Antonio Pintus, akit egyszerre gyűlölnek és imádnak a játékosok

Antonio Pintus
Antonio Pintus // kép: realmadrid.com

A Real Madrid erőnléti edzője nemcsak a klubon belül, de a szurkolók körében is nagy népszerűségnek örvend. Az utóbbi évek sikereinek egyik kulcsfigurája lett Pintus, akit a csibész mosolya mellett a gyilkos módszereiről ismerhetünk. Focistának indult, futó lett belőle, most pedig már a doktorijára készül.

A játékosok egyszerre imádják őt és félnek is tőle, persze csak ha munkáról van szó. A klub nyári szerzeménye, Jude Bellingham már egy hét után tökéletesen összefoglalta Pintus szerepét: “Pintus imád kinyírni minket. Szerintem ez a munkája, de ettől függetlenül imádom őt. Egy nagyszerű figura.”

Pintus úgy lett népszerű a Real Madridnál, hogy közben rendkívül tiszteli is őt mindenki. Ezt a tiszteletet két sztori mutatja be nagyon jól. Az egyik 2017-ben történt, a klub épphogy megnyerte a 12. BL-trófeáját Cardiffban. A meccs után I. János Károly (Spanyolország királya volt 1975 és 2014 között) bement a csapat öltözőjébe, hogy gratuláljon Zinédine Zidane-nak és a játékosoknak a Juventus elleni 4-1-es sikerhez, majd a volt király az eufória közepén azt kérdezte, hogy “hol van Pintus?”

A másik eset szintén egy Bajnokok Ligája mérkőzés után történt. 2022-ben a Manchester City elleni, örökké emlékezetes, hatalmas fordítással végződő elődöntő után láthattunk egy videót az öltözőből, amin ünnepelnek a játékosok. A videón az látható, ahogy Luka Modric önfeledten ölelgeti Pintus, miközben azt kiabálja, hogy “A Pintus-stílus. A legnagyobb! A legnagyobb! A Pintus-módszer!”

És akkor is meg is állhatunk egy pillanatra, és feltehetjük a kérdést: mi is az a Pintus-módszer?

Először és másodszor is a Real Madridnál

Pintus a kulcsa annak, hogy a játékosok az előszezon során megfelelő formába kerüljenek. Carlo Ancelotti stábjának egyik legfontosabb tagja Davide Ancelotti és a kapusedző, Luis Llopis mellett. Antonio Pintus 2016-ban került a Real Madridhoz a Lyontól, amikor Zidane lett a Madrid edzője.

Aztán mikor 2018-ban a francia edző távozott és Julen Lopetegui érkezett, a spanyol edző hozta a saját stábját, így Pintus nehéz helyzetbe került. A klub viszont nem engedte őt el teljesen, és nem sokkal később, mikor Lopetegui helyét 138 nappal később átvette Santiago Solari, akkor Pintus is újra a csapathoz került.

Antonio Pintus, Carlo Ancelotti és Luis Llopis
Antonio Pintus, Carlo Ancelotti és Luis Llopis // kép: realmadrid.com

De ez a visszatérés nagyon rövidre sikeredett, mert Pintus nem sokkal később csatlakozott Antonio Conte stábjához az Internél. 2019 márciusában aztán Zidane újra visszatért a Real Madrid kispadjára, de nem Pintusszal, hanem Gregory Duponttal kívánt együtt dolgozni – mindketten 2021-ben távoztak a klubtól.

Aztán azon a nyáron a klub húzott egy meglepőt, és ismét az olasz mestert, Carlo Ancelottit nevezte ki vezetőedzőnek. Ancelotti szívesen tért vissza Madridba, és arra is egyből rábólintott, hogy Luis Llopis lesz a kapusedző, Pintus pedig az erőnléti edző. Pintust Florentino Pérez személyesen hívta fel.

Pintus pedig örömmel fogadta el az ajánlatot, hiszen mindig is szeretett Madridban dolgozni.

Adat, adat, adat: ilyen a Pintus-módszer

Néhány egyéni kivételtől eltekintve a játékosok mindig remek formában tértek vissza a pihenésről, hogy megkezdjék az előszezont. Ennek főkén három oka volt: az előző szezon terhelésének pozitív hozadékai, a Pintus által egyénre szabott edzéstervek és a rettegés attól, hogyha rossz formában térnek vissza, akkor nagyon fognak szenvedni Pintus kezei alatt.

Pintus módszere a technológiára és az adatokra épít. Mindent összegyűjtenek, elemeznek és ezek alapján állítják össze az edzésterveket.

Az egyik eszköz, amit a mostani előszezonban is használtak, az a különleges, Bane maszkjára emlékeztető arcmaszk, amivel a CPAP (Continuous Positive Airway Pressure), vagyis a pozitív nyomású lélegeztetési formának az egyik eszköze. Ennek lényege, hogy a légzési ciklus során teljes hosszában azonos, meghatározott nagyságú nyomást hat a játékosokra.

Ennek segítségével a stáb pontos képet kap a játékosok fizikai állapotáról. A maszkra azért van szükség, mert az rögzíti és elemzi a játékosok oxigén és szén-dioxid szintjét, majd ezek alapján tudják Pintusék egyénre szabni az edzéstervet. A mostani előszezon közben volt is erről egy cikkünk.

Játékosok a Real Madrid edzésén az előszezon során.
Jude Bellingham, Toni Kroos és Luka Modric a mostani előszezon egyik edzésén. // kép: realmadrid.com

Pintus az előszezon kezdeti időszakában az aerob felkészítésre fókuszál. A csapat sok hosszútávú futást végez, aztán ahogy telik az idő, egyre inkább a rövidebb, robbanékonyabb futásoké a főszerep. Emellett az erősítő gyakorlatok is fontosak, illetve a játékosoknak folyamatosan nyomon követik a súlyát.

Korábbi játékosok is, akik Pintusszal dolgoztak együtt, kiemelték a technológia fontosságát. Pintus 2013-2015 között volt a Sunderlandnél, ahol GPS eszközökkel követte a játékosok teljesítményét. Carlos Cuellar, akkor az angol csapatnál játszott, tavaly pedig a következőket nyilatkozta az El Mundónak: “Antonio mindig két lépéssel a többiek előtt járt. Amit most már teljesen normális, akkor számomra minden nagyon új volt”.

Pintus módszere arra is figyelmet fordít, hogy melyik játékos milyen poszton játszik. Például Cuellar azt is kiemelte, hogy a belső védőknek nem kellett annyit futniuk az edzéseken, mint a szélső védőknek – ezzel is a játékszituációra reflektáltak. Gus Poyet, a Sunderland akkori edzője azt mondta, hogy “nincs egyetlen Pintus-módszer, sokkal inkább egy folyamatosan alkalmazkodó eszköz ez”.

Az olasz erőnléti edző társszerzője volt több egyetemi kiadványnak is, melyek a szívverés változását vizsgálták kispályás meccseken, illetve a kapcsolatot keresték a sprintképesség és a kor között a fiatal játékosok körében. Ez utóbbi abban segít az edzőknek, hogy minimalizálják a sérülések kockázatát, valamint a túledzést.

Pintus tisztelete és szeretete nem a mostani kerettel kezdődött a Real Madridnál, hosszú évek alatt vált ő egy kultikus figurává a szurkolók szemében. Érdemes azt is megemlíteni, hogy vannak, akik szerint a módszernek negatív hatásai is vannak a játékosokra a szezon során. A Pintus által edzett csapatok teljesítményében január környékén tapasztalható visszaesés. Már nevet is kapott a visszatérő probléma: ez a ‘Valle Pintusian’ (a Pintus-völgy).

De ennek létezik egy másfajta megközelítése is, mely szerint figyelembe kell venni a szezonnak azt a sajátosságát, hogy a téli időszakban kevesebb meccset játszanak a játékosok,  aminek pszichológiai hatása is van, így nem meglepő, hogy formán kívül lehetnek a játékosok.

De miért van ennyi sérült?

Sokakban felmerült a kérdés, hogyha annyira jó ez a módszer, akkor miért van jelenleg is öt sérültje a csapatnak, ráadásul Courtois-nak és Militaónak is a keresztszalagja szakadt el, míg Arda Güler is hosszabb időt kénytelen kihagyni térdsérülés miatt. A The Athleticnek rákérdezett a klubhoz közel álló forrásánál, hogy lehetett-e valami probléma a felkészülés alatt, ami a sérülésekhez vezetett, de a klubtól az az információ jött, hogy Courtois és Militao esetében is a balszerencsének volt köszönhető a sérülés.

Ezt egyébként Ancelotti is kiemelte egy korábbi interjújában: “Nehéz bármit is mondani, mert egy térdsérülésnél sok mindent figyelembe kell venni. Militao és Courtois is jó erőben volt, semmilyen adat nem jelezte előre ezt a sérülést, szóval ez egyszerű balszerencse volt”.

A másik két hiányzó Dani Ceballos és Vinícius Jr., akik izomsérülésükből lábadoznak. Ez a fajta sérülés már sokkal inkább kapcsolatba hozható a fizikai felkészítéssel, de a klubnál nem kételkednek Pintusban.

Judo, doktori és 9 km futás

Nem véletlenül lett erőnléti edző Pintusból, az atletizálás meghatározta az egész életét. Gyerekként focizni szeretett volna, de az apja azt a tanácsot adta neki, hogy inkább menjen el futni, mert nem túl ügyes a fociban. Pintus később középtávfutó lett, majd egy judo csapatban is edzett Olaszországban. Akik jól ismerik őt, azt mondják, hogy imádta a judót, mert játékosok szeretnek szenvedni az edzéseken.

19 évesen hagyott fel mindenfajta versenysporttal, hogy inkább a tanulmányaira tudjon fókuszálni. Testnevelő tanárként végzett az egyetemen 1986-ban Torinóban. A szakdolgozatának témája a maraton futás volt, amiért megkapta az Olasz Olimpiai Bizottság különdíját is. Nem sokkal később ez nyitotta meg számára az utat a Juventushoz, a torinói klub és a futball kedvéért hagyta ott testnevelői állását.

Pintus a futást azóta sem hagyta abba. 2013-ban 24. helyen végzett a World Masters félmaratonon, áprilisban pedig a madridi maratont 3 óra 48 perc 31 másodperc alatt futotta le. Emellett remekül síel is, és 2003-ban, mikor a Monacónál edzősködött, egy rendkívül fárasztó, hét napos túrát tett a Svalbard-szigetekre, egy norvég szigetcsoportba az Északi-sarkkörön belül.

Pintus a mesterdiplomáját Olaszországban szerezte meg, három évvel ezelőtt pedig sikeresen befejezte fizioterápiás tanulmányait a madridi Camilo Jose Cela egyetemen. Utóbbival az volt a célja, hogy jobban megértse a klubnál dolgozó fizióterapeuta kollégáinak munkáját. Pintus jelenleg doktori tanulmányait végzi a Universidad Europea de Madrid sporttudományok szakán.

Igaz, egy kicsit úgy néz ki, mint egy könyörtelen hadnagy, de közel sem az. Sőt, nagyon barátságos viszonyban van minden játékossal. Ebben az is segít neki, hogy folyékonyan beszél angolul, franciául, olaszul és spanyolul, így könnyen megérti a játékosokat és könnyebben is tud kapcsolódni velük. A hírek szerint egyedül a német nyelvvel gyűlik meg a baja. De hát, senki sem tökéletes.

Forrás: The Athletic
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK