Gy. András
Összefoglaló: Real Madrid – Liverpool (1-0)
A Real Madrid 6-2-es összesítéssel búcsúztatta a Liverpoolt a Bajnokok Ligája aktuális kiírásából, miután hazai pályán 1-0-ra legyőzte az angol együttest a nyolcaddöntő visszavágóján. Egy rendkívül látványos, izgalmas mérkőzést játszottak egymással a csapatok, ahol végül Vini Jr. gólpasszából Karim Benzema talált a kapuba, megszerezve az este egyetlen érvényes gólját. Íme a találkozó összefoglalója.
Karim Benzema hosszabbított
A francia L’Équipe szerint a Real Madrid francia támadója már megegyezett klubjával szerződésének meghosszabbításáról. Karim így még egy évet biztosan a blancók játékosa marad.
Karim Benzema jövője az egyik a sok elvarratlan szál közül, amelyeket a Real Madridnak meg kell oldania ebben az idényben. A francia L’Équipe arról számolt be, hogy a játékos már megegyezett a blancókkal a szerződésének még egy évvel, vagyis 2024 nyaráig való meghosszabbításáról.
Karim jelenlegi kontraktusa 2023 júniusában lejár, de az új megállapodás értelmében ez további egy évvel meghosszabbításra kerül, így a játékos már biztosan eltölt 15 idényt a spanyol fővárosban.
A veterán szabály
A Real Madrid szabálya a veterán játékosok esetében mindig ugyanaz volt: minden idény végén megvizsgálni a szerződéseket, és a játékos teljesítménye alapján meghozni a döntést a jövő kapcsán. Így történt ez például Luka Modrić esetében is. A horvát szerződése Nacho, Kroos, Ceballos és Asensio szerződéseihez hasonlóan nyáron jár le, ezek az ügyek még mindig nyitottak.
Benzema aktuális aranylabdásként már bejelentette visszavonulását a francia válogatottból a katari vb után, jelenleg 18 gólnál és 5 gólpassznál jár a 27 lejátszott mérkőzésén ebben az idényben. A francia csatár továbbra is a Real Madrid támadásainak vezére, ezért is jutalmazták meg még egy évvel. A játékos a 36. születésnapjáig a blancóknál folytatja. A következő hetekben a hivatalos bejelentés is megérkezhet.
A Barcelona és a Real Madrid kapcsolata megromlott
A spanyol labdarúgásban már semmi nem lesz a régi. A Real Madrid és a Barcelona, vagy más szóval Joan Laporta és Florentino Pérez az elmúlt három évben sok dologban kéz a kézben járt. Persze nem mindenben, hiszen hosszú távon mindenki a saját érdekeit védi, de most, a Negreira ügy kapcsán a két klub eltávolodott egymástól, a szakadék a Real Madrid hivatalos közleménye után pedig még nagyobb lett.
Három héten belül két El Clásicót is megrendeznek, az elsőre már most vasárnap sor kerül. A feszültség a tetőfokára hág, és ha papíron nem is tűnt logikusnak, hogy a két fél megrendezze a szokásos, meccs előtti vezetőségi közös ebédet, most már biztosan nem lesz ilyen alkalom, ami egyértelművé teszi, hogy a két klub vezetői közötti kapcsolatban nagy visszalépés történt.
Hivatalos kommunikáció még nem érkezett azzal kapcsolatban, hogy a bajnokságban hagyományként megrendezett ebéd elmarad, azonban biztosan így lesz. A két fél a közelmúltban sokszor találkozott egymással, erről sok szó esett, de az igazság az, hogy semmi értelme nem lenne annak, hogy most összeüljenek a felek egy asztal köré, viccelődjenek, beszélgessenek és így tovább.
A Real Madrid vezetői a saját érdekeiket védik. Utolsó klubként kizárólag akkor tettek lépéseket a Negreira ügy kapcsán, amikor az ügyészség hivatalosan is elindította azt. Ekkor döntötték el, hogy részt vesznek a tárgyalásokon. Úgy gondolják, hogy minden, ami következik, a Real Madridot fogja leginkább negatívan érinteni, ők pedig az utolsó pillanatig védeni fogják a klub érdekeit.
A Real Madrid közleményére adott válaszával Laporta sem hagyott sok kétséget. A kapcsolat megromlott. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek a Real Madrid képviselői az elnöki páholyban, Florentino Pérez biztosan nem hagyja ki az utazást. A Barcelona stadionja egy igazi katlanná változik vasárnap, ez biztos, és ezt érezni fogja az a 300 bátor madridista is, aki kilátogat a mérkőzésre. Ez egy olyan helyszín, amely az utóbbi időben nem csak a blancók szurkolóival barátságtalan.
Ahogy a MARCA már korábban megírta, a Szuperliga ügye független a jelenlegi helyzettől. A Barcelona azért vesz részt a kezdeményezésben, mert úgy gondolja, hogy a gazdasági problémáira ez lehet a legjobb megoldás.
Fabinho: Meg kell próbálnunk történelmet írni
Jürgen Klopp mellett a Liverpool középpályása, a korábban a Real Madridban is megfordult Fabinho állt a sajtó rendelkezésére a ma esti BL-mérkőzés előtt a vendégek képviseletében.
A meccsről
„Meg kell, hogy legyen az önbizalmunk ahhoz, hogy lejátsszuk ezt a meccset, mivel nagyon komoly hátrányt kell ledolgoznunk az első meccs után. De úgy gondolom, hogy ki kell élveznünk ezt a mérkőzést, a Bernabéuban fogunk lejátszani egy igazán nagy BL-meccset, ami egy nagyszerű stadion. Meg kell próbálnunk élvezni a meccset.”
„Nagyon fontos lesz, hogy ne kapjunk gólt, okosan kell játszanunk. Nem mehetünk előre elkeseredetten már az első percekben, nyugodtnak kell maradnunk. Nem számít, hogy mi történik a meccsen, nyugodtnak kell maradnunk és meg kell próbálnunk a legjobb formánkat hozni.”
Az odavágó
„Nem csak az első 20 percben, de az egész első félidőben jól játszottunk az odavágón, két gólt is lőttünk. Persze kettőt be is kaptunk, de tudjuk, hogy képesek vagyunk okosabban megoldani bizonyos szituációkat, nem lennénk annyira kiszolgáltatottak. Tudjuk, hogy azon a mérkőzésen csináltunk jó dolgokat, most azokat újra felhasználhatjuk, de meg kell próbálnunk nem 45, hanem 90 percen át jól játszani.”
Hangulat
„A Barcelona elleni meccs előtt nagyon jó volt a hangulat az öltözőben, éreztük, hogy mindenki magabiztos. Szerintem most is ugyanígy kellene tennünk. Nehezebb dolgunk lesz, mert nem az Anfielden játszunk majd, nem lesznek ott a saját szurkolóink. Persze akik elutaznak, ők mögöttünk állnak majd, de ez nem olyan, mint az Anfield. Szerintem azok a játékosok, akik átélték azt a fordítást, tudják, hogy lehetséges egy nagyon jó csapat ellen megfordítani az állást. Pozitívan kell hozzáállnunk a meccshez, meg kell próbálnunk történelmet írni.”
Klopp: Minimális esélyünk van, de megpróbáljuk
Jürgen Klopp is megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol leginkább arról beszélt, hogy milyen gondolatokkal vágnak neki a találkozónak a csapatával a 2-5-ös első mérkőzés után.
Arról, hogy hogyan érzi magát a visszavágó előtt…
„Örülök, hogy itt lehetek. Három héttel ezelőtt, a meccs után azt mondtam, hogy a Madrid továbbjutott ezzel az eredménnyel. De most már három hét eltelt, tudjuk, hogy le kell játszani ezt a meccset, és ha akár csak egy százalék esély is van arra, hogy továbbmenjünk, akkor megpróbáljuk. Azért vagyunk itt, hogy egy hihetetlenül erős ellenfél ellen lépjünk pályára és megpróbáljuk megnyerni a meccset. Ez hihetetlenül nehéz, de valószínűleg lehetséges. Nem valószínű, hogy megtörténik, de lehetséges, és ezért vagyunk itt. Aztán meglátjuk, hogy mire megyünk. Nagyjából ennyi. Hogy őszinte legyek, túlságosan tiszteljük a sorozatot, az ellenfelet ahhoz, hogy ne várjuk a meccset. Ez egy kemény feladat, de egy nem túl kellemes helyzetbe sodortuk magunkat, és ahogy mondtam, mindenképp várom a meccset.”
A Liverpool hullámzó teljesítményéről…
„Nem vagyok biztos benne, hogy ez az az idény, ahol a legjobb esélyeink vannak, de hadd mondjam el, hogy ha meg tudjuk lepni magunkat rossz értelemben, akkor pozitív értelemben is működnie kell. Ha egyszer fenn, egyszer lenn, akkor holnap újra fenn kell lennünk, de meglátjuk. Egyértelmű, hogy nem úgy jöttünk ide, hogy azt mondjuk a Madridnak: ’Vigyázzatok, jövünk!’. Nem vagyunk ilyen helyzetben. Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljuk megnyerni a meccset, és ahhoz, hogy ez sikerüljön, hihetetlenül jól kell játszanunk, nincs más esély. Ha egy átlagos, egy elfogadható vagy jó meccset játszunk, az nem lesz elég. Csak a győzelemről beszélek, nem a továbbjutásról. Holnap tényleg a legjobb formánkat kell hoznunk, ezt fogjuk megpróbálni elérni.”
Arról, hogy min változtat taktikai szempontból…
„Az egyetlen probléma taktikai szempontból kontratámadásokkal kapcsolatos a második félidőből. Az első játékrészben nem voltak kontrák, azokat jól levédekeztük. Nem lehet mindig megállítani Viníciust, ahogy Karimot sem, de mi egészen hosszú ideig sikeresen megtettük. Két gólt szereztünk, majd az elsőt Vini nagyszerű egyéni akciójából kaptuk. A második gólt ajándékba adtuk, aztán szerezhettünk volna egy harmadikat. Taktikai szempontból igazán aktívnak kell lennünk labdával és anélkül is. A Madrid ellen nem játszhatsz úgy, hogy nem védekezel hihetetlenül magas szinten. Ők egy olyan csapat, akik játszák a játékot, szóval a középpályás letámadásunknak kivételesnek kell lennie. Miközben kockázatot kell vállalnunk támadásban, figyelnünk kell arra, hogy a kontráikat elkerüljük, nagyjából ennyi a történet. Ezen kívül nem látok különösebb problémát a taktikánkkal, egyszerűen csak nem védekeztünk jól amikor kontráztak a második félidőben, a Madrid pedig nagyszerű gólokat szerzett emiatt.”
Arról, hogy mennyire nehéz a Liverpool helyzete a párharcban…
„Hogy ez lenne a lehető legnehezebb helyzet? Nem tudom. Nehéz, mivel vélhetően nem fogunk továbbjutni. Úgy gondolom, hogy itt a teremben az emberek 100%-a úgy gondolja, hogy nincs semmi esélyünk, és csak én vagyok az egyetlen, aki lát egy kis esélyt. A holnapi napra teljesen esélytelenek vagyunk, 100%. Ez a Real Madrid, három gólos előnyben, nem éppen ilyen ajándékra vágyik az ember karácsonykor, vagy ilyesmi, ezt senki nem akarja, de ez van, ez labdarúgás, mi pedig mindent beleadunk majd. Ennyi.”
Arról, hogy a játékosok számára könnyebbség-e az, hogy nincs mit veszíteniük…
„Nincs vesztenivalónk, ez jobb, mintha mindent elveszíthetnénk. Az egyetlen dolog, amit elveszíthetünk, az egy futballmeccs, ami igazából nagyon rossz dolog, és ezt ebben az idényben néhányszor már átéltük, szóval nem szeretjük. Ha nem játszol jó meccset itt, akkor nem csak veszítesz, de bele is szaladhatsz egy pofonba, nem akarhatod, hogy elkezdjék élvezni a játékot. Tudom, hogy miről beszél Ancelotti, amikor azt mondja, hogy a Madridon van a nyomás, de akkor is szívesebben lennék az ő helyzetében, hogy meg kelljen védenem egy három gólos előnyt. Mindenesetre értem.”
„Carlo már elkezdte bemelegíteni a csapatát. Ezt már nyilvánosan is megtette. Ez az, amit három hete mondtam. A párharc lezárult. De most, három hét után még le kell játszani a meccset. Ezen nem lehet változtatni. Nagyon örülünk, hogy lejátszhatjuk, biztos vagyok benne, hogy a Madrid elfogadná, ha inkább lemondanánk és egyszerűen csak továbbjutnának. Örülünk, hogy ilyen eshetőség nincs, de gyerünk, focizzunk. Ennyi.”
Arról, hogy mit tanult az első meccsből, és arról, hogy Fabinho szerint a Madrid vérszagot érez…
Fabinhónak igaza van, a Madrid egyértelműen érezheti a vérszagot. Nem veszítik el az ítélőképességüket vagy a magabiztosságukat, kétgólos hátrányban voltak az Anfielden és semmi nem látszott rajtuk. Ez egy komoly tulajdonság egy csapatnál. Az elmúlt években annyi mindent megnyertek, hogy már semmi nem tudja kizökkenteni őket, ezt pedig nagyon lehet csodálni. Ok, én nem nyertem olyan sok meccset, de tudom, hogy hogyan kell megnyerni egy focimeccset, nyertem már néhányat, szóval azt hiszem, tudom, hogy megy ez, nem erről van szó. Ahogy a Madrid játszik, mi nem úgy játszunk. Nem úgy védekezünk, nem úgy támadunk, szóval inkább a mentalitásról lehet szó. A Madridé minden tiszteletem, tényleg, fantasztikus csapat, generáció. A játékosok a pályán 5-6-7-szeres BL-győztesek.
Tiszta őrület, de még mindig megy előre, rohan Luka Modrić, aki vélhetően 45 éves koráig játszani fog. Toni Kroos alig múlt 30, elképesztő játékosok. Karim Benzema olyan, mintha még képes lenne három vagy négy idényt lejátszani. És a fiataljaik, wow… Tchouaméni és a többiek. Jó csapat, nagyszerű klub, de kaptunk néhány leckét… Elveszítettünk nagy döntőket, de játszottunk ellenük néhány jó meccset. Nem gondolom, hogy sokat tanultam ezekből, de ahogy mindig, erősebbé tesz, ha túljutsz a nehéz időszakokon, a Madrid pedig adott nekem néhány ilyen pillanatot, szóval megvagyok, kihoztam ebből, amire szükségem volt.
Arról, hogy hányszor nézte vissza az első meccset és a párizsi döntőt, hogy megfigyelje a különbségeket…
„Nem néztem meg a döntőt újra, megnéztem az első meccs előtt, az elég volt. De hányszor? Teljes meccset nem gyakran nézek újra, talán egyszer néztem meg, közvetlenül a meccs után. De különböző szituációkat igen. Mindent felhasználunk. A Madrid korábbi bajnoki meccseit is, mivel a felállások szempontjából az is fontos, még akkor is, ha Karim nem játszott. Egyértelmű, hogy van különbség, de a Madrid az Madrid. Nem változik meg meccsről meccsre, csak annyira jó, hogy meg tudja csinálni. Ez így működik. Nem úgy, hogy megnézünk öt meccset és azt mondjuk, hogy ok, itt ezt csinálják, itt pedig ezt.”
„Mindenben jók. Rögzített helyzetek, a kirúgások, különböző variációk, különböző szabadrúgások, pontrúgások, labdabirtoklás, kontrák, mély védekezés, magas letámadás, minden megvan. Ez egy teljes csomag, és nem lehetsz ilyen hosszú ideig ennyire sikeres csapat, ha csak egy dologban vagy jó. Tudjuk, hogy mire számíthatunk holnap, most pedig már az a lényeg, hogy mi mire vagyunk képesek, mi mit teszünk, hiszen azt, hogy a Madrid mennyire jó, tudjuk. Most nekünk kell megmutatnunk, hogy milyen jók lehetünk, és még nem dőlt el minden, úgyhogy van 24 óránk, hogy lekerekítsük a dolgokat és megpróbáljuk.”
A mentalitásról és arról, hogy miként bontja le a feladatot a játékosainak…
„Ahogy mondtam, azért vagyunk itt, hogy megnyerjünk egy meccset. Ez már önmagában is nehéz ezen a helyszínen, nem gyakran történik meg, nem arról van szó, hogy gyakran járnak ide nyerni a csapatok. Ez a világ egyik legjobb csapata, szóval nem úgy jössz ide, hogy győzelemre számítasz, de mi nyerni jöttünk, ezt fogjuk megpróbálni elérni, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan sikerül, de nem úgy ülünk itt, hogy a három gólos hátrány nem probléma. Igenis probléma. Viszont három gól csak akkor elég, ha egyet sem kapunk, mivel ha mégis, akkor még többet kell lőnünk, ami még inkább valószínűtlenné teszi a dolgot. Ez van. Ezt 100%-osan megértem, de ahogy mondtam, a kérdéseitek is teljesen rendben vannak, ha én ülnék azon az oldalon, én is ugyanazt látnám: a Liverpoolnak nincs esélye. Ez azt jelenti, hogy csak mi hiszünk valamennyire benne. Abban, hogy van esély, nem abban, hogy megpróbáljuk. Mindenképp próbálkozunk és meglátjuk, hogy mi történik.”
Ancelotti: Nem eshetünk bele abba a hibába, hogy számolgatunk
A Real Madrid olasz mestere, Carlo Ancelotti megtartotta szokásos mérkőzés előtti nyilatkozatát, ezúttal Antonio Rüdiger társaságában. A szakember a mérkőzésről szóló kérdések mellett a napokban felreppent sajtóhírek kapcsán is elmondta gondolatait.
A mérkőzés
„Az üzenet egyértelmű. Nem számolgathatunk, egyszerűen olyan jól kell játszanunk, ahogy csak tudunk. Ugyanúgy kell hozzáállnunk a meccshez, ahogy azt az odavágon is tettük. Nem gondolunk arra, hogy mi történhet, egyszerűen csak olyan intenzitással és szenvedéllyel játszunk, ami a győzelemhez kell.”
Feszültség
„Lehet, hogy rajtam nem nagyon látszik a feszültség, de vannak olyan pillanatok az ember karrierje során, amikor nagyon szenved, ez várható, hogy megtörténik. A Chelsea ellen volt az egyik ilyen alkalom. Mindenki, aki részese volt annak a fordításnak, megérti ezt.”
Az első meccs
„Nem beszéltünk túlságosan sokat erről. Kielemeztük, hogy mit csináltunk jól és mit csináltunk rosszul az első meccsen. Sok dolog ment jól, például a támadás. Nem fogunk az előnyünkre gondolva pályára lépni, nyitott meccs lesz, támadó futballal. Szerintem mindenképp nyílt összecsapás lesz, mert a Liverpool azzal a szándékkal érkezik hozzánk, hogy megfordítsa a párharc állását. Jól kell játszanunk védekezésben és támadásban is. Nem akarunk beállni védekezni, támadni akarunk.”
Mentális oldal
„A tapasztalat és az energia nagyon fontos a holnapi meccshez. Ez egy sokkal nehezebb meccs számunkra mentális szempontból, mint a Liverpool számára. A legjobbjukat kell nyújtaniuk az első pillanattól kezdve, nincs kérdés. Az első meccs eredménye kérdéseket vet fel számunkra, de mi a legjobbunkat fogjuk nyújtani, az első pillanattó kezdve keményen fogunk nyomni, hiszen többet veszíthetünk mint az ellenfelünk.”
Hazard
(A belga egy nyilatkozatban elárulta, hogy nem igazán beszélnek Ancelottival, de tiszetlik egymást – a szerk. kieg.) A kettőnk kapcsolata nem elhidegült. Őszinte volt. Nem beszélünk sokat, ez teljesen igaz. Számomra nem ez a legfontosabb dolog, de még akkor is tisztel engem, ha nem játszik sokat. Én is tisztelem őt. Nem játszik, mivel nagy a verseny, és van egy játékos, Vini Jr., aki a posztján játszik és sokat tesz hozzá a játékhoz.”
Vini Jr. és a játékvezetők
„Nagyon elégedett vagyok a fejlődésével, de erre a részére nem igazán figyelek. A hozzáállása példás volt a legutóbbi meccsünkön, a pályán maximálisan a játékra koncentrál, és pontosan a játék az, amiben a legerősebb.”
Camavinga a kezdőben
„Nagyon fontos játékos számunkra, remek munkát végez, vannak briliáns meccsei. Követ el hibákat, de ahogy játszik, azzal minden hibáját jóvá teszi. Az Espanyol ellen egyértelmű, hogy hibázott egyet, de nem a posztján játszott. Aztán olyan teljesítményt tesz le az asztalra, hogy mindenki megfeledkezik a hibákról. Egy ilyen fiatal srácnál, aki ennyire kivételes kvalitásokkal bír, ez teljesen normális. Ő érinthetetlen, és az is marad.”
Benzema
„100%-os lesz. Nem edzett vasárnap, de volt néhány jó edzése, készen áll. Benzema számára, számomra, a játékosok számára és a klub számára is egy nagyon fontos sorozat ez. Ha beszélgetünk, akkor arról kérdezem, hogy hogyan érzi magát, hogy jó formában van-e. Nem beszélünk minden nap, de motiváltnak tűnik, és nagyon várja a holnapi meccset.”
Vini példát mutat
„Jó úton halad afelé, hogy történelmet írjon a Real Madriddal a következő években, ahogy Modrić, Kroos, Benzema és Casemiro már megtették… Ez az egész csapat hihetetlen, különösen a BL-ben.”
Kroos állapota
„Nagyszerű munkát végzett az Espanyol ellen. Fizikailag jó állapotban van, teljesen felépült a gyomorbántalmai után. A csapat többi tagjához hasonlóan kiváló fizikai állapotnak örvend. Lecseréltem, mert néha cserékkel kell egy kis frissességet vinni a pályára. Nem feltétlenül mindig azért cserélek, mert valaki nem játszik jól, hanem azért, hogy kapjunk egy kis plusz energiát.”
A Chelsea elleni párharc tapaszalata
„Az emlékeimben még élénken élnek a Chelsea elleni meccsek, ez biztosan segít, hogy másképp csináljuk a dolgokat. Ezért is mondtam, hogy ez nagyon fontos. Nem számolgathatunk, nem kockáztathatjuk meg, hogy olyan nyílt meccs legyen, mint az első találkozó eleje.”
Benzema és Deschamps
„Ez személyes ügy. Deschamps is a játékosom volt, tisztelem őt edzőként, emberként és játékosként is. Nem akarok ebbe belefolyni. Nem gondolom, hogy a dolog zavarja Benzemát. Nem beszél erről, nem hiszem, hogy túlságosan aggasztaná.”
Trent Alexander-Arnold: Hiszünk a továbbjutásban
A Liverpool játékosa nyilatkozott egy helyi lapnak a Liverpool Real Madrid ellni BL-nyolcaddöntőjének visszavágója előtt.
„Hogy őszinte legyek, valami nagyon különleges dolgot kell véghez vinnünk Spanyolországban. De ez valami hasonló, mint a Barcelona elleni meccs, ahol úgy mentünk oda, hogy semmi veszítenivalónk nem volt.”
„Három gólos előnyben vannak, így ha odamegyünk és nem megyünk tovább, nincs gond, hiszen három gólos hátrányban voltunk, ez van. Így nincs rajtunk nyomás.”
„Azért megyünk, hogy megnyerjük a meccset, hogy megtegyünk ezért mindent és továbbjussunk. Nem úgy fogunk odamenni, hogy ez már eldőlt, kiestünk. Még mindig hiszünk a továbbjutásban.”
„Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de azt is tudjuk, hogy képesek vagyunk gólokat szerezni, és bár a továbbjutáshoz egy szinte tökéletes meccset kell játszanunk, soha ne mondd, hogy soha.”
A Real Madrid 300. BL-meccse következik
A klub minden más együttesnél többször nyerte meg a sorozatot azóta, hogy az 1992/1993-as idény óta elindult ezen a néven, továbbá elsőként éri el ezt a mérföldkövet.
Statisztikák
A Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója lesz a Real Madrid 300. Bajnokok Ligája-mérkőzése. Azóta, hogy a legrangosabb európai kupasorozatot az 1992/1993-as idényben átalakították, egyetlen klub sem tudta megismételni a Real Madrid eredményeit. Klubunk játszotta a legtöbb meccset a sorozatban (299), a sorban a következő a Bayern München (280), őket pedig a Barcelona (277) követi. Emellett a Real Madrid nyerte meg a legtöbbször a sorozatot, amióta Bajnokok Ligájának hívják, szám szerint 8 alkalommal. A tabella képzeletbeli dobogóján még a Barcelona (4), a Bayern München (3) és az AC Milan (3) áll.
A kezdetek
Az első BL-trófeáját 1998-ban, a Amszterdamban hódította el a Real Madrid. Az ellenfél a Juventus együttese volt, a döntő egyetlen találatát pedig Predrag Mijatović szerezte. A Real Madrid aztán 2000-ben ismét nyerni tudott, akkor a Valencia ellen Párizsban (3-0), a gólok Morientes, McManaman és Raúl nevéhez fűződnek; majd jött a 2002-es emlékezetes döntő a Bayern Leverkusen ellen Glasgowban (2-1), ahol Raúl mellett még Zinédine Zidane talált be a sorozat történetének egyik legnagyszerűbb gólját szerezve.
Történelmi győzelmi sorozat
A következő sikerre sokáig kellett várnia a blancók szurkolónak, azonban 2014-ben elérkezett a várva várt újabb győzelem. Lisszabonban, az Atlético Madrid ellen Sergio Ramos 93. percben szerzett fejesgólja jelentette a belépőt a hosszabbításba, ahol aztán Bale, Marcelo és Cristiano Ronaldo is betalált, kialakítva a 4-1-es végeredményt. Ezt követően következett egy történelmi triplázás, melynek első állomása Milánó volt 2016-ben, ahol büntetőpárbajban múlta felül a csapat az Atlético Madridot, majd jött 2017 és Cardiff egy 4-1-es, Juventus elleni győzelemmel, aztán 2018 és Kijev, ahol a Liverpool elleni döntőt 3-1-re nyerte meg a csapat. Ez a menetelés minden madridista szívébe örökre bevéste magát.
A legutóbbi siker
A legutóbbi győzelemre a Párizsi döntőben került sor, ahová egy elképesztő menetelés után (a PSG, a Chelsea és a Manchester City legyőzésével) jutott el a csapat, az ellenfél ismét a Liverpool együttese volt, ezúttal pedig Vini Jr. gólja, továbbá a meccs legjobbjának választott Thibaut Courtois elképesztő teljesítménye bizonyult döntőnek.
Ezek a BL-címek hozzáadódnak az 1992 előtt megnyert BEK-serlegekhez, így a Real Madrid vitrinjében összesen 14 trófea található meg Európa legrangosabb sorozatából.
Raúl is az első csapat edzőjelöltjei között
A jelenleg a Real Madrid Castillát irányító klublegenda élvezi a blancók sportvezetésének támogatását, így ő is ott van a 2024-ig szerződéssel rendelkező Ancelotti utódjelöltjei között.
Raúl González Blanco, az örökös kapitány, aki a Real Madrid történetének legtöbb mérkőzésével rendelkező játékosa (741), jelenleg az utánpótlásbázison dolgozik a fiatal madridistákkal. A Castillánál végzett remek munkája (jelenleg a saját csoportjuk harmadik helyén állnak) felkeltette angol és német klubok érdeklődését. De ahhoz is jó muníció, hogy a jövőben betölthesse az első csapat vezetői posztját.
Carlo Ancelotti szerződése 2024-ben lejár, Raúl pedig az egyik nagy esélyes az olasz helyének átvételére. Ancelotti a brazil szövetség fő célpontja a következő időszakra. Ahogy az UOL Esporte nemrég beszámolt róla, az olasz mester ügynöke, Frank Trimboli Brazíliába utazott, hogy első kézből értesüljön arról, hogy mik a brazil vezetők elképzelései. Utazását sokan úgy értelmezték, hogy ezzel felmérte a terepet, és azt, hogy Ancelotti számára megfelelő lenne-e a hely a munkavégzésre. Az, hogy Raúl a klub utánpótlás részlegénél dolgozik, némi megnyugvást ad a klubvezetésnek arra az esetre, ha az olasz mester rábólint a brazil ajánlatra.
Vezetési készségek, karizma, a klub mély ismerete, technikai képességek. Ezek mind olyan érvek, amelyek Raúl mellett szólnak. Emellett 2013 óta a klub már inkább olyan edzőknek szavaz bizalmat, akik megfordultak az utánpótlás részlegnél. Igazából a legutóbbi 5 edző közül négy ilyen volt: Benítez, Lopetegui, Zidane és Solari. Ancelotti az egyetlen kivétel.
Raúl a maga részéről tiszta elképzelésekkel rendelkezik attól, hogy milyen lépéseket szeretne megtenni. Első helyen a Real Madrid áll, a B terv pedig a Premier League. Ez a két opció lebeg a szeme előtt. Ha nem jön össze számára az első csapat kispadja, úgy megfontolja, hogy elfogadja az Angliából érkező ajánlatok egyikét. Múlt hónapban a Leeds United tett ajánlatot neki, hogy betöltse Jesse Marsch helyét. Mindenesetre a Raúl úgy gondolta, hogy nem ez a megfelelő pillanat, hogy átvegye azt a projektet.
Miután megnyerte csapatával a klub történetének első Ifjúsági Ligáját 2020-ban, most az álma az, hogy a Castillát eljuttassa a másodosztályba. Egy ilyen eredmény is fontos lökést adhat ahhoz, hogy első számú opcióként tekintsenek rá az első csapat edzői székének betöltésére Ancelotti távozása esetén.
A klubvezetés úgy gondolja, hogy Raúl nem csupán a csapat teljesítményére volt komoly hatással, de több játékos egyéni fejlődésére is. A leginkább szembetűnő közülük Álvaro Rodríguez, a madrid akadémiájának legújabb reménysége. A klub sportvezetése úgy gondolja, hogy Raúl készen áll arra, hogy bekerüljön az edzői elitbe, és a jövőben átvegye az első csapat irányítását. Az utolsó szó Florentino Pérezé lesz.
Hazard: Nem térek már vissza a válogatottba
Eden Hazard soha többet nem lép pályára Belgium színeiben, ezt a Real Madrid támadója egy interjú során erősítette meg.
A 32 éves játékos, aki a 2022-es világbajnokságon a belga keret tagja volt, kizárta annak lehetőségét, hogy valaha is visszatérjen a nemzeti csapatba, és biztosan nem teszi meg azt, amit Zidane, Messi vagy Ibra, akik mindhárman megmásították visszavonulásukkal kapcsolatos döntésüket.
„Nem tudom elképzelni magamról, hogy nem játszom a Real Madridban, majd fogom magam, csatlakozom a válogatotthoz és játszom. Nem térek vissza, ebben 100%-ig biztos vagyok” – mondta Hazard.
„Soha nem fordult meg a fejemben olyan, hogy ha visszavonulok, utána visszatérjek. Mint például ahogy Messi tette, vagy más játékosokkal is megesett már ez. Úgy gondolom, hogy ők talán vonakodva vonultak vissza. Nos, persze mindannyian így vagyunk ezzel, ha ilyen események után hagyjuk el a válogatottat. Különösen, ha az én személyes történetemet nézzük. De ők még mindig játszottak a klubjukban, én sokkal kevesebbet játszom.”
A belga király is felhívta Hazard-t
„Fülöp király is felhívott, de amiről beszélgettünk, az kettőnk között marad. A futballban soha ne mondd, hogy soha, de sok más dolgom is van ezen kívül.”
„Például szeretnék több időt tölteni a családommal, a gyerekeimmel. Nem látom magam előtt, hogy egy szeszély miatt visszalépnék ettől a döntésemtől.”
„Az Eb után kezdtem el gondolkodni rajta. Akkoriban sokat dolgoztam, megsérültem, nem tudtam játszani az olaszok ellen.”
„Toni Kroos visszavonult a válogatottságtól két évvel ezelőtt, és azt mondta nekem, hogy amikor a többiek a válogatottal vannak, addig ő kiélvezheti az időt a gyerekeivel.”
„Jó a kapcsolatom Roberto Martínezzel, és meglepett, hogy Thierry Henry nem fogadta el a szövetségi kapitányi posztot.”