Buzássy – Az elfeledett Real-legenda nyomában
Amit eddig tudunk, nem feltétlenül sok, mivel Buzássy Ferenc (hivatalosan így anyakönyvezték) 1934-ben került a Real Madridhoz, pontosan nem tudni, hány meccsen szerepelt, továbbá az akkori idõkbõl csak nagyon kevés használható írásos dokumentumot õriznek a spanyolok. Legalább egy meccsen mindenesetre biztosan pályára lépett a nagy Madridban, és ekkor többek között egy csapatban játszhatott a legendás kapus, Ricardo Zamorával vagy az ugyancsak magyar Kelemen Györggyel – utóbbinak amúgy már több meccs jutott, a fennmaradó források ugyanis esetében 13 hivatalos találkozóról tesznek említést.
Az elsõ sorban jobbról a második Buzássy, mellette a szélen Kelemen György, feketében pedig a legendás Zamora
Legendák társaságában: Zamora, Quincoces, Luis Regueiro, Alberty, Kelemen…
Egy távoli rokoni kapcsolaton keresztül sikerült kideríteni, hogy Buzássy 1909. augusztus 24-én született Magyarsók Szelõcén, és itthon Ferencként ismerték, a spanyol források azonban valamiért mégis Jánosként tesznek róla említést, míg valahol csak a vezetéknevét tüntetik fel. Hogy mibõl adódik a különbség, egyelõre nem tudni, és megfejteni sem lesz egyszerû, ugyanis a Real Madridnál bár segítséget ígértek, eddig érdemben nem adtak, itthon pedig a Magyar Labdarúgó-szövetségnek nincs olyan archívuma, ahol visszamenõleg pontosan figyelemmel lehetne követni a játékosok mozgását. Ami még biztos, hogy felesége, a most 93 éves Márta néni máig jó egészségnek örvend és segítséget is nyújtott abban, hogy ez a cikk ilyen formában elkészüljön.
Archív képeslap – A Real Madrid magyarjai Puskás Ferenc elõtt
Neki köszönhetõen sikerült például felgöngyölíteni, hogy fõhõsünk a Real Madrid elõtt a VI. kerületi TC játékosa volt, utána a Budapesti Atlétikai Klubban (röviden: BAK) folytatta, innen pedig a miskolci Attila FC-hez került, ahonnan aztán 1934-ben elvitte a Real Madrid. A rövid madridi idõszak után Buzássy 1936-ban amolyan “kölcsönjátékosként” került a Recreativo Granadához (a mai Granada FC jogelõdje), a kirobbanó spanyol polgárháború miatt azonban visszatért Magyarországra – akkor még azzal hitegették, hogy a katonai konfliktus nem komoly és három hónap alatt lezajlik, végül azonban majdnem három évig tartott. Márta néni elmondása szerint pedig ez vezetett oda, hogy az akkori szabályozások miatt a spanyolországi – még élõ – szerzõdését automatikusan felbontották.
Buzássy a Real hófehér szerelésében – ez a kép lóg Márta néni falán
Az 1937/38-as idényben vagy valamikor annak környékén a francia bajnokságban szerepelt, mint a Valenciennes FC játékosa, majd amikor újra hazatért Magyarországra, az akkori Kispest FC hívta vendégjátékosnak. A budapesti csapattal 1938 nyarán részt vett egy nyári túrán, amely érintette Lettországot és Litvániát, és az amúgy fõleg középpályásként bevethetõ Buzássy a lettek elleni 2-1-re megnyert meccsen gólt is szerzett.
A sajtóban (Megjelent a Sporthírlap 1936. március 21-i számában)
Feldolgozta: Tóthpál Zoltán
A fotókért külön köszönet Somogyvári Csabának!
A Marca szerint Carl…
A Marca szerint Carlo Ancelotti lesz a Real Madrid történelmének második olasz vezetõedzõje, a Pérez-éra kilencedik mestere. A PSG trénere José Mourinhót váltja a kispadon, aki 1007 napot töltött a királyi gárda kispadján.
Nem kellett izgulni a Betis ellen
Az elsõ félidõben több gólt is szerezhetett volna a Real Madrid, végül azonban csak Özil találata árulkodott a csapatok közötti különbségrõl: a német karmester a 45. percben egy remek támadás végén lõtt a kapuba, ezzel legalább a minimális vezetõs összejött a hazaiaknak a szünet elõtt.
A második félidõben már bátrabban futballozott a Betis, amely összességében többet is birtokolta a labdát a Bernabéuban, ám különösebben nem volt hatékony. A második gólt is a Real Madrid szerezte a találkozón, az 57. percben Karim Benzema egy kontra után volt eredményes, így ekkor már páholyban érezhette magát a fõvárosi együttes.
De nem túlságosan sokáig, mert a 73. percben Jorge Molina gólra váltott egy tizenegyest, maradt tehát izgalom a végére. Az utolsó percekben a Betis ki is egyenlíthetett volna a találkozón, Ricardo Carvalho szarvashibája után azonban elõbb a kapufa, majd Raúl Albiol lába kisegítette a madridiakat. Gyakorlatilag az ellentámadásból pedig harmadik gólját is megszerezte a Real Madrid, José Callejón kapásból lõtte meg Cristiano Ronaldo beívelését, a gólvonalon ácsorgó Özil pedig már könnyedén kotort a kapuba.
Végül különösebb megerõltetés nélkül tartotta otthon a három pontot a Madrid, ettõl azonban nagyobb baj, hogy Marcelo már az elsõ félidõben komolynak látszó sérülést szenvedett, továbbá Benzema is fájdalmas arccal hagyta el a pályát.
Real Madrid-Betis 3-1 (1-0)
Gólszerzõk: Özil (45., 90.), Benzema (57.) ill. Jorge Molina (73. – büntetõbõl)
A valaha volt legjobb légiós-tizenegy
Mint azt korábban már megírtuk, a vezetõ spanyol sportlap azok után állította össze minden idõk legjobb madridi légiós tizenegyét, hogy a királyi gárda spanyol játékos nélkül kezdett a Galatasaray elleni BL-negyeddöntõ visszavágóján. A spanyolok verziója több ponton is erõsen megkérdõjelezhetõ – elsõsorban Puskás hiánya miatt –, ezért úgy döntöttünk, mi is összeállítjuk a valaha volt legjobb idegenlégiós Real Madridot.
Nem volt könnyû dolgunk, már a Marca által megálmodott 3-4-3-as szisztémához is nehéz volt ragaszkodni, mindenesetre itt a csapat, amelyben nincs Figo, Kopa, Netzer vagy Hugo Sánchez, de van két Ronaldo, és persze egy Puskás!
Bodo Illgner: a német kapusnak kulcsszerepe volt abban, hogy a Real Madrid 1998-ban 32 évnyi böjt után ismét megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot. Alapvetõen a megbízhatóság jellemezte, és ha kellett, a szükséges bravúrokat is hozta – például a Juventus elleni BL-döntõben.
Christian Panucci: Fabio Capello kedvenc “bébije” annak ellenére sem hiányozhat a legjobbak közül, hogy a Marcán ugyanerre a posztra a Madridban sokszor röhejes hibákat vétõ Fabio Cannavarót állították a csapatba. Panucci ott volt az 1998-as BL-gyõztes csapatban, szinte sosem bakizott, szóval összességében sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint aranylabdás honfitársa, még ha a posztok között van is különbség.
José Santamaría: az uruguayi születésû védõ 16-szor a spanyol válogatottban is játszott (és ezer szállal kötõdik Spanyolországhoz), talán ez a magyarázat arra, hogy a Marca azt a Raphael Varane-t jelölte a csapatba, akinek eddig legjobb esetben is csak öt-hat kiemelkedõ meccs van a lábában. És amúgy sem járja, hogy az ötvenes évek egyik legnagyszerûbb védõje ne legyen ott a legjobb Real Madridban!
Roberto Carlos: megvan a második egyezésünk a Marca összeállításával. Papírforma, hogy a “balbunkó” posztját alapjában megreformáló ágyúlábú brazil nálunk is ott van a csapatban.
Fernando Redondo: a tökéletes játékos megtestesítõje, minden edzõ kedvence. Ha kellett, a középpályáról szolgálta ki társait, labdát szerzett, ütközött, de a kapu elõtt is feltalálta magát. Máig feledhetetlen az a pimasz csel, amit 2000-ben bemutatott a Manchester United elleni BL-negyeddöntõben. Hozzáfoghatót azóta sem talált a Real Madrid, pedig érkeztek páran erre a posztra…
Zinedine Zidane: stílus és elegancia, játéka maga volt az színtiszta élvezet. Amikor visszavonult, másnap a Marca ötletes címlappal jelentkezett: “most a labda sír a legjobban…!” És tényleg, mert Zidane volt az a játékos, akit látva joggal hihettük, hogy a labdarúgás mûvészet.
Bernd Schuster: játékosként és edzõként is nehéz eset volt, de ahogy bánt a labdával, azzal sokakat kárpótolt. A szurkolókat legalábbis mindenképp, mert akik láttak mozzanatokat a legjobb Schustertõl, azok meg tudják erõsíteni: nem volt véletlen a Szõke Angyal becenév…
Cristiano Ronaldo: a modern futball gladiátorából kinézzük, hogy egy nap minden létezõ gólrekordot megdönt majd a Real Madridnál, még akkor is, ha a sajtó már legalább háromszor elüldözte a Fehér Házból. Klasszikus értelemben egy sorral fentebb lenne a helye, de annyira sokoldalú játékos, hogy neki az sem gond, ha egy kicsit hátrábbról indulva gyújtja be a rakétákat.
Puskás Ferenc: a Marca olvasói valamiért megfeledkeztek róla, pedig nincs olyan mutató, ami indokolná a Száguldó Õrnagy érthetetlen mellõzését.
Alfrédo di Stéfano: a Real Madrid talán legmeghatározóbb alakját önmagában is szentségtörés lenne kihagyni, nem is tesszük. Góljaival és utánozhatatlan megmozdulásaival mondhatni megalapozta azt a legendát, amit ma Real Madridnak neveznek a labdarúgásban.
Ronaldo: a Bajnokok Ligája ugyan sosem jött össze, és a begyûjtött trófeák tekintetében sem alkotott maradandót Madridban a Fenomén, de aki ilyen erõteljesen hatott a labdarúgó társadalomra, az semelyik álomcsapatból nem hiányozhat. És amúgy is jól néz ki, ha egy csapatban két Ronaldo is van…
.jpg)
A Marca olvasóinak álom tizenegye
A tûzzel kokettáltak a pokolban
Ha bármi kétség is lett volna a meccs elõtt a Real Madrid továbbjutását illetõen, akkor azokat hamar eloszlatta a spanyol együttes: a Galatasaray egyáltalán nem tudta azt játszani, amit eltervezett a meccs elõtt, a labda az elsõ percekben szinte folyamatosan a török térfélen pattogott – a hazai szurkolók így lázba sem tudtak jönni, az amúgy telt házas Telekom Aréna hangulatán sokáig nem lehetett érezni, hogy itt bizony történelmi fordítás lenne készülõben…
Érett a gól, amikor meg is szerezte a vezetést a Real Madrid, amely már a nyolcadik percben végleg eldöntötte a párharcot: ekkor Mesut Özil passzolta középre a labdát, az érkezõ Cristiano Ronaldo pedig közelrõl a kapuba továbbított és megszerezte tizedik gólját is a Bajnokok Ligájában.
Ez a gól még inkább megbénította a Galatasarayt, ezek után már csak az volt a kérdés, mennyit ad ki magából José Mourinho csapata és ragaszkodik-e ahhoz, hogy Isztambulban is megnyerje a meccset. Nos, egy ideig ragaszkodott, mert ha nem is erõlködött különösebben a Real Madrid az elsõ félidõben, arra azért mindig ügyelt, hogy a Galata kulcsemberei szoros õrzésben részesüljenek, és még csak lövésig se tudjanak eljutni.
A szünet után aztán – némileg érthetõen – álmosan folytatta a Real Madrid, és erre rá is fizetett, és csak késõbb derült ki, hogy nagyon: bár a gól addig egyáltalán nem volt benne a törökök játékában, az 57. percben sikerült az egyenlítés, miután a lendületbõl érkezõ Emmanuel Eboué 17 méterrõl úgy találta el a labdát, mint a legnagyobbak, ennek pedig hálószaggató nagy gól lett a vége…!
Ez pedig felpaprikázta az addig észrevehetetlen törököket, és ki hitte volna, de a végjátékban majdnem drámát látott az isztambuli közönség: merthogy beindult a Galatasaray, amely rövid idõn belül kétszer is bevette Diego López hálóját. Elõbb Wesley Sneijder lõtt a királyi gárda kapujába, majd egy beadás után Didier Drogba meseszerû mozdulattal szerezte meg a Galatasaray harmadik találatát a meccsen.
Néhány perc alatt hihetetlen sokat változott a meccs, márpedig így az utolsó tizenöt percre veszélybe került a Real Madrid továbbjutása – a törököknek ugyanis már csak két gól kellett volna a továbbjutáshoz, a spanyolok pedig láthatóan elbizonytalanodtak, és alig várták, hogy a játékvezetõ végre lefújja a találkozót, ami a saját szempontjukból kezdett egyre inkább kínosabban alakulni.
A végén aztán nem került még nagyobb bajba a Real Madrid, mert a 93. percben Cristiano Ronaldo másodszor is betalált, ezzel tulajdonképpen „elfogadhatóvá” tette az isztambuli vereséget. Mégis, az utolsó negyedórára aligha fognak majd szívesen visszagondolni a Real-szurkolók, akik azért a vereség ellenére örülhettek (és megkönnyebbülhettek…), hiszen csapatuk sorozatban harmadszor jutott a Bajnokok Ligája elõdöntõjébe.
Galatasaray-Real Madrid 3-2 (0-1)
Gólszerzõk: Eboué (57.), Sneijder (71.), Drogba (72.) ill. C. Ronaldo (8., 93.)
Kiállítva: Arbeloa (92.)
A végén lett sima a Levante ellen
Nagyon meg sem lehetett lepõdni azon, hogy José Mourinho nem izgulta túl a Levante elleni bajnokit: több kulcsemberének is pihenõt biztosított a Galatasaray elleni BL-negyeddöntõ-visszavágó elõtt, így többek között Cristiano Ronaldo sem volt ott a kezdõcsapatban.
A némileg felforgatott hadrend egy ideig nem játszott meg a madridiak játékán, mivel az elsõ percekben folyamatos nyomás alatt volt a Levante védelme, úgy tûnt, csak idõ kérdése a vezetõ találat – aztán ez meg is született, csak apróbb bökkenõ, hogy nem a hazaiak, hanem a vendégek szerezték: a 31. percben nagyszerûen játszotta túl a királyi gárda védelmét a Levante, a sokpasszos akció végén pedig az érkezõ Míchel lõtt gólt, úgy, hogy a lövéshez még a blokkolással próbálkozó Pepe is hozzáért.
Ezen kívül viszont nem sok mindennek örülhetett a Levante, következtek ugyanis a madridiak percei: alig öt perccel késõbb már döntetlen állt az eredményjelzõn, de még milyen találatnak köszönhetõen – nos, pontosan olyannak, amely joggal pályázhat majd a következõ Puskás-díjra is! Gonzalo Higuaín úgy lõtte meg a belõtt labdát, hogy le sem esett, s hiába volt meglehetõsen nehéz testhelyzetben az argentin támadó, ez sem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze pályafutása alighanem egyik legszebb találatát.
Három perccel késõbb már a Real Madrid vezetett: egy szerencsétlenül pattanó labda után a Levante játékosa a tizenhatoson belül kezezett, ezt kiszúrta a játékvezetõ és megítélte a tizenegyest. Mivel nem volt Cristiano Ronaldo, a labda mögé Kaká állt, és nem is hibázott, könnyedén értékesítette a büntetõt, ami azt jelentette, hogy a szünetre a fõvárosiak mehettek vezetéssel.
A második félidõben még nagyobb fölényben játszott a Real Madrid, gyõzelme csak azért volt egy ideig kétséges, mert a hazaiak kihagyták nagyobbnál nagyobb lehetõségeiket.
A végére azért jöttek a gólok, így egészen sima lett a vége: már Cristiano Ronaldo is a pályán volt, amikor épp a portugál döntötte a három pont sorsát a 84. percben, miután Higuaín sprintje után könnyedén helyezett a Levante kapujába. Az utolsó percekre még két gólt tartogatott a királyi gárda, az érdekesség az volt, hogy mindkettõt egy cserejátékos, Mesut Özil jegyezte: a német válogatott karmestere elõbb Cristiano Ronaldo átadását továbbította a kapuba, majd egy kontra után szerezte meg saját maga második, a Real Madrid ötödik gólját a mérkõzésen.
Összességében el lehetett mondani, hogy a Levante az elsõ félidõben még csak-csak állta a sarat, de a fordulás után a két csapat egyszerûen már nem volt egy súlycsoportban. És ez nem meglepõ, ha tudjuk, milyen formában van a Real Madrid hetek óta.
Real Madrid-Levante 5-1 (2-1)
Gólszerzõk: Higuaín (36.), Kaká (39. – büntetõbõl), C. Ronaldo (84.), Özil (87., 91.) ill. Míchel (31.)
Döntetlennel lett meg a négyezredik pont a Ligában
A királyi gárda az egész meccsen megszenvedett a hazaiak szervezett csapatjátékával, ráadásul nagyon korán, már a 6. percben hátrányban került: ekkor egy korábbi Barcelona-nevelés, Rodri tette maga elé úgy a labdát, hogy azzal már ziccerbe került, ezután pedig higgadtan góllal fejezte be az akciót.
A vendégek a késõbbiekben sem találták a játékukat, de a félidõ végén csak begyötörték az egyenlítõ gólt – és ezt tessék szó szerint érteni: Cristiano Ronaldo a rövidsarok felé próbálta meg ellõni a labdát, és mivel Roberto kapus üresen hagyta azt a sarkot, végül gól lett a támadás végébõl.
Késõbb már nem változott az eredmény – a második félidõben hiába erõsített a Real Madrid, a Zaragoza összességében legalább úgy futballozott, mint ellenfele, és a helyzetek alapján akár meg is nyerhette volna a találkozót. A döntetlennel a Real Madrid nem tudta kihasználni a Barcelona botlását, így a két óriás között továbbra is megmaradt a 13 pontos távolság.
Zaragoza-Real Madrid 1-1 (1-1)
Gólszerzõk: Rodri (6.) ill. C. Ronaldo (38.)
Pandev bevallotta: Mourinhóra szavazott!
A macedón csatár szerint tényleg történtek furcsa dolgok a szavazáson: “Én Mourinhóra szavaztam, mindig Mourinho-párti voltam. Itt egészen furcsa dolgok történnek…” – kommentálta a portugál tréner keddi kijelentését Pandev.
.jpg)
Mint ismeretes, a díjat végül a spanyol válogatottal Európa-bajnoki-címet szerzõ Vicente del Bosque nyerte, Mourinho szerint azonban az egész szavazást manipulálta a FIFA: “Felhívtam Mourinhót, és elmondtam neki, hogy mint a macedón válogatott csapatkapitánya én rá fogok szavazni. Fogalmam sincs, mi történhetett…” – tette még hozzá Pandev.
“Mourinho le van törve. Mindannyian tudjuk, hogy itt fura dolgok történtek, de nem tudunk rajta változtatni. Sem én, sem Mou…” – zárta le a kérdést a macedón játékos, aki korábban az Internél már dolgozott együtt a Real Madrid jelenlegi mesterével.
Ördögi hat perc a Mallorca ellen
Jó formában, de talán túlságosan is elkényelmesedve várta a Real Madrid a Mallorca elleni bajnokit, mert az elsõ félidõben szemmel látható volt, hogy a királyi gárda messze nem olyan összeszedett, mint a legutóbbi létfontosságú találkozóin. A Mallorca pedig jobban nem is használhatta volna ki a lélektani lehetõséget, a vendégek a szünet elõtt két gólt szereztek, mindkétszer hasonló szituációt követõen: a hatodik percben Emilio Nsué egy szöglet után fejelt Diegó López kapujába, majd miután Gonzalo Higuaín kiegyenlített, újra jött a Mallorca, s ezúttal Alejando Alfaro szomorította a madridi szurkolókat – ugyancsak fejjel.
A Real Madrid összességében fölényben futballozott az elsõ félidõben, de túl azon, hogy nem tûnt eléggé kihegyezettnek erre az összecsapásra, a beívelésekkel egyszerûen nem tudott mit kezdeni, ezért hátrányból kezdte a második félidõt.
Innentõl aztán nagyon egyoldalú volt a játék: a szünetben pályára lépett Karim Benzema és Mesut Özil, de elsõsorban nem ezért változott meg a Real Madrid játéka. Az 51. percben már döntetlen volt az állás, Cristiano Ronaldo mindenkinél magasabbra emelt, majd bravúros módon pont úgy fejelte meg a labdát, hogy az még pattant egyet a földön, mielõtt a hálóba került, így Dudu Aouate nem tudott hárítani.
.jpg)
Nem sokkal késõbb már a Real Madrid vezetett, Fábio Coentrao harcosan elvette a labdát nyámnyila ellenfelétõl, aztán pedig Luka Modric hatalmas erõvel bombázott a hosszúba – villámgyorsan elõnybe került tehát a királyi gárda, s a folytatásban sem állt le, mert három perccel késõbb Higuaín is betalált, miután két lépésrõl az üres kapuba vágta a labdát.
A végjátékban már kényelmesen vezetett a Real Madrid, amely egy gólt még tartogatott a végére: a 93. percben már-már a lefújást vártuk, amikor Higuaín középre passzolta a labdát az üresen hagyott Benzemához, aki az üres kapuba passzolt, 5-2 lett a vége.
Real Madrid-Mallorca 5-2 (1-2)
Gólszerzõk: Higuaín (14., 57.), C. Ronaldo (51.), Modric (54.), Benzema (93.) ill. Nsué (6.), Alfaro (21.)
A Real-szív elég volt a United ellen
Taktikusan, óvatosan játszottak a csapatok az elsõ félidõben. Ahogy várható volt, a Real Madrid az elejétõl kezdve megpróbálkozott a gólszerzéssel, a United ugyanakkor nagyon szorosan védekezett, és esélyt sem adott arra, hogy kibontakozzon ellenfele.
Egy-egy komolyabb helyzetet dolgoztak ki a csapatok a szünet elõtt, elõször Gonzalo Higuaín lõtt ígéretes helyzetben kapu mellé, majd nem sokkal késõbb a hazaiak is veszélyeztettek: már-már gólt látott az Old Trafford közönsége, a szöglet után ide-oda pattanó labdát azonban valahogy hárította Diego López.
A második félidõben jöttek a gólok: egy ideig úgy nézett ki, hogy a United kedve szerint alakulnak a dolgok, Sergio Ramos ugyanis a saját kapujába kotorta a labdát, ezzel jelentõs lépéselõnybe került a hazai együttes. (1-0)
Sokáig azonban nem tarthatott az öröm: az 57. percben Nani Arbeloa elleni talpalását túl durvának ítélte meg a játékvezetõ, ezért kiállította, tíz emberre fogyatkozott a United. A madridiak pedig megragadták a kínálkozó lehetõséget: a 66. percben Luka Modric pontos lövését nem tudta hárítani David De Gea (1-1), majd nem sokkal késõbb Cristiano Ronaldo is bevette a Vörös Ördögök hálóját, összeesett a United. (1-2)
Egy vitatható ítéletnek köszönhetõen sínre került a Real Madrid, és már nem engedte ki a kezébõl a továbbjutást, bár még volt egyenlítési lehetõsége a házigazdának. Emlékezetes meccsen továbblépett a spanyol csapat.