sok meccset kell még lejátszani. Két jó kis hónap áll előttünk, a végsőkig harcolni fogunk. Azért fogunk ide utazni, hogy nyerjünk a kupában és bejussunk a döntőbe. Aztán ott a BL is, ahol mindent beleadunk majd.”

Valverde:
„Szomorú vagyok. Kellett volna a győzelem, ezt akartuk elérni. Ők voltak a jobbak az első félidőben, több helyzetet dolgoztak ki. Aztán elfáradtak, nekünk pedig nem sikerült lezárnunk a meccset a helyzeteinkkel a második félidőben. Nem váltottuk gólra őket, ami sokba került.”
„Asensio lesen volt, de nem vettem észre, úgyhogy ünnepeltem. Nem szeretek a bírókról beszélni. Hozhatnak neked kedvező döntést vagy épp ellenkezőt. Nem láttam a visszajátszást, szóval nem tudok mit mondani. Én mindig a mi csapatunkkal foglalkozom, magunkra kell figyelnünk, a játékunkra és arra, hogy megpróbáljuk megnyerni a meccseket.”
„Az első félidőben, amikor megszereztük a vezetést, kicsit mélyebben védekeztünk, megpróbáltuk többet birtokolni a labdát. Aztán elkezdtek visszajönni a meccsbe és jól játszottak. A szünet után meg kellett próbálnunk megszerezni a győzelmet, így szabad területek maradtak hátul. Sokkal jobbak voltunk a második játékrészben, de nem tudtuk megszerezni a gólt.”
„Nem fogjuk feladni a bajnokságot, amíg a matematikai esélye megvan a győzelemnek. Ez az idény segít, hogy pozitív hangulatban legyünk és a BL-be győzelmi vággyal vágjunk bele.”
Összefoglaló: Barcelona – Real Madrid (2-1)
A Real Madrid annak reményében utazott Barcelonába, hogy faragjon 9 pontos hátrányából a bajnokságban, azonban ez nem jött össze, sőt, a hátrány 12 pontosra nőtt, ezzel pedig minden bizonnyal elszálltak a blancók bajnoki reményei. A találkozón Araujo öngóljának köszönhetően szerzett vezetést a Madrid, a félidő végén Sergi Roberto egyenlíteni tudott, a második játékrészben Asensio gólját a VAR les címén érvénytelenítette, majd az utolsó pillanatokban Kessie révén megérkezett a katalánok győztes gólja. Íme a mérkőzés legfontosabb történései videóban.
A Real Madrid az elmúlt időszakban jól szerepelt a Nou Campban
A blancók legutóbbi 9 idegenbeli fellépésükből mindössze egyet veszítettek el a Barcelona otthonában, négy döntetlen és négy győzelem mellett. És az utolsó vereséghez egészen 2018-ig kell visszamenni, a Lopetegui-érába.
Van, aki megtörik a nehéz helyzetek súlya alatt, van aki viszont jól boldogul az ilyen szituációkban. A Real Madrid olyan együttes, amely motiválttá válik, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Képesek a leglehetetlenebb kihívások leküzdésére, a szerényebb képességű ellenfelek ellen viszont nem ritkán elbuknak. Ez egy kiszámíthatatlan klub örök paradoxonja. Minél nagyobb és nehezebb a teszt, annál jobban koncentrálnak és annál nagyobb intenzitással játszanak.
Ancelotti csapata ma este a Nou Campba látogat, ahol ebben az idényben eddig kizárólag a Bayern München nyert (0-3, az ötödik meccsnapon). A Madridot ez a statisztika nem fogja zavarni. Sőt, az elmúlt időszakban meglehetősen jól szerepelnek a Barcelona stadionjában: 9 találkozóból 1 vereség. 1 vereség 8 év alatt.
A Madrid utoljára öt évvel ezelőtt távozott vesztes csapatként a Nou Campból. Egy 5-1-es, megalázó vereséggel, amely Lopetegui madridi edzőségének végállomását jelentette, hiszen a szakember másnap elbúcsúzott a játékosoktól, és Santiago Solari váltotta. A klub azzal az eredménnyel a kilencedik helyen állt a tabellán, hét ponttal a Barcelona mögött, és bár remek véghajrával a harmadik helyre futottak be, 17 pont hátrányban a bajnok mögött, a Király-kupa elődöntőjében a Barcelona búcsúztatta őket, a BL-ből pedig az Ajax ellen estek ki a legjobb 16 között a Bernabéuban. A Madrid számára az az idény felejthetőre sikerült.
De azóta nem kaptak ki a Nou Campban. A Real Madrid két döntetlennel és ezt követően két győzelemmel folytatta. Hat gólt szerezve, hármat kapva. A legutóbbi kilenc barcelonai El Clásicóból egyet nyert meg a Barcelona, ez volt az a bizonyos 5-1 2018 októberében, azonban ezen kívül négy döntetlenre és négy blanco győzelemre került sor. A gólokat nézve 15 madridi és 13 barcelonai, amelyek közül 5 ugyanazon a meccsen esett.
A legutóbbi kilenc El Clásico a Nou Campban
| Idény | Sorozat | Eredmény |
|---|---|---|
| 2021-22 | LaLiga | 1-2 |
| 2020-21 | LaLiga | 1-3 |
| 2019-20 | LaLiga | 0-0 |
| 2018-19 | Copa del Rey | 1-1 |
| 2018-19 | LaLiga | 5-1 |
| 2017-18 | LaLiga | 2-2 |
| 2016-17 | Spanyol Szuperkupa | 1-3 |
| 2016-17 | LaLiga | 1-1 |
| 2015-16 | LaLiga | 1-2 |
A fenti sorozat 2016. április 2-án kezdődött, 2541 nappal ezelőtt. Egy harcos El Clásicóval, amelyet a Real Madrid egy kései Cristiano Ronaldo góllal nyert meg. A következő idényben Ramos mentett pontot a vendégeknek egy hosszabbításban szerzett fejesgóllal (1-1). Ezt egy Spanyol Szuperkupában lejátszott első meccs követte, ahol Zidane fiai 1-3-ra nyertek (a visszavágót pedig 2-0-ra a Bernabéuban). Aztán jött egy négy gólt és egy piros lapot (Sergi Roberto) hozó 2-2-es meccs. Ezt követően pedig a már említett 5-1.
2019 februárjában aztán egy 1-1-es meccs következett a kupában (itt a visszavágót a katalánok 0-3-ra nyerték a Bernabéuban). A következő találkozón nem esett gól, majd a Koeman érában következett egy 1-3-as meccs, ahol Ramos büntetőből, Modrić pedig egy nagyszerű befejezéssel köszönt be. Aztán jött egy 1-2-es meccs 2021 októberében, ahol Alaba tökéletes időpontot választott első madridi góljának megszerzésére, mindjárt első El Clásicóján.
Egyébként összességében 126 alkalommal találkoztak a felek a Barcelona otthonában, a katalánok 67, a madridiak 32 alkalommal nyertek, 27-szer pedig döntetlen született. De az elmúlt évtizedben a vendégek megmutatták, hogy mindig készen állnak felnőni a feladathoz.
Courtois: A Barcelona Ter Stegennek köszönheti a 9 pontos előnyt
A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois nyilatkozott egy spanyol televízió munkatársának az El Clásico előtt.
Ancelotti akkor is maradjon, ha nem nyerik meg a BL-t?
„Persze. Ő egy nagyszerű edző, a játékosok jó kapcsolatot ápolnak vele. Ezek nem a mi döntéseink, de harcolni fogunk vele a címek megnyeréséért, ő az edzőnk.”
Az El Clásico megnyerésének fontossága
„Ha nem nyerjük meg a meccset, a pontkülönbség nagyon magas lesz, de bízunk a győzelmünkben, és abban, hogy képesek vagyunk csökkenteni a hátrányunkat. A végsőkig harcolunk majd. Nyomás alá akarjuk helyezni őket, de ha továbbra is nyerik a meccseiket, megérdemelten lesznek bajnokok. Mi az utolsó pillanatig harcolni akarunk, június első hetéig, amikor remélhetőleg boldogok leszünk.”
Az El Clásicóra máshogy készülnek, mint a többi meccsre?
„Ugyanúgy készülünk minden egyes mérkőzésre, mivel minden meccs nagyon fontos, bár az nyilvánvaló, hogy a klasszikusok különlegesek a rivalizálás miatt. Három pontról szól ez a meccs is, a legfontosabb az, hogy mindig ugyanúgy készülj fel.”
Ter Stegen
„Ebben az idényben a Barcelona védekezése nagyon jó, az a kevés helyzet, amit kidolgoznak ellenük, Ter Stegenben akad el. Sok meccset nyertek meg 1-0-ra, és ha ő nem lett volna, akkor döntetlennel zárultak volna ezek a találkozók. Az ő érdeme, hogy a Barcelona 9 pontos előnyben van. Nagyszerű idénye van, remek kapus.”
„Nem gondolom, hogy jobb kapus lett idén, mivel Ter Stegen mindig is nagyszerű volt. Az ember karrierjében vannak néha hullámvölgyek, megtörténhet, hogy szerencsétlenül kapsz be egy gólt. Semmi nem változott, egyszerűen most jól mennek a dolgai, egy önbizalommal teli kapus pedig még jobbá válik. A legjobbakat kívánom neki, de remélem, hogy holnap nem sok védése lesz.”
„Ő jobb lábbal, én pedig talán a levegőben, mivel magasabb vagyok nála, és itt tudom megteremteni a különbséget. De a legfontosabb az, hogy megállítsuk a labdát, és ebben mindketten nagyon jók vagyunk.”
Lewandowski
„Sokat ad a csapatnak, igazi győztes volt már a Dortmundban és a Bayernben is. Rengeteg gólt szerez, nagy pluszt jelent a Barcelonának. Nagyon gólérzékeny, sok lehetőséget teremt a csapatának a támadójátékban. Meg kell akadályoznunk, hogy a tizenhatoson belülről lőhessenek. Nagyszerű csapatuk van, remélem, kiváló meccs lesz.”
Chelsea
„Ahhoz, hogy megnyerd a BL-t, a legerősebb csapatokat kell megverned. Ez így működik. A Chelsea elleni párharc mindig különleges nekem, Rüdigernek, Edennek, de majd meglátjuk, hogy tovább tudunk-e jutni. Először a vasárnapi meccsre kell koncentrálnunk, ha pedig visszatértünk a válogatott szünetről, akkor reméljük, hogy jó sorozatot futunk áprilisban.”
BL-esélyek
„Az előző idényben senki nem gondolta, hogy megnyerhetjük a tornát, most nem tudjuk, hogy mi a helyzet, de az biztos, hogy mindig az esélyesek között vagyunk.”
A kupameccs és a bajnoki
„Ez teljesen más lesz, mivel egyrészt otthon játszanak, másrészt ez nem kétmeccses párharc. Ott vendégként jó eredményt értek el, nagyon jól védekeztek, mi pedig alig tudtunk helyzeteket kialakítani, ráadásul szerencsétlen gólt kaptunk. A holnapi meccs más lesz, vélhetően több helyzetük lesz, otthon játszanak, így talán támadóbb szellemben játszanak és nekünk is több területünk lesz. De a futballban sosem lehet tudni, az is lehet, hogy ugyanolyan lesz mint a kupameccs.”
Ancelotti: Mindent megteszünk, hogy csökkentsük a hátrányt
A Real Madrid olasz mestere, Carlo Ancelotti az FC Barcelona elleni bajnoki mérkőzés előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.
A mérkőzés
„Ki kell élveznünk a pillanatot, meg kell nyernünk ezt a fontos meccset. Ha képesek leszünk a legjobb formánkat hozni minden szempontból, egyénileg, csapat szinten, támadásban, védekezésben, akkor nyerhetünk. Nem gondoljuk azt, hogy a bajnokság már lefutott, a győzelemre koncentrálunk. Csak ez jár a fejünkben, csökkenteni akarjuk a hátrányt.”
„Meglesz a tervünk, de mivel nagyon jól ismerjük egymást, nincsenek nagy titkok. Csak arra gondolhatsz, hogy hogyan tudsz problémákat okozni az ellenfélnek, és hogyan árthatunk nekik a játékunkkal. Ez lesz a fejünkben a kezdő sípszóig. Támadni fogunk, de nem vállalunk túl sok kockázatot sem.”
Az ellenfél
„Egységesek hátul, nem kapnak sok gólt. Így sikerült meccseket nyerniük annak ellenére, hogy többször kellett visszaállniuk, mint ahogy megszokták. Nagyon nehéz megjósolni, hogy miként alakul a meccs, mivel mindegyik találkozó más. A kupában védekeztek, mivel előnyben voltak. A meccs történéseitől függ, hogy hogyan állnak hozzá a találkozóhoz.”
„Oroszlánként kell a Barcelonára tekintenünk holnap, nem macskaként. Ha azt gondolod, hogy ők egy kismacska, akkor könnyedén veszed a dolgokat, ez pedig egy nagy meccs, ahol a végsőkig kell harcolnod és elkötelezettnek kell lenned. Nem mondanám, hogy félek vagy aggódom, de mindig ideges lesz az ember a legnagyobb meccsek előtt. Legalábbis én biztosan.”
A csapat formája
„Január 2 óta fantasztikus a csapat. A technikai és erőnléti adatok is megerősítik, hogy nagyon jó formában vagyunk. Izgatottak és motiváltak vagyunk a következő hónapok kapcsán. Erősebbek vagyunk hátul és hatékonyan támadunk. A csapat jónak tűnik, tökéletesen képesek vagyunk arra, hogy ezt az idény végéig fenntartsuk.”
A jövője
„Már sokszor elmondtam, hogy életem végéig is itt maradnék ennél a klubnál, de ez lehetetlen. Ezt a döntést a klubnak kell meghoznia, amit meg is tesznek az idény végén, bármi is történjék. Én a magam részéről szeretném folytatni, remélem, hogy így is tehetek. Minden egyes napon annak a gyümölcsét élvezem, hogy a klub itt akar látni. Ha három hónapig lesz így, akkor én a legtöbbet hozom kiebből, ha pedig újabb három évig, akkor abból is. Hálás vagyok a klubnak az eddig és az ezt követően itt eltöltött időért. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nyerni fogunk valamit idén, amivel a kétségeket egy időre elcsendesítjük. Hátrányban vagyunk a kupában és a bajnokságban, de a BL-ben nem.”
Kroos és Modrić
„Még mindig a legjobbak, és nagyon meglep, amikor azt hallom, hogy valaki kételkedik bennük.”

Vini Jr.
„Az elmúlt meccseken egy kicsit többet szenvedett, de Vini Jr. mindig Vini Jr. marad. A mobilitásával nagyon sokat ad nekünk. Gondolkodom azon, hogy a jobb oldalra teszem, mivel ott is tud játszani, de meglátjuk. A szabadság és a fix referenciapont nélküli játék kulcsfontosságú lehet. Ez is problémát okoz a védőknek. De persze viccelek azzal kapcsolatban, hogy átteszem a jobb oldalra… A bal oldalon fog játszani, de nagyobb szabadságot kap.”
Benzema állapota
„Jól van, játszani fog.”
Camavinga
„Fantasztikus munkát végez. Remek formában van, ahogy Tchouaméni az idény korábbi szakaszában. Mindketten remekül léptek előre, hogy olyan egy olyan srácot, legendát helyettesítsenek, aki a világ legjobbja volt a posztján hosszú évekig. Ők jelentik a jövőt.”
Militão
„Én egy eléggé őszinte fickó vagyok, és számomra ott van a világ legjobbjai között. Minden megvan benne, gyors, fantasztikus az egy az egy elleni szituációkban, erős a levegőben, jól bánik a labdával. Egy baja van, az pedig az, hogy nem mindig fókuszál 100%-osan, emellett pedig nem ő a legszebb srác. (nevet)”
BL-sorsolás „Az előző idényben a visszavágót rendezték itthon, ez nagyon sokat segített nekünk, de nem gondolok most arra, hogy idegenben kell majd lejátszanunk. Tudom, hogy a Bernabéu az első meccseken mögénk fog állni.”