Gy. András
Véget ért a Barcelona és a Real Madrid 100 trófeás küzdelme
A Real Madrid és a Barcelona könyörtelen tempójú trófea-vadászata nem tűnik lassulni. De a spanyol klubok közötti verseny, melynek célja a 100 hazai és nemzetközi trófea elérése volt, véget ért. A blancók lettek az elsők, akiknek sikerült elérni ezt a mérföldkövet, méghozzá a klubvilágbajnokság megnyerésének (és az elfeledett, 1994-es Copa Iberoamericanának) köszönhetően.
De mi is volt a Copa Iberoamericana?
Ha véletlenül pont pislantottál, akkor elképzelhető, hogy ki is hagytad a sorozat történetének egyetlen tornáját. A tornát, amelyet szponzori okokból Copa Iberiának is hívtak, a spanyol szövetség és a CONMEBOL alapította, azzal a céllal, hogy erősítsék a két szervezet kapcsolatát. A Király-kupa győztese játszott az akkori Copa de Oro győztesével, amely egyfajta dél-amerikai szuperkupa volt, ahol különböző dél-amerikai kupagyőztesek mérték össze erejüket. Ez a torna is csak egy kicsit volt sikeresebb a Copa Iberoamericanánál, hiszen három alkalommal, 1993-ban, 1995-ben és 1996-ban rendezték meg.
1994 májusában a Real Madrid, amely megnyerte az 1992/1993-as Király-kupát a Real Zaragoza legyőzésével, kétmeccses párharcot játszott a Copa Oro győztesével, a Boca Juniorsszal. Az első meccset május 19-én játszották a Bernabéuban, a Madrid 3-1-re nyerni tudott, köszönhetően José Luis Morales duplájának és Hierro góljának. A visszavágót hat nappal később játszották a La Bombonerában, itt 2-1-re nyert a Boca. A Real Madrid kétgólos hátrányban volt, amikor Luis Milla betalált, ezzel bebiztosítva a blancók sikerét. A csapat edzője Vicente del Bosque volt.
Milyen trófeákat nyert a Real Madrid?
A szombati győzelem azt jelentette, hogy a Real Madrid megszerezte 100. trófeáját. 14 BEK/BL-serlegük messze a legtöbb a világon, emellé társul 35 bajnoki cím, 19 Király-kupa-győzelem, 12 Spanyol Szuperkupa, egy Ligakupa, egy Eva Duarte-kupa (a jelenlegi Spanyol Szuperkupa elődje), két UEFA-kupa, öt UEFA-szuperkupa, két Latin-kupa, egy Copa Iberoamericana, három Világkupa és öt FIFA-klubvilágbajnoki cím.

És hogy áll a Barcelona?
A katalánok 97 trófeánál járnak, így ha nem is sokkal, de elveszítették ezt a versenyt. Az ő trófeáik: 26 bajnoki cím, 31 Király-kupa, 14 Spanyol Szuperkupa, két Ligakupa, három Eva Duarte-kupa, öt BEK/BL-cím, négy Kupagyőztesek Európa-kupája, két Vásárvárosok kupája, öt Európai szuperkupa, három FIFA-klubvilágbajnokság és két Latin-kupa.
A nagy fordítás
A Real Madridnak azután sikerült meglépnie három trófeával, hogy az elmúlt években fokozták a tempót. A blancók 12-vel vezettek (73-61), miután megnyerték a 2003-as Spanyol Szuperkupát, de a Barcelona egy komoly időszakának köszönhetően megfordította az állást és 89-83-ra módosított, mielőtt a Madrid megnyerte a Tizediket 2014-ben.
De a fővárosiak híresek a fordításokról, és a dolgok ezúttal sem alakultak másképp. Az legutóbbi hét idényben 16 trófea landolt a Bernabéuban, mialatt a Nou Campban csupán 8. A Barcelona persze ebben az idényben elérheti a 100-as mérföldkövet, de a Real Madrid egy újabb „remontadával” legyőzte őket.
Florentino Pérez: Európa és a világ legjobbjának lenni hatalmas megelégedéssel tölt el
A Real Madrid elnöke a klubvilágbajnoki győzelem után.
A siker
„Ahhoz, hogy egy világbajnoki címet megnyerhess, meg kell nyerned a Bajnokok Ligáját. A Madridot különleges szálak fűzik a Bajnokok Ligájához, a klubvilágbajnokság a hab a tortán.”
„Soha nem könnyű trófeát nyerni, úgyhogy ez egy különleges cím, hiszen először a BL-t is meg kell nyerni hozzá. Az, hogy Európa és a világ legjobb csapata is vagyunk, óriási megelégedéssel tölt el, nagyon büszke vagyok minden játékosomra.”
55 trófea a klub elnökeként, hat klub-vb-cím
„Ez nem könnyű, hiszen hat BL-t is meg kell nyerni hozzá, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy ez sikerült. Aztán megkoronáztuk a klubvilágbajnoki címmel. Keményen kell dolgoznunk tovább, mivel a Real Madridnál minden, amit megnyerünk, az egy ugródeszka a következő trófeához.”
Veteránok és fiatalok
„Azt mondjá, hogy a veteránok és fiatalok egyvelegével, és egy olyan edzővel mint Ancelotti, elérheted ezeket a dolgokat. A játékosoké az érdem. Nagyszerű futballistáink vannak, akik nem csak fantasztikus játékosok, de hatalmas madridisták is. Ez tesz minket néha legyőzhetetlenné.”
Szeretet a szurkolóktól
„Hosszú ideje vagyok már elnök, a világ sok pontján megtapasztaltam már ezt. Ez is megerősíti, hogy a Real Madrid globális klub, a világ minden táján közel a szurkolók szívéhez. A munkánk az, hogy továbbra is tápláljuk a Real Madrid legendás státuszát.”
Kroos: Megpróbálunk majd újra eljutni ide
A klubvilágbajnokság megnyerése után a játékosok közül Kroos, Rüdiger, Valverde és Ceballos beszélgetett az újságírókkal.
Rüdiger:
Győzelem
„Nagyon örülök, hogy újabb trófeát nyerhettem egy ilyen különleges csapattal. A klub sok címet nyer, nagyszerű érzés ennek részesévé válni. Ez olyasmi, amit soha nem gondoltam volna.”
A döntő
„Remekül kezdtünk, két gólt is szereztünk. Aztán bekaptunk egyet, amit nem kellett volna. A második félidőre nagyon erősen jöttünk ki, végül pedig apró részletek döntöttek. Képesek voltunk nagyon nyugodtak maradni.”
Vini Jr.
„Vinícius egy különleges játékos. Erős, az egy az egy elleni szituációkban pedig a világ legjobbja.”

Ceballos:
A győzelem
„Ez egy olyan trófea, amiért nagyon hosszú ideje dolgozunk. Tavaly, az Inter ellen kezdődött, úgyhogy hosszú út volt. Meg kellett nyernünk a BL-t és ezt a két meccset.”
Karim
„Ő a sztárjátékosunk. Inspirál minket. Hihetetlenül jól játszik kis területen, az, hogy velünk volt ma, fordulópontnak számított.”

Kroos:
A klub-vb
„Azért vagyunk itt, hogy címeket nyerjünk. Jól teljesítettünk. Két meccset kellett megnyernünk. Lejátszottuk és megnyertük őket, most itt az ünneplés ideje. Nem gondolok arra, hogy milyen számokat akarok elérni. Egyszerűen élvezni akarom a futballt, keményen akarok dolgozni. Így jönnek az eredmények. Ahhoz, hogy ide eljuthass, meg kell nyerned a BL-t. Megpróbáljuk újra, de tudjuk, hogy nagyon nehéz. Örülök, hogy hat klubvilágbajnoki címem van.”
Jutalom
„Ez egy hosszú út. A BL-ben nagyot küzdöttünk az egyenes kieséses szakaszban, de az volt a jutalom, hogy eljuthattunk ide. Az ellenfél élete meccsét játszotta, le kellett győznünk őket. Komolyan álltunk hozzá, de védekezhettünk volna jobban mindkét meccsen.”
Célok
„Magabiztosan távozunk innen, plusz egy trófeával. Motiváltak vagyunk, de nagyon kemény sorozat vár ránk, szoros a naptár. Minden harmadik vagy negyedik napon meccsünk van. De készen állunk. Meglátjuk, hogy hogyan teljesítünk majd.”

Valverde:
A magánélet és a futball
„Vannak hírek, amik boldogabbá tesznek. Az ember rájön, hogy más dolgok fontosabbak, a futball egy munka, amit jól akarsz csinálni, és jól akarsz teljesíteni a klubod érdekében.”
„Ez nagyon jót fog tenni a lelkemnek. Jól éreztem magam az előző meccsen, élveztem is. Ma megpróbáltam jól érezni magam, már elmondta a hírt a feleségem, ami nagyon nagy lökést adott. Nagyszerű nap ez számomra és minden madridistának.”
Ölelkezés Ancelottival
„Most folytatnom kell tovább, nem állhatok meg. Nagy dolog volt ez számomra. Ezzel az öleléssel sok mindent megmutattam. Az előző idényben nem volt túl sok állandóság a kezdőcsapatba kerülésemben, néhány szó, tanács napi szinten segített, hogy jól zárjam az idényt. Ma neki köszönhetően vagyok az a játékos, aki, sokat segített, hogy végig tudjak menni ezen a rögös úton.”
Kiveszi a részét
„Ebben a szellemben kell folytatnom tovább. Amikor a dolgok nem alakulnak jól, nem adhatod fel, ha pedig úgy mennek, mint ma, akkor nem verheted a melled, hogy te vagy a legjobb. Továbbra is ki kell vennem a részem a játékból, amennyire csak lehet, még akkor is, ha ez csak kis rész.”
Ancelotti: Ez a trófea új lendületet adhat
Az olasz mester az Al-Hilal legyőzése, a klubvilágbajnoki trófea megnyerése után.
A torna
„Jól sikerült számunkra ez a sorozat, az elmúlt néhány mérkőzésen látható volt a javulás. Elöl komoly kvalitásokkal bírunk, hátul még javítanunk kell néhány hibát. Visszatérnek a sérültjeink is. Karim már visszatért, Militão és Courtois hamarosan bevethető lesz. Ez az idény hátralévő részére új lendületet adhat. Szeretnénk minden sorozatban és minden egyes meccs minden percében a legjobbunkat adni.”
Marokkó
„A hangulat fantasztikus volt. A város, a hotel és az edzőközpont is elképesztő. Nagyon jól éreztük magunkat Marokkóban, és úgy látszik, hogy ez a hely szerencsét hoz nekem, úgyhogy remélem, még visszatérek. Élveztük az itt töltött időt, most pedig egy trófeával és a marokkói madridisták örömével térünk haza.”
A torna Aranylabdája
„Vini Jr. folyamatosan fejlődik. Tavaly év elején kezdte, és a csapat fejlődésénegy egyik kulcsa. Apró lépésenként megnyertük a BL-t, most pedig a klubvilágbajnoki címet. Remekül teljesít, elégedettek vagyunk vele. Folyamatosan fejlődik, most pedig minden meccsen megteremti a különbséget, bizonyítja, hogy egyre hatékonyabb, szinte minden meccsen felkerül a neve az eredményjelzőre.”
„Nagyon mérges volt a Mallorca elleni vereség miatt, de remekül felkészült erre a tornára, amit szerencsére meg tudtunk nyerni. Most úgy gondoljuk, hogy ez egy új lökést adhat nekünk a továbbiakra. Most pihenni fog a következő napokban, hiszen az Elche ellen eltiltás miatt nem játszhat. Jót fog tenni neki a pihenő, bár nem látszik rajta, hogy fáradt lenne.”
Kilenc trófea a Real Madriddal és nyolc a Milannal
„Két olyan klub és két olyan család, amelyet kiválóan irányít Berlusconi és Florentino Pérez. Ők a klubjaik két legnagyobb szurkolója, a Real Madrid öröksége pedig a hagyományaiból és történelméből fakad. Hatalmas öröm ennek részévé válni.”
Valverde 11 gólja
„Nagyon örülök, mivel így nem kell széttépnem az edzői papírjaimat. Nehéz időszakon van túl, de visszatér. Sokat ad a csapatnak különböző szempontokból. Két gólt lőtt és nagy energiát ad a pályán. Az ő energiájával és Vinivel a túloldalon igazán komoly fenyegetést jelentünk támadásban.”
Tchouaméni cseréje
„Csak egy kis rúgás, semmi más.”
Egyenlőség a modern futballban
„Imádom a futballt. Hatalmas öröm, hogy láthatom, ahogy az egész világon fejlődik. Nincs már olyan nagy különbség az európai, afrikai és ázsiai csapatok között. A többi kontinens nagyon gyorsan fejlődik.”
Összefoglaló: Real Madrid – Al-Hilal (5-3): Ismét világbajnok a Real Madrid!
A blancók a döntőben szaúdi ellenfelüket legyőzve hódították el a klubvilágbajnoki trófeát.
A Madrid korán megszerezte a vezetést. A találat egy tanítani való összjáték után érkezett. Benzema játszott össze Valverdével az ellenfél térfelén, végül az uruguayi Vininek passzolt, a brazil pedig a kapus lába alatt juttatta a kapuba a labdát. 1-0. Öt perccel később jött a második gól. Carvajal keresztezett, Almuaiouf itt még tisztázni tudott, de Valverde csapott le a kipattanóra, és a lövésével már nem tudott mit kezdeni az Al-Hilal hálóőre. Ez volt Fede 10. gólja az idényben. 2-0.
A Real Madrid láthatóan jól érezte magát a pályán, a közönség is elégedett volt, de Marega egy gyors kontratámadás végén csökkentette az Al-Hilal hátrányát a félidő vége előtt. 2-1. Ez láthatóan feltüzelte a szaúdiakat, ám Ancelotti fiai még a szünet előtt ismét közel kerültek a gólhoz. Valverde küldte középre a labdát Benzemának, akinek jobb külsővel megeresztett lövése alig tévesztett célt. A hosszabbítás pillanataiban Modrić erős balosát Almuaiouf védte.
A második félidő
A blancók az második félidőben teljesen átvették az irányítást. Mindössze négy perc alatt két gólt is berámoltak. Az első egy elegáns Vini Jr. külsős passz után érkezett, Benzema fejezte be az akciót középen érkezve. 3-1. A második Carvajal és Valverde összejátékából született, akik a jobb szélen indultak meg, az akció végén az uruguayi lőtt a hosszúba védhetetlenül. 4-1. Nem sokkal később Vietto is betalált (4-2), ám Vini Jr. újra megvillant, és a 69. percben Ceballos cselei után remekül tekert a kapuba. (5-2). Tíz perccel később még Vietto megszerezte második találatát (5-3), ám végül a Real Madrid lett a bajnok.
Az Al-Hilal elleni kezdőcsapat
Ancelotti az alábbi kezdőt küldi pályára a klubvilágbajnokság döntőjében.
Kezdőcsapat:
13. Lunin
2. Carvajal
4. Alaba
8. Kroos
9. Benzema
10. Modrić
12. Camavinga
15. Valverde
18. Tchouameni
20. Vini Jr.
22. Rüdiger
Cserejátékosok:
26. Luis López
30. Cañizares
3. Militão
5. Vallejo
6. Nacho
11. Asensio
16. Odriozola
19. D. Ceballos
21. Rodrygo
24. Mariano
31. Mario Martín
33. Arribas
Savio: Ha a cselezés provokáció, akkor valami nagyon nincs rendben
A Real Madrid korábbi kiválósága, Savio Bortolini az AS munkatársával beszélgetett Marokkó fővárosában, Rabatban.
Csalódott vagy amiatt, hogy nem egy Real Madrid – Flamengo döntőt nézhetsz meg szombaton este?
Igen, nagyon. Hatalmas volt a várakozás Brazíliában a Flamengo szurkolói között, és igazából a magam részéről is. Mindannyian egy Madrid – Flamengo döntőt szerettünk volna. Csalódás volt elveszíteni az elődöntőt. A hazámban ez még csak az idény eleje, de ha egy olyan fontos célod van, mint a klubvilágbajnokság megnyerése, akkor másképp kell felkészülni. A Madridnak is nehéz volt, de ez csak azt mutatja, hogy a futball a világ más részein is komoly fejlődésen ment át. Senki nem nyer már könnyen meccseket.
Mit gondolsz Viníciusról?
Imádom! Ha megkapja a labdát, mindegy, hogy ki áll vele szemben, megindul. És ha nem sikerül, akkor újra próbálkozik. Szeretem az ilyen játékosokat. A játéka mellett a mentalitását is kedvelem. És micsoda gólt lőtt az Al-Ahly ellen!
😯 Savio Bortolini ganó la Séptima y, como Vinicius, vivió el salto del Flamengo al Madrid. Da la cara por él en AS: “Lo que le está sucediendo es lamentable". https://t.co/mVSDecMPle
— Diario AS (@diarioas) February 10, 2023
Gondolom tisztában vagy azzal a mérgező hangulattal, amit körülötte teremtettek az elmúlt időszakban a spanyol bajnokságban.
Hogy őszinte legyek, nem értem a dolgot. Nem szerencsés, ami történik. Semmi olyat nem látok, ami igazolná azokat a dolgokat, amik vele történnek. Kívülről nézve látok egy srácot, aki próbál játszani, kihasználja a legjobb képességét a pályán, ami a cselezés. És a sebessége. Nem látok provokációt. Ha provokációnak minősül az, ha kicselezel egy ellenfelet, akkor valami nagyon nincs rendben, elveszítjük a futballt. Ő egy olyan srác, akinek élmény nézni a játékát. Sajnálatos, ami zajlik. Szégyenletes, és ezt nem tudom megérteni. Az ellenfelek azok, akik provokálják őt. Remélem, hogy lenyugszanak a kedélyek, és a futballra koncentrálhatunk.
Ha a cselezés provokáció, akkor te is provokátornak születtél…
Tudom! De mi mást csinálhatnál a labdával? Mindig odapasszolod a melletted lévőnek? Istenem! Minden játékosnak megvan a maga karaktere. Néhányan jók az emberfogásban, néhányan kiválóan passzolnak, gólokat lőnek… És vannak a cselgépek. Én úgy nőttem fel Brazíliában, hogy Garrincha cseleit, improvizatív futballját figyeltem. Az én karakterem is egy kicsit hasonló volt ehhez és Viniéhez. Minden a cselezésről és a sebességről szólt, soha nem a provokációról, vagy hasonlókról. Egyszerűen így próbáltam jobban játszani, jól teljesíteni. Semmi több.
Rodrygo elmondta, hogy 10-esként látja magát. Gondolod, hogy ez az a poszt, ahová a legjobban illik ebben a madridi keretben?
Jó kérdés! (nevet) Ez a srác, a kvalitásai mellett képes a pályán különböző módokon olvasni a játékot. Ha a jobb szélre rakod, jól teljesít. Ha a bal szélre rakod, jól teljesít. Középen? Kicsit hátrébb? Ugyanez. Ő egy olyan játékos, aki rendkívüli intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy különböző szerepeket tölthessen be. Nagyon nehéz egy olyan játékost találni, aki ilyen szinten képes erre.
Endrick nagyszerűnek tűnik…
16 éves, de amit eddig láttam tőle Brazíliában, az nagyon tetszett. Még mindig egy kölyök, rengeteget kell fejlődnie, ez még hiányzik belőle, de nagyon erős és hihetetlen potenciállal rendelkezik. Nem tudjuk, hogy mit tartogat számára a jövő, de sikeres lehet Madridban.

A Chelsea közel tízszer annyit költött el a téli átigazolási időszakban, mint az egész spanyol liga együttvéve. Madridban a fiatalabb játékosok leigazolása felé mozdultak el, különösen Brazíliából, ez lehet az egyetlen járható út a Premier League elleni küzdelemben?
A labdarúgás rengeteget változott. A Madrid 23 évesen igazolt le. A modern futballban 18 évesen elhagytam volna Brazíliát. A Madrid mindig ott van, ápolnia kell a hagyományait, a 14 európai trófeával és a talán már öt klubvilágbajnoki címmel. Nem tehet mást. Ha vársz egy játékosra egy évet, az ára 20-ról 100 millió euróra nő.
Reinier esetében nem volt kifizetődő ez a taktika, de Vinihez és hozzád hasonlóan ő is a Mengãóból került ki…
Ez nem könnyű. Nagyon magas szintekről beszélünk. Sok játékost láttam a Madrid mezében, játékosokat hatalmas potenciállal, de végül játéklehetőség nélkül. Ez egy hatalmas nyomással bíró klub, az eredményeket mindig és mindig azonnal várják. A Bernabéuban hatalmasak az elvárások. Nem mindenki kapja meg az esélyt. Reinier remekül játszott a Flamengóban, de néha nem könnyű adaptálódni.
Egy még mindig átalakuló Madridot láthatunk, az ötszörös BL-győztesekkel és az olyan fiatalokkal, mint Camavinga, Tchouaméni, Vini, Rodrygo?
Egyértelmű. Ez egy remek egyvelege a tapasztalatnak és a fiatalságnak. Ez egy megújulási folyamat, a keret folyamatosan kerül megújításra. Rendkívül kiegyensúlyozottan zajlik, az eredmények pedig eközben is jönnek. A csapat megnyerte a BL-t az előző idényben, és azt a rendkívül magas szintet, amit a Madrid ilyen hosszú ideje képvisel, rendkívül nehéz elérni.
Nehéz lesz bárkinek is megismételnie azt, amit a Madrid az előző idényben elért Európában.
Néztem a meccseket a gyerekeimmel Brazíliában. Ők a Flamengo és a Madrid szurkolói. És te jó ég! Nagyon fontos dolgokat éltem meg Madridban, a Hetediket is, de a tavalyi év… Amit elértek, az őrület volt. Elképesztő hittel rendelkeznek, a Madrid mindig nagyon erős. Ez egy olyan csapat, amely soha nem adja fel, ki kell végezned őket, mert nem adják fel.
Visszatérsz majd Spanyolországba, hogy megnézd az új Bernabéut?
Remélem, igen! Öt évig volt lehetőségem a Bernabéuban játszani, ami hatalmas büszkeséggel tölt el. A szurkolók mindig nagy szeretettel fogadtak a lelátókról. Ez most a futball templomának továbbfejlesztése, remélem, hogy én is eljutok majd oda.
A FIFA The Best díjátadó madridista finalistái
A Real Madrid több kategóriában is érdekelt a FIFA The Best díjátadó gálán. Nézzük is, hogy kikért szoríthatunk a február 27-én, Párizsban megrendezésre kerülő eseményen.
Az Év férfi játékosa:
Karim Benzema (Franciaország / Real Madrid)
Kylian Mbappé (Franciaország / PSG)
Lionel Messi (Argentína / PSG)

Az Év férfi edzője:
Carlo Ancelotti (Real Madrid)
Pep Guardiola (Manchester City)
Lionel Scaloni (Argentína)

Az Év férfi kapusa:
Yassine Bounou (Marokkó/ Sevilla)
Thibaut Courtois (Belgium / Real Madrid)
Emiliano Martínez (Argentína / Aston Villa)

Ancelotti: Közel vagyunk egy újabb trófea megnyeréséhez
Az olasz mester a klub-vb Al Hilal elleni döntője előtt.
A döntő:
„Nagy kihívás előtt állunk. Nagyon közel vagyunk egy újabb trófea megnyeréséhez. Hihetetlenül nehéz volt eljutni ide, sok áldozatot hoztunk. Ez az izgatottság és a vágyakozás napja. Arra sarkalltam a csapatot, hogy élvezzék a meccset, nyújtsák a legjobbjukat, miközben nyerni akarnak.”
„Egy jó csapat ellen játszunk majd, amelyben megvannak az egyéni kvalitások, és ahol sok játékos a vb-n jól szereplő szaúdi válogatott tagja, többen pedig komoly európai tapasztalattal rendelkeznek. Nagyon tiszteljük őket, megmutatták a kvalitásaikat azzal, hogy kiejtették a Flamengót az elődöntőben. Az eseményt is sokra tartjuk. Ez egy vb-döntő, nagy meccs. Szeretnénk kiélvezni, mivel ritkán történik ilyen.”
Benzema és Militão:
„Tegnap érkeztek, mivel úgy hisszük, hogy van esélyük a játékra. A mai edzés fontos lesz számukra, szerintem megvan az esélye, hogy pályára lépjenek. Ha nem így lenne, akkor nem jöttek volna. Ma edzeni fognak, aztán meglátjuk, hogy tudnak-e játszani vagy nem.”
Középpálya:
„Ebben az időszakban sokat profitáltunk Ceballos kvalitásaiból, remekül teljesített. A többiek folyamatosan fejlődnek. Kroos jól játszott, Tchouaméni sérült volt de visszatért, Modrić pedig egyre jobban formába lendül. Mindig ugyanazt várom tőlük, egy dolog változott, Ceballos formája, ez pedig nagyon fontos számunkra.”
Döntő pillanat:
„Az idénynek ezen februári, márciusi időszaka mindig nagyon fontos. Most, hogy a BL is korábban lesz, még inkább döntő fontosságú. De minden évben eljön, ahogy tavaly is. Szerintem jó formában érkeztünk ide, a klub-vb döntőjével kezdünk, ami nagyszerű.”
Ramón Díaz, az Al Hilal edzője:
„Emlékszem, hogy remek csatár volt, top klubokban játszott. Fizikálisan erős volt, nagy intenzitással játszotta a meccseket. Mindig egy pozitív figura volt a csapataiban, mindenki jól emlékszik rá. Örülök, hogy újra láthatom. Játékosként sokszor találkoztunk, edzőként azonban most először. Kedvesen köszöntöm majd, mivel jó emlékeim vannak róla.”
Középpályás stratégia:
„Meglehetősen komplex dolog a középpályáról dönteni. De ez a dolgom, meg kell próbálnom a legjobbat kiválasztani. Nekünk, edzőknek jelenleg megvan a lehetőségünk 5 változtatásra a meccseken, a játékosok, akik csereként állnak be, megváltoztathatják a játékot. Azért jutottunk el ide, mert akik beálltak, megváltoztatták a meccseket, lehetővé tették, hogy megnyerjük a BL-t. Ez nehéz, de szerintem a játékosok jól megértik a feladatukat. Kezdeni egy meccsen fontos, de később beállni legalább annyira.”
Csatárra van szükség:
„Ez egy olyan téma, amiről majd beszélni fogunk. Figyelembe kell vennünk Benzema korát, de azt is, hogy mit ad a csapatnak. Az idény első felében nem szerepelt sokat sérülés miatt, ami sokakkal előfordulhat. Amikor visszatért, nagyon jól teljesített, meggyőződésem, hogy a következő idényben sem lesz ez másképp. Az idény végén nyugodtan átbeszéljük ezt a témát.”
Sokat veszíthet, keveset nyerhet:
„A holnapi trófea nagyon fontos. Egy hosszú út végére értünk, sikerrel kell lezárnunk. Ez a döntő nagy lökést adhat nekünk a következő meccsekre, még magabiztosabbak lehetünk. A csapat jelenleg is az, de a Barcelona és a Mallorca elleni vereségek rosszul hatottak ránk. Ez előfordul a futballban, nem veszíthetjük el a reményt és az önbizalmunkat, mert ez egy nagyszerű idény lehet, ahogy az előző is. Meg vagyok győződve erről, és úgy gondolom, hogy a keret javult az előző idényhez képest. Ha jól teljesítünk, akkor megismételhetjük az akkori sikereket.”
Több klub a tornán:
„A labdarúgás változik, ez abból is látszik, hogy az Al Hilal döntőt játszik. A futball egyre inkább globálissá válik, ahogy ebből a döntőből is látható. Többé már nem Európa Dél-Amerika ellen, hanem inkább Ázsia ellen. A vb-n láthattuk, hogy Szaúd-Arábia legyőzte a világbajnokot. Jót tesz a sportágnak, hogy az egész világon számos csapat van, így lehet igazán globális sport. Ez az, ami fontos.”
Az eddigi idény:
„Nem könnyű a Real Madrid eddigi teljesítményét összegezni. Jól kezdtünk az UEFA-szuperkupával, a vb-ig jól teljesített a csapat. Az idény első felében jók voltunk, első helyen zártunk a BL-csoportban, a vb után pedig mindenki tudja, hogy mi történt. Számunkra nehéz volt minden játékost visszajuttatni a tornát megelőző állapotba. Január pontokba és sérülésekbe került nekünk. A február is elérkezett, voltak jó pillanataink, jó meccseink. Az biztos, hogy a játékosok fizikálisan fejlődnek, az idény kritikus szakaszában vagyunk, miközben próbáljuk visszakapni a játékosokat. Holnap újabb döntőt játszunk, a Real Madrid tiszteli a döntőket. A legjobbunkat fogjuk nyújtani fizikálisan, mentálisan és taktikai szempontból is.”
Vini:
„Vinivel kapcsolatban úgy gondolom, hogy ha van probléma, akkor megoldást kell rá találnunk, ennyi. Nem vagyunk hülyék, meg fogjuk találni.”

A BL erős sorozat:
„Bárki is nyerjen holnap, világbajnok lesz. A BL győztese Európa legjobbja. 40 éve vagyok már a futball világában, szerencsés vagyok, hogy ez már a hatodik döntőm lesz. Eljutni ide hat alkalommal nagy szó, ez nem történik meg minden évben. Időről időre előfordul, ilyenkor pedig ki kell élvezni és meg kell próbálni megnyerni.”
Rodrygo:
„Rodrygónak megvannak a kvalitásai a gólszerzéshez. Fontos gólokat lő, az előző idényben nagy gólokat szerzett. Nem fogok kockáztatni, mivel már Valverdével megtettem, de vele nem fogok kockázatot vállalni.”
Marokkó:
„Rabat egy gyönyörű, tiszta város. Az emberek tisztelettudók, szeretjük a szövetség edzőközpontját, csodálatos. Csupán azt kell biztosítanunk, hogy megnyerjük a holnapi meccset.”
Tchouaméni: Holnap valóra válhat egy álmom
A játékosok közül ezúttal a francia középpályás vett részt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a klub-vb Al Hilal elleni döntője előtt.
A döntő:
„Egy valóra vált álom lenne megnyerni a Real Madriddal a klubvilágbajnokságot, holnap pedig megtörténhet. Az előző BL-idény lenyűgöző volt, most pedig megpróbáljuk megnyerni ezt a trófeát. Mindent bele fogunk adni. Védekezésben magabiztosnak, támadásban tűpontosnak kell lennünk. Csapatként kell játszanunk, gólokat kell lőnünk.”
„A Real Madridnál minden trófeát meg akarunk nyerni. Szombaton esélyünk lesz újabb csodás serleggel bővíteni a vitrinünket, én pedig mindent megteszek majd azért, hogy hozzásegítsem a csapatot a győzelemhez. Azért vagyok itt, hogy trófeákat nyerjek, most pedig megvan a lehetőségünk egy újabb sikerre.”
Al Hilal:
„Ismerjük a játékosaikat, és ha bejutottak a döntőbe, az azért van, mert jó munkát végeznek. Tudjuk, hogy nagyszerű meccs lesz egy nagyon kemény ellenfél ellen. Jól kell csinálnunk mindent, a legjobbunkat kell hoznunk a győzelemért.”
Elvárások:
„A Real Madrid nagyszerű csapat, a világ legjobb klubja. Az elvárások és a nyomás hatalmas. A párizsi utam hiba volt. Még fiatal vagyok, nem fordul elő többet. Ez a klub a világ legjobbja, minden egyes napon magas szinten kell teljesítenem.”

Vini Jr.:
„Vinícius jól érzi magát. A futballban van, hogy nehéz az ellenfelekkel és a szurkolókkal. Mögötte állunk, örülünk, hogy a keret tagja, mivel sokat ad nekünk. Csak az számít, hogy koncentráljon a feladatára, és továbbra is megmutassa a pályán, hogy mire képes.”
Rasszizmus:
„Ahogy az edző mondta, a Vinivel kapcsolatos probléma generális, társadalmi jellegű probléma a rasszizmus miatt. Nem számít, hogy fehér, fekete vagy vörös vagy. Zéró toleranciára van szükség. Minden áron fel kell számolnunk. A LaLiga tehet lépéseket, és remélhetőleg változtat a helyzeten.”
A posztja:
„Korábban a Monacóban és a francia válogatottban is két védekező középpályással játszottunk, de a mai futballban sok dolgot kell csinálnod, én pedig képes vagyok egyedüli védekező középpályásként is játszani, hiszen a vb-n a válogatottban is így tettem. Itt is jól megvagyok. Számomra nincs különbség.”