K. Matyi
Klopp: Örülünk az ilyen pillanatoknak, mindent beleadunk
A Real Madrid kedden este a Liverpool együttesével találkozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A találkozó előtt a vörösök részéről Jürgen Klopp vezetőedző nyilatkozott.
Korábbi találkozások
„Őszintén szólva nem tudom, hogy álljak ehhez. Különböző dolgok történtek velem és a Real Madriddal. Ha úgy vesszük, már a dortmundi időszakomból is megvan a történetünk.”
„A világ egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, az egyik legsikeresebbről, nem is tudom, hányszor nyerték meg ezt a sorozatot. Nagyon tapasztalt együttesről van szó.”
„A közelmúltat tekintve ott van a párizsi döntő tavalyról, azóta sem néztem vissza a meccset – egészen a hétvégéig. Azonnal rá is jöttem, miért nem tettem eddig. Meg kellett tennem, igazi kínzás volt, mert jó meccsünk volt és meg is nyerhettük volna a finálét, de ez a kulcs: a volna.”
„Nem nyertük meg, ők szerezték a mindent eldöntő találatot és nem mi, ez az oka a feltételes módnak. Ezen a találkozón lehetett látni, mennyire tapasztalt csapat a Madrid, egyáltalán nem zavarja meg őket, ha az ellenfél helyzeteket alakít ki.”
„Egyetlen pillanatra sem veszítenek a magabiztosságukból, tudják, hogy eljön az ő idejük, erre várnak és mélyen, együttes erővel védekeznek. Ilyen a csapatuk, ilyen ez a sorozat és ebből csak tanulni lehet.”
„Ez azonban 7-8 hónapja történt. Azelőtt, amikor kiejtettek minket, az edzőpályájukon játszottunk, itt pedig egy üres stadionban. Az itteni mérkőzés nagyon jó volt, egy remek 0-0, hagytuk őket futni, ha szabad így fogalmaznom, megdolgoztattuk őket és ez így jó volt.”
„Ezek már más csapatok. Ugyanazok a klubok, más keretek, más idők. Megvan a történelmünk. Az utóbbi években az egyik csapat szinte mindig szerepelt a döntőben, legalábbis így érzem. Általában, ha a döntőbe akarsz kerülni, egyikünket ki kell ejtened. Most egymás ellen játszunk, meglátjuk, ki jut tovább.”
Vágynak arra, hogy a zárt kapus meccsek után teltház előtt fogadják a Real Madridot?
„Igen, ha egymeccses párharc lenne hazai pályán a Real Madrid ellen, jó lenne, de játszottam már a Bernabéuban is teltház előtt, lenyűgöző a közönség, hogy úgy fogalmazzak. Tudom, hogy a szurkolóink mindent megtesznek majd és ez is segíthet bennünket holnap este, alig várom már.”
A Bernabéuban sem könnyű játszani, és nem is vezetünk, így az ottani mérkőzés lesz a legnehezebb feladat számunkra. De kit érdekel? Ez a Bajnokok Ligája, ez az egyik legnagyobb összecsapás a világon, az egyik legnagyobb, amiről valaha hallottam.”
„A két csapat közelmúltbéli történelmét figyelembe véve és tekintve azt, hogy egyikünk általában a döntőben szerepelt és sikeres volt a sorozatban, ez egy kiváló mérkőzés lesz, mindkét csapat ellen nehéz szerepelni és meg kell küzdeni a sikerért.”
„Nagyon örülök, hogy most találkozunk; négy héttel ezelőtt más lett volna, de az élet az időzítésről szól és talán jókor találtuk meg a formánkat. Nem számít, hogy megnyertük a legutóbbi két meccsünket és én számítottam arra, hogy magunkra találunk, mert ez egy másik sorozat, meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget.”
„Itt ez a két eredmény és remélhetőleg erre építhetünk, legalábbis erre kell építenünk. Nagyszerűen kell teljesítenünk. Két csodálatos meccset kell játszanunk a továbbjutáshoz. Ezzel nincs problémám, mert ha nem a legjobb teljesítményt nyújtod, nincs esélyed. A Real Madridnak nem kell a legjobb formában lennie ahhoz, hogy esélye legyen – ez a különbség és ez kicsit különleges. De alig várom.”
A Liverpool ismét „egységes csapat benyomását kelti”
„Igen, ez így van. Ezt azonban még bizonyítanunk kell. Ez egy másik sorozat, ezt követően a Crystal Palace ellen lépünk pályára. Eredményekre van szükségünk, efelől nem lehet kétség. Voltunk már hasonló helyzetben, nem a teljesítményt, hanem az eredményeket tekintve, közvetlenül a világbajnokság után.”
„A két győzelemmel úgy tűnhetett, hogy ismét sínen vagyunk. Ezt kell bizonyítanunk. De ez valóban máshogy néz ki – érezzük, látjuk, ez segíti a hangulatot is, innen kell folytatnunk. Ez a helyzet.”
„Holnap este mindent bele kell adnunk, függetlenül attól, mi történt a hétvége folyamán. Mindig keményen kell küzdened azért, hogy a Bajnokok Ligájában játssz, ezért örülni kell az ilyen pillanatoknak, már csak ha arra gondolsz, hogy ’Oké, ez a Liverpool – Real Madrid összecsapás lesz.”
„Erről álmodtunk, ez pedig mindig is egy különleges találkozó lesz. Arra számítok, hogy az Anfield felrobban holnap este. Örülök annak, hogy a szurkolók jobb formában láthattak minket az utóbbi két fordulóban, így tudják, mire számíthatnak. Ismét együtt kell küzdenünk.”
Ancelotti és a Real Madrid, mint a legnagyobb teszt az európai porondon
„Igen, igen, ez így van. Valaki azt mondta, nem tudom, igaz-e vagy sem, hogy Carlo a döntő után azt mondta, hogy ’a Liverpool nagyszerű volt, pontosan tudták, mi vár rájuk’ – a döntő után vagy előtt, nem emlékszem pontosan.”
„Azonban visszanéztem a mérkőzést, tudtam, mikor mi következik – meg kellett nyernünk azt a meccset. Nem tettük, ennek egyetlen oka van: nem szereztünk gólt, cserébe kaptunk egyet. Ezt leszámítva meg kellett volna nyernünk azt a meccset.”
„Carlo a legnyugodtabb szakember, akivel valaha találkoztam, az egyik legjobb ember – csodálatos személy, szerény, nagyon okos és kedves. Nyilvánvaló, hogy az emberek kezelését tekintve teljesen más szinten van, ezt nagyon tisztelem és csodálom. Ehhez a világklasszis csapathoz remekül társítja a fiatalokat, mint láthattuk tavaly.”
„A bajnokságban talán kicsit szenvednek, nem tudom, annak hívhatjuk-e, a Barcelona nem vezet olyan sokkal, de ezt leszámítva mindig versenyképesek, hihetetlenül nehéz legyőzni őket. Nehéz kombináció ez, de úgy vélem, mindenképp meg kell próbálnunk legyőzni őket.”

Pánikba ejtheti-e a Liverpool a Real Madridot?
„Nem gondolom, hogy pánikba ejthető ez a csapat. Ennek számos oka van; a helyzeteinket és Courtois védéseit figyelembe véve azt is gondolhatták volna, hogy itt vagy ott jobban kell védekezniük… Így tűnt, az tartott vissza minket, hogy ez egy döntő volt.”
„Nem használtuk ki az apró lehetőségeket, nem voltunk eléggé kalandvágyók, nagyon óvatosak voltunk a kontrák miatt, a lehetséges veszély miatt, és jogosan – láthattuk a gólnál is. Elemezni mindig nagyon könnyű, különösen egy évvel később, mondhatod, hogy ide vagy oda kellett volna passzolni.”
„Amikor visszanéztem, néha ezt éreztem, egy kis szikrára lett volna szükség és megnyerjük a meccset. Még egyszer, a Real Madridról van szó, nem lehetsz tiszteletlen, nem mondhatod, hogy ’Kit érdekel?’. Ott volt Modrić, Kroos, Casemiro, Benzema, Vinícius, Valverde, mindannyian világklasszisok.”
„Most itt van Camavinga és Tchouaméni… ez egy remekül összerakott együttes, ezért nehéz ellenük játszani, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen legyőzni őket. A döntőben nem sikerült, de a City vagy a PSG ellen azt gondoltam, hogy vége van számukra, azonban nem így volt.”
„Ez mutatja meg, milyen minőséget képviselnek. Ha megnyered ezt a sorozatot, mint a játékosaik, akik közül néhányan ötszörös BL-győztesek, azt gondolhatod, hogy tiéd a sorozat és valószínűleg igazad is van, de akkor is meg kell próbálnunk legyőzni őket.”
Más lesz a hangulat a tavalyi döntő után?
„Nem gondolnám, hogy a párizsi döntőre volt szükség ahhoz, hogy ezt különleges összecsapásnak hívjuk. Van törlesztenivalónk, Elveszítettük azt a meccset és ez a jó a sportban, vissza tudsz vágni, mi is erre teszünk kísérletet holnap. Ez minden.”
„Nem történt semmi olyan Párizsban, ami a Real Madrid felelőssége lenne. Nem is a mi felelősségünk volt. Ha nem lenne az a meccs, a holnapi akkor is nagy rangadó lenne. A szurkolóink szeretik a futballt, holnap pedig a Real Madrid érkezik ide, így meg kell ünnepelni ezt az alkalmat, ahogy a korábbi években is tettük. Alig várom, hogy élvezhessék ezt.”
„Az ide érkező madridi szurkolókat a lehető legjobb módon kell fogadni, a városban, kocsmákban és hasonló helyeken, hogy élvezzék az ittlétet és eljöjjenek az egyik legnagyobb történelemmel rendelkező stadionba és jól érezzék magukat.”
„Két nagyszerű csapat találkozik, nem értem, a párizsi finálé után miért ne lehetne ugyanúgy élvezni az összecsapást. Nem tudom, szerintem eleget beszéltünk a döntőről, arról, ami ott történt. Visszanéztem, de hang nélkül szoktam megnézni a meccseket, nem tudom, milyen volt a hangulat.”
„Sok mindent hallottam, a szurkolók nem olyan hangulatban voltak, mint akik meccset akarnak nézni azután, ami a beléptetésnél történt. Ezért kell, hogy ez a párharc teljesen más legyen, de ezt mindenki tudja.”
Vinícius körüli dolgok, és hogyan lehet őt megállítani?
“Nem létezik semmi, ami jogossá tehetné az őt ért rasszista támadásokat. Annyit tudok róla, hogy egy világklasszis játékos, akit nem szabad egy-az-egy elleni szituációkban hagyni. Úgy gondolom, hogy egy Real Madrid legenda válik belőle”
„Mindig megpróbálod, nem hagyod, hogy passzoljanak neki, de az a probléma, hogy hiába semlegesíted Viníciust, mert ott van Benzema. Ha őt is sikerül kivenni a játékból, érkezik Valverde vagy Rodrygo vagy bárki más.”
„Ha mindhármójukat sikerül levédekezni, Toni Kroos enged el egy labdát 22 méterről a hosszú felsőbe, vagy Luka Modrić gondol egyet, és egyéni akcióba kezd. Tchouaméni is tüzelhet a tizenhatoson kívülről, vagy egy beadást is értékesíthet.”
„Így van ez a világklasszis csapatokkal: világklasszis játékosaik vannak és mindegyiküket le kell védekezned. Ezt próbáljuk meg holnap.”
Ancelotti: Jól érezzük magunkat, minden meccsen küzdünk a győzelemért
A Real Madrid az Elche együttesével találkozik a spanyol bajnokság 21. fordulójában. A mérkőzés előtt Carlo Ancelotti a játékosokról és a brazil szövetségi kapitányi posztról is szót ejtett.
A mérkőzés
„Jól érezzük magunkat, örülünk, hogy a szurkolóinkkal ünnepelhettük az újabb címet. Jól felkészültünk az Elche elleni mérkőzésre.”
A szurkolók is tudják, mit kell tennie a csapatnak, minden mérkőzésen küzdeni kell, minden sorozatban. Tudják, milyen profik ezek a játékosok és mennyire komolyan veszik a dolgukat. Nem gondolom, hogy kritikus helyzetben vagyunk.”
„Courtois ma kezdte az edzéseket és nem játszhat holnap, de szombaton már bevethető lesz az Osasuna ellen. Militão már a döntőre felépült és Lucas Vázquez is visszatért.”
„Kroos maradt ki a keretből kisebb probléma miatt. Hazard csütörtökön már edzett, de gond van a térdével. Beszéltem vele, de senki sem szorul speciális kezelésre jelenleg.”
„A Barcelona jól teljesít. Egységesen játszanak és változtattak a stílusukon. Használják a széleket és középre játsszák a labdát. Kevés gólt kaptak, ez az egyik kulcsa a sikerüknek. Nem lehet őket más csapatokkal összehasonlítani. Nagyon magas szintet képviselnek a játékosaik.”
Hozzáállás
„A klub történelme azt mutatja, hogy a győzelem segít a további sikerek elérésében. Ha nyersz, úgy érzed, szeretnéd ezt megismételni. Ami tavaly történt, arra motivál minket, hogy idén is megtegyük ugyanazt, különösen, mivel vannak olyanok, akik tavaly nem ismerhették meg ezt az érzést.”
„Mindent beleadunk holnap. Hátrányban vagyunk a bajnoki tabellán, de ez nem azt jelenti, hogy nem harcolunk minden mérkőzésen úgy, mintha az utolsó lenne, különösen igaz ez a holnapi összecsapásra.”
Vini Jr.
„Nem láttam a FIFPro listáját. Furcsának találom, hogy Vinícius nem szerepel rajta, szerintem ez hiba. Holnap nem játszhat, más lép pályára a helyén, Rodrygo kaphat szerepet ott.”
Camavinga pozíciója
„Gondolkodom azon, hogy szélsővédőt játsszon. Jól játszott ezen a poszton és képes is itt teljesíteni, de figyelembe kell vennünk, hogy nagyon jó középpályás. Ha vészhelyzet van, játszhat ott is.”
„Azért is szerepelt hátul, mert Alaba nem játszhatott, de ő is visszatért és opció lehet erre a posztra. Ugyanez a helyzet Nachóval is, aki játszott a Szuperkupában. Vészhelyzet esetén Camavinga hátvéd lesz, minden más esetben a középpályán számítok rá.”
Rüdiger
„Középhátvédként van a legtöbb tapasztalata. Nacho is jól teljesített ezen a poszton. Ebben a csapatban nincs olyan, hogy valaki feltétlenül az általa preferált poszton játszik. Nacho, amikor lehetőséget kapott, jól teljesített. Tavaly is így volt, idén is így van. A helyzete egyértelmű, neki kell eldöntenie, mit szeretne csinálni.”
Támadók
„Opcionálisan szükségünk lehet egy középcsatárra, de már van egy, Karim. Nem gyerek már, de vannak mások is. Nem most jött el az ideje annak, hogy a következő idényről beszéljünk. Most folytatódik a Bajnokok Ligája és arra koncentrálunk.”
Tchouaméni
„A világbajnokságig nagyon jól teljesített, az idény első felében engem is meglepett. Nem érte el még csúcsot. Rá is hatással volt a világbajnokság, nagyszerű torna volt ez számára.”
„Nem változtat az általa képviselt minőségen, hogy két belső középpályással játszunk vagy egyedül van. Lassan visszatér a korábbi szintjére, ahogy Kroos és Valverde is.”
Kroos jövője
„Nem tudom, mi lesz vele, mert engem nem Kroosnak hívnak. Nem beszéltünk erről, de van egy olyan érzésem, hogy hosszabbítani fog. Meglátjuk.”
A védelem munkája
„Támadásban remekül teljesítünk, a védekezésünkön azonban még javítanunk kell. A Bilbao, a Sociedad és a Valencia ellen sem kaptunk gólt, de több hibát is elkövettünk a legutóbbi találkozónkon.”
„Ebben kell fejlődnünk. Magabiztos vagyok, mert a hibáink a koncentráció hiányából fakadnak, a rendezettségből és az elkötelezettségből.”
Benzema
„Nem tudom, hosszabbított-e vagy sem, de az ilyen legendáknak a Real Madridnál kell maradniuk.”
Brazil válogatott
„A játékosok nem kérdeznek engem erről, de viccelődnek ezen. Jó barátságot ápolok a brazilokkal és ők nevetnek ezen. A valóság teljesen más, mivel 2024-ig szerződés köt a Real Madridhoz.”
Zico: Ancelotti remek munkát végezne a brazil válogatott élén
A brazil legenda, Zico is Marokkóban tartózkodik a klubvilágbajnokság ideje alatt, a FIFA meghívására részt vesz a legendák közötti mérkőzésen. A korábbi támadó középpályás három világbajnokságon is játszott a brazil válogatott színeiben, egy interjú során pedig Viníciusról, Endrickről és Carlo Ancelottiról is beszélt.
Vinícius Jr.
„Már most egy nagyszerű játékos Spanyolországban azok után, amit elért. Nem hiszem, hogy fair, amit vele csinálnak. Tisztelnünk kell a személyét, mielőtt a futballistáról beszélnénk. Szerintem a médiának is megvan a maga felelőssége az ügyben.”
„Kampányt kellene indítaniuk mindazon események ellen, amik Vinivel történnek Spanyolországban. Tiszteletlenek vele, mint emberrel és első körben a médiának nem lenne szabad hagynia ezt, sem Spanyolországban, sem máshol a világon.”
Endrick megszerzése
„A Real Madridnak ugyanúgy kell viselkednie vele, mint Viníciusszal: türelemmel, várva a megfelelő pillanatra, mert ő egy nagyszerű játékos, nagyon gyors, de nem szabad siettetnie a dolgokat csak azért, hogy Spanyolországban a második csapat színeiben játsszon. Edzenie kell, hogy a megfelelő pillanatban léphessen pályára.”
Ancelotti, mint brazil szövetségi kapitány
„Ahhoz, hogy valaki itt szövetségi kapitány legyen, a személyének is vitathatatlannak kell lennie, hogy senki se mondhasson rosszat az illetőről. Carletto minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik: imádja a brazil futballt, ismeri a kvalitásainkat, ezt a Madridnál is bizonyítja.”
„Játékosként és edzőként is sok brazillal dolgozott. Ő az egyik legsikeresebb edző a világon. Csak örülni tudnék, ha valóban ez lenne a döntés, mert szerintem nagyszerű munkát végezne a válogatott élén. Nem vagyok ellenzője annak, hogy egy külföldi szakember irányítsa a csapatot, habár vannak brazilok is, akik képesek erre. ”
„Ez nem a név kérdése, hanem a presztízsé, a tudásé és tekintélyé. Nem vagyok sem Guardiola, sem Ancelotti vagy Klopp ellen. Az én első jelöltem Ancelotti lenne. Minden megvan benne… emellett pedig fantasztikus ember. Bárcsak a nemzeti csapat élén is megismételné a sikereit.”
Mennyit kap a Real Madrid, ha megnyeri a klub-vb-t?
A szombati döntőben az Al-Hilal csapatával találkozik a királyi gárda.
Nem tartott sokáig, de annál kellemesebb emlékekkel hagyhatjuk magunk mögött a klubvilágbajnokságot – feltéve, ha a Real Madrid megnyeri a szombati finálét. A királyi gárda a legesélyesebb a trófea elhódítására, a döntőben a szaúd-arábiai Al-Hilal együttesével csap össze Ancelotti legénysége.
A madridi együttes 2014-2018 között négyszer is elhódította a trófeát, azóta azonban nem szerepeltek a tornán, a legutóbbi három döntőt a Liverpool, a Bayern München és a Chelsea együttese nyerte.
Európai dominancia a klub-vb-n
Egyfajta minta rajzolódik ki a korábbi győzteseket figyelve, az európai klubok pénzügyi háttere pedig alig összehasonlítható a világ többi részéről érkező csapatokéval, így nem meglepő, hogy a klubvilágbajnokság 2000-es létrejötte óta az öreg kontinens együttesei dominálnak a sorozatban. Az első három kiírást brazil csapatok nyerték, az ezt követő 15 évben 14 alkalommal európai gárda diadalmaskodott, leszámítva a Corinthians 2012-es sikerét.
Az Al-Hilal együttese a harmadik ázsiai csapat, melynek sikerült a döntőbe kerülnie, 2016ban a Kashima Antlers, 2018-ban az Al-Ain jutott a fináléba – mindkét együttes a Real Madriddal találkozott és mindkettő vereséget szenvedett. A szaúd-arábiai alakulat tehát az első ázsiai klub lehet a klub-vb-k történelmében, mely megnyeri a sorozatot, feltéve, ha legyőzik ma este a királyi gárdát.
Mennyit ér a győzelem?
A győztest nem csak egy aranyérem és a trófea illeti meg, a diadalmaskodó klub 5 millió dollárral is gazdagabb lesz. 1 millió dollár a különbség a két döntős között, az ezüstérmes tehát 4 millió dollár vigaszdíjat vihet haza. A 3-4. helyezetteknek is jár egy bizonyos összeg, azonban itt már sokkal kisebb a tét. A Flamengo és az Al-Ahly 2,5 millió dollár megszerzéséért is küzdhet szombaton, a vesztes pedig 2 milliót érdemel. A marokkói Wydad Casablanca és a MLS-ben szereplő Seattle Sounders egyaránt 1 millió dollárral lett gazdagabb, az új-zélandi Auckland City pedig 500000 dollárral távozhatott, miután az első körben kiesett az Al-Ahly ellen.
Rodrygo: Nem tudom elmondani, hogy lettem szerelmes a Real Madridba
2010 karácsonyán a Barcelona mezét úgy kapkodták Osascóban, mint a cukrot. Pep Guardiola csapata akkoriban járt a csúcson, mindent megnyertek és a Messi-mánia is ekkor száguldott végig a futballvilágon. Rodrygót azonban nem lehetett elcsábítani. Ő madridista volt akkor is, most is.
„Nem hiszem, hogy ezt el lehet magyarázni” – mondta a 22 éves játékos a FIFA+ interjúján. „Úgy gondolom, azonosulsz egy adott klubbal. Ezt néha csak érzed, és tudod, hogy ez így van jól, ez a helyzet velem és a Real Madriddal.”
„Ugyan a Barcelona jobban teljesített akkoriban, de mindig is a Real Madridot kedveltem jobban. Mindig is arról álmodtam, hogy itt legyek, itt játsszak, ezt nem lehet szavakkal leírni. Ezt látod, érzed a szívedben, hogy ’szeretem ezt a csapatot, ez kell nekem.’ Így volt ez a Real Madriddal is, és a mai napig szeretem ezt a klubot.”
Rodrygo habfehér mezt kapott arra a karácsonyra, két héttel később abban ment egy Real Madrid témájú partira. Amikor elfújta a gyertyákat a Cristiano Ronaldóról mintázott tortán, többek között azt kívánta, hogy a klub színeiben a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot is megnyerje.
Utóbbit első körben nézőként tapasztalhatta meg. 2011-ben a Santos kötelékébe tartozott, amikor a klub a Barcelonával találkozott a döntőben, sokan úgy emlékeznek a mérkőzésre, mint Messi és kihívója, Neymar összecsapására. A Barcelona 4-0-ra nyerte a találkozót.
„Ez nem egy kellemes emlék, mert a Santos veszített, de a klubvilágbajnokság továbbra is a legnagyobb sorozatnak számít Brazíliában, ahogyan a Bajnokok Ligája Európában. Nem túl szép emlékek ezek.”
A fiatal játékos aranyéremmel pótolná a rossz emlékeket. Kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy csapata ide jusson – átlagosan 71 percenként szerzett gólt az elmúlt idényben a BL-ben – és készen áll arra, hogy segítse az együttest a szerdai elődöntőben és lehetőleg a szombati fináléban is.
„A klubvilágbajnoki cím sokat jelentene nekem” – mondta. „Ez egyike azon sorozatoknak, amelyekben mindig is pályára akartam lépni, brazilként pedig pontosan tudom, milyen hangulat lengi körül az egészet. Ez nagyon sokat jelent nekem, a családomnak és mindenkinek, aki ismer és tudja, mennyire izgatott vagyok amiatt, hogy pályára léphetek itt.”
„Nagyon várom, hogy játsszak. Alig várom, hogy elkezdődjön az elődöntő és a döntő. Nagyon szeretném megnyerni ezt a sorozatot. Ahogy mondtam, brazil vagyok és nekünk ez egy nagyon fontos sorozat, egyike a legnagyobbaknak. Nagyon örülnék neki, ha ez is a gyűjteményemben lehetne.”
A Mallorca elleni keret
Ancelotti a következő játékosokat nevezte a vasárnapi bajnokira.
A keret:
Kapusok: Courtois, Lunin, Luis López
Védők: Carvajal, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Rüdiger
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Tchouaméni, D. Ceballos
Támadók: Asensio, Vini Jr., Rodrygo, Mariano.
Kimaradt: Mendy, Militão, Hazard, Lucas Vázquez és Benzema sérülés miatt.
Real Madrid – Mallorca
Helyszín: Mallorca (Visit Mallorca Estadi)
Spanyol bajnokság, 20. forduló
Időpont: 2023. 02. 05. (vasárnap), 14:00 óra
TV: Spíler2
Ancelotti: Legutóbb jól játszottunk, jó hangulat uralkodik a csapaton belül
Vasárnap délután 2 órakor a Real Madrid a Mallorca együtteséhez látogat a spanyol bajnokság 20. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti a csapat formájáról, a játékosokról és a Klubvilágbajnokságról is szót ejtett szokásos sajtótájékoztatóján.
A mérkőzés
„Egy remekül védekező csapattal nézünk szembe, kontrából bármikor veszélyt jelenthetnek. Hátul nagyon egységesek. Jól kell játszanunk labdával és sokat kell mozognunk elöl, ez kulcsfontosságú lesz a mérkőzés során.”
„Alaba felépült, edzett és bevethető. Militão és Benzema még vizsgálatokra szorul, de semmi komoly. Nem hiszem, hogy játszhatnak holnap, de a Klubvilágbajnokságra utazhatnak a csapattal. Nem tudom, hogy az első vagy a második meccsen lesznek-e bevethetőek. Mindkét esetben könnyebb sérülésről van szó.”
A csapat formája
„Az utóbbi meccseken jól játszottunk. A Real Sociedad ellen is remekül teljesítettünk, de nem sikerült megszerezni a győzelmet. A Szuperkupában elszenvedett vereség után jól játszottunk a Király-kupában, erős csapatok ellen léptünk pályára, a Bilbao ellen is jól teljesítettünk idegenben. Jó hangulat uralkodik most a csapaton belül és egyre jobbak vagyunk. Előre nem látott sérülések hátráltatnak bennünket, de így is nagyon jól teljesítünk. Ezeket a sérüléseket is tudjuk kezelni, mert vannak játékosok, akik helyettesíthetik a kiesőket és remekül teljesítenek.”
Vini Jr.
„Vini ugyanúgy készül a mérkőzésre, mint bármelyik másikra, szeretné kihasználni a képességeit a pályán. Meglátjuk, mi történik. Nem hiszem, hogy beszélnem kellene vele, mert nagyon koncentrál a dolgára. Nagyszerű játékos. Az unokáim imádják őt, ahogyan a fiatalok is, mert csodálatos dolgokra képes a labdával és egy minőségi játékos. Négy unokám van, mindegyikük mezén Vinícius neve szerepel és nem is szeretnének másikat.”
Modrić és Kroos
„Lehet, hogy pihentetem őket, de nem azért, mert már a következő meccsre gondolok. A legfontosabb találkozó a Mallorca elleni, ez a győzelem jelent most mindent számunkra. A legjobb csapattal állunk fel holnap, lehet, hogy tagjai lesznek, de lehet, hogy nem. Modrić és Kroos nem a Klubvilágbajnokság miatt pihen. A holnapi meccs ugyanolyan fontos számunkra, mint az azt követő elődöntő, mert a győzelem még több önbizalmat ad nekünk.”
Dani Ceballos
„Nagyon jól teljesít. Nagyszerű kvalitásokkal rendelkező játékos, a pályán megbízható, a saját karakterét adja a csapathoz és a labdával és anélkül is magabiztos. Pillanatnyilag remekül teljesít és remélem, ez a jövőben is így lesz.”
Karim Benzema
„A Benzemához hasonló klublegendák számára az az ideális elképzelés, ha karrierjük végéig a klub kötelékében maradnak.”
Fede Valverde
„Sokkal jobban teljesít. Nem kell minden meccsen betalálnia, mert a pálya középső részén játszik. Az idény elején kiemelkedő volt, mert sok gólt szerzett, de azt kérjük tőle, hogy minden energiáját fordítsa a csapatra és rövidesen el is éri ezt a szintet.”
A sűrű menetrend kezelése
„A fáradtságot kell figyelembe vennünk. Ez a pihenésről szól, nem az erőnléti munkáról. Nincs idő edzeni, a mérkőzések pedig segítenek a megfelelő erőnléti állapot elérésében. Az orvosok és fizioterapeuták szerepe sokkal fontosabb, mint az edzők munkája.”
Klubvilágbajnokság
„Még nem koncentrálunk a felkészülésre. Tudjuk, milyen csapatokkal játszunk és a Mallorca elleni mérkőzés után rájuk koncentrálunk majd.”
Kevés lehetőség a pihenésre
„Nem gondolom, hogy jó dolog kevesebb, mint 72 óra pihenés után játszani, de nincs választásunk. Vasárnap délután 2 órakor pályára lépni nem tűnik jónak.”
Szerződéshosszabbítás
„Nem ismerem a helyzetet és nem követem figyelemmel a hosszabbításokat. Csak a játékosok professzionalizmusára koncentrálok, az akaraterejükre, motivációjukra és arra, hogy mit adnak a csapatnak. Komoly játékosaim vannak, minden nap megmutatják, milyen profik. Amikor játszanak, a pályán tesznek hozzá a csapat sikeréhez. A szerződéshosszabbítások a klubra tartoznak.”
Ajánlatok
„Nem igaz, hogy bárki iránt érkezett volna ajánlat.”
Nacho: Továbbra is küzdünk a bajnoki címért
A Real Madrid 2-0-ra legyőzte a Valenciát a spanyol bajnokság 17. fordulójában. A mérkőzés után a játékosok részéről Nacho, Dani Ceballos és Thibaut Courtois nyilatkozott.
Nacho
A mérkőzés
„Csak örülök, hogy játszhatok. Az idény elején volt egy nehéz időszakom, amikor nem kaptam lehetőséget. Most szerencsés vagyok, mert sok mérkőzésen szerepelhetek és nagyon boldog vagyok. Nagyon fontos, hogy kapott gól nélkül lehoztunk egy meccset egy ilyen csapat ellen. Tovább küzdünk a bajnoki cím megszerzéséért.”
„Komplikált a helyzet, ha nincs sok lehetőséged, ez egy játékosnak nagyon fontos. Karrierem során az volt a szerepem, hogy olyankor játsszak, amikor a csapat ezt kívánta, vagy nagyon fontos pillanatokban. A tapasztalat tett jobb játékossá.”
Posztja
„Nem egyszerű egy másik poszthoz alkalmazkodni. Középhátvédként szeretek rendszeresen játszani, mert itt érzem magam a legjobban. A csapat ma azt kívánta tőlem, hogy szélsőhátvéd legyek. Ezen a poszton debütáltam és sokszor játszottam már így. Örülök, hogy segíthetem a csapatot és fel kell készülnünk arra, ami ránk vár még.”
Hosszabbítás
„Boldog vagyok itthon, a Real Madrid az otthonom. Nem a pénz, vagy más csapatok jelentik a kérdést. Személyes ügy, amely kapcsán még nem hoztam meg a döntést. Nincs problémám a klubbal, fantasztikus a viszonyunk. Az a legfontosabb, hogy most boldog vagyok, mert folyamatosan lehetőséget kapok. A klub is tudja ezt és bármi történjék, mindig a Real Madridhoz húz a szívem. A következő hónapokban meghozom azt a döntést, amely minden félnek a legjobb lesz.”
Ceballos
A mérkőzés
„Izgalmas időszakban vagyunk és keményen dolgoztam ezért. Nem volt könnyű; játszottam Angliában, majd visszatérve komoly sérülést szenvedtem, most azonban élvezem a játékot. Ezen az úton kell folytatnunk.”
„A mérkőzésre koncentráltam, mert még nem volt vége. Megindító, amikor a világ legjobb stadionja a te nevedet zengi. A szurkolók nélkül nem szereztünk volna pontot az utóbbi három meccsen és nem lennénk a kupa elődöntőjében.”
Pillanatnyi állás
„Dicséret illeti a Barcelonát, mert remekül teljesítettek az idény első felében, ahogyan mi is. Elveszítettünk néhány pontot, így most öt egységgel állunk mögöttük. Vasárnap fontos meccsünk lesz a Mallorca ellen, ugyanilyen formában kell pályára lépnünk.”
Modrić-tól és Kroostól tanulni
„Az utóbbi három meccsen egyaránt lehetőséget kaptam, ilyen még sosem történt, mióta a Real Madrid játékosa vagyok. Tanulnom kell Modrić-tól és Kroostól. 10 vagy 12 idényt lehúztak már itt és a legjobbak között emlegetjük őket. Alkalmazkodnom kell a szerepemhez. A legfontosabb, hogy továbbra is együtt játsszunk, ameddig csak lehet és hosszú karrierem legyen a Real Madridnál.”
Courtois
A mérkőzés
„Egymás után három meccset is lehoztunk kapott gól nélkül. A Sociedad ellen azt sem bántam volna, ha gólt kapok, amennyiben cserébe megnyerjük a találkozót. A legfontosabb a három pont megszerzése volt ma.”
„Védekezésben sokat fejlődtünk az Athletic, a Sociedad és a Valencia elleni meccseken. Ma esélyük sem volt. Jól játszottunk, de nem sikerült gólt szereznünk az első félidőben. A második játékrészben már sikerült betalálnunk, a kiállítás után pedig könnyű dolgunk volt.”
„Néha helyesen döntesz, néha pedig helytelenül, ami a visszavont gólokat illeti. A szünetben megnéztem az esetet, Benzema akaratlanul eltalálta a kezével. A játékvezető a könyöke miatt vonta vissza a találatot, de nem láttam semmi ilyesmit. A tizenhatoson belül előfordulnak az ilyen párharcok, néha nekünk kedveznek az ítélettel, néha nem. A Sociedad ellen is ugyanez történt. Ha egy játékos a földre kerül, a VAR észrevehet valamit, különösen, ha lassítva nézik vissza az eseményeket. A legfontosabb az, hogy ez nem befolyásolta a győzelmünket és sikerült javítanunk a játékunkon a második félidőben.”
Vini védelme
„Nem tudom, miért rúgta meg így. Meg kell védeni Vinit. A pályán nagyon szereti kifejezni magát, rengeteget cselez és a védőknek ez nem tetszik. Neki ilyen a játékstílusa és szükségünk van arra, hogy kibillentse az egyensúlyából a védelmet. Sok mérkőzésen szabálytalankodnak ellene, ma pedig a játékvezetőnek volt bátorsága leküldeni az illetőt a rúgást követően; ütemtelenül, ok nélkül rúgta fel Vinit.”
Ancelotti: A csapat erősebb és nem szenved annyit
A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a Valencia ellen a spanyol bajnokság 17 fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.
A mérkőzés
„Ez egy jó meccs volt. Pillanatnyilag jó formában vagyunk. Az első félidő gyengébb volt, mint a második, de ez természetes. A második játékrészben az ellenfél nem volt annyira intenzív, ez pedig nagyon jól jött nekünk. Irányítottuk a játékot.”
„Az egyetlen negatívum a sérüléshullám volt. Militãóé komolyabb, mint Karimé. Militão nem lesz bevethető vasárnap, de az ilyenek előfordulnak az idény ezen szakaszában. Fejlődünk, mert a csapat szolidabb, nem szenved annyit és keményebben dolgozik védekezésben, Ezek jelentik a kulcsot a fejlődéshez.”
Az idény első felének összegzése
„Ott tartunk, ahol az idény kezdete előtt tartani akartunk. Az új játékosok remekül beilleszkedtek és Karim hiányát is sikerült átvészelnünk. Eggyel több pontunk van, mint tavaly ilyenkor és több gólt is szereztünk. A január kicsit komplikált lehetett a világbajnokság miatt, de már vége. Jól indítottuk a februárt és szerencsére vasárnap délután találkozunk a Mallorcával, nem pedig szombat este.”
Cserék
„Kroos kérte, hogy cseréljem le, mert meghúzódott a távolító izma. Annyira profi játékosok, hogy ők kérik, hogy változtassak, ha ilyen van. Ha lecserélek valakit, az nem azért van, mert nem teljesített jól, hanem azért, mert vannak opcióim a kispadon is. Néha nem kezdetem Rodrygót, mert úgy vélem, van más opcióm arra, hogy megváltoztassam a mérkőzést és annak dinamikáját a kispadról. Ez tette lehetővé számunkra, hogy a padról nyerjük meg a Bajnokok Ligáját.”
A középpálya átalakulása
„Jelenleg így kezeljük a helyzetet és ez nem változik az idény végéig. Szeretném többet játszatni a Kroos és Modrić után lévőket, tudva azt, hogy mindketten kulcsfontosságúak a csapat számára.”
Ceballos dicsérete
„Nagyon jól játszik és ezt mindenki látja. A klubbal együtt dolgozniuk kell a szerződéshosszabbításon. Mindenki tudja, mit gondolok, véleményem szerint, ha Ceballos így folytatja, nagyon fontos tagja lehet a csapatnak.”
A balhátvéd pozíciója
„Meg kell vizsgálnunk a helyzetet. Camavinga mindenkit meglepett azzal, hogy milyen jól teljesít ezen a poszton. Védekezésben és támadásban is lenyűgözött, remekül játszik össze Vinivel. Alaba visszatér vasárnap és ő is opció lehet ezen a poszton, valamint Nacho is nagyon jól teljesít.”
Vini Jr.
„Erőnlétileg kiváló formában van. Az első félidőben nehezen lendült játékba, mert az ellenfél magasabb intenzitással játszott. A második játékrészben sikerült a védelem mögé juttatnia a labdát és kihasználni a területeket. Ez teremtette meg a különbséget. A szélsővédők elfáradnak a találkozó végére, mert egy pillanatra sem állnak meg. Nagyon jól teljesít és szerintem még mindig van hova fejlődnie. Nagyon magas szinten játszik és rengeteget tesz hozzá a csapathoz.”
Paulista kiállítása
„A pillanatnyi frusztráció eredménye volt, ez néha megtörténik a futballban. Frusztrált volt, mert a csapata nem játszott jól. Csúnya szabálytalanság volt, de volt futballistaként meg tudom érteni. Paulista mindig rendes játékos volt, ezért gondolom, hogy csak a pillanatnyi frusztráció szülte ezt az esetet.”
Ancelotti: Alig várjuk, hogy ismét a szurkolóink előtt játsszunk
A Real Madrid az Atlético Madrid csapatát fogadja csütörtökön este a Király-kupa negyeddöntőjében. A találkozó előtt Carlo Ancelotti osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.
A mérkőzés
„Ez egy derbi, megfelelően fel kell rá készülni, ahogy minden rangadóra. Ez egy különleges mérkőzés egy erős csapat ellen. Két hónap után végre ismét hazai pályán játszhatunk. Alig várjuk, hogy ismét a szurkolóink előtt lépjünk pályára, különösen egy ilyen rangadón.”
„Lehet, hogy mi vagyunk a favoritok, de ez maximum papíron igaz. Meglátjuk, hogy indul a mérkőzés, milyen motivációval és szellemiséggel lépnek pályára a csapatok. Idegenben nagyon jól teljesítettünk idén, de most hazai pályán játszhatunk és ez segít majd minket. Különleges érzés lesz ismét a szurkolóink előtt játszani.”
Az ellenfél
„Lehetőségünk lesz egy komoly sorozat elődöntőjébe jutni. Tudjuk, milyen játékerőt képvisel az Atlético, nehéz találkozó lesz. Ez egy rangadó, nem egy átlagos meccs, ez különleges lesz. Az Atlético egyre jobban játszik, a legutóbbi meccsükön is jól teljesítettek, szórakoztató találkozó lesz. A lehető legjobb csapatot kell pályára küldeni, ezt kíséreljük meg holnap.”
Nacho
„Minden poszton kedvelem őt, mindig jól teljesít. Nagyon intelligens, a védelem különleges tagja, bárhol képes játszani. A legjobban középhátvédként szeret játszani, ezt észben is tartom, holnap pedig szélsőhátvéd lesz (nevet). Megbízható, mindig átgondolom az ő szerepét, ha a védelem összetételéről van szó.”
Kroos és Modrić
„Együtt is tudnak játszani, efelől nem lehet kétség. Hozzátették a magukét eddig is, ez most is így van és így is lesz az idény végéig. Sok mérkőzést döntöttek már el és ez nem változik továbbra sem. Profi játékosok, pontosan tudják, mit jelent ez a klub és milyen minőséget képvisel a keretünk. Nem kell magyarázkodnom nekik, amikor nem játszanak, mert teljesen megértenek. A keret változásokon esik át, amivel mindenkinek tisztában kell lennie. Az öregebbek megértik ezt és türelmesek a fiatalabb játékosokkal. A tavalyi sikereinket részben annak köszönhetjük, hogy remek hangulat van az öltözőben és mindenki motivált, hála a fiatalok türelmének és az idősebbek megértésének.”
Valverde formája
„A világbajnokság óta nem a legjobb formáját hozza. Fejlődik és hozzáteszi a csapathoz a magáét. Részt vett a világbajnokságon és türelmesnek kell lennünk vele. Nem várjuk el tőle, hogy gólokat szerezzen, inkább a védekezésben és a támadások felépítésében játszik fontos szerepet. Ezt megteszi, ha pedig ismét a csúcson lesz, a gólok is jönnek majd.”
Vini Jr.
„Erőnlétileg nagyon jó állapotban van. A mentális rész nagyon fontos számára, mivel nekünk és általában a labdarúgásnak is nagy szüksége van rá. Mentálisan és fizikálisan is védenünk kell őt. Nagyon motivált, koncentrált és nem panaszkodik. Biztos vagyok benne, hogy kiveszi a részét a csapatmunkából.”
Alaba, Tchouaméni és Hazard
„Alaba bevethető, Tchouaméni azonban még nem edzett a csapattal és nem is játszhat, ahogyan Hazard sem. Carvajal és Lucas Vázquez is hiányzik. Négy hiányzónk van és lassan visszatérnek a sérültek. A csapat pedig egyre jobb formában van.”
Camavinga fejlődése
„A lendület egy nagyon fontos jellemzője a fejlődésének. Megvan a lendületessége, de bármikor képes összeszedni egy sárga lapot. Nagyon jó játékos ebben a tekintetben, labda nélkül sem lóg ki lefelé. Az energiájának köszönhetően pedig agresszív játékos. Modern középpályásként fejlődik. Nagy területet fed le a középhátvédek előtt, nagyon nagy segítséget jelent védekezésben. Az Athletic ellen nagyszerű teljesítményt nyújtott ebben a pozícióban. Ez nem volt meglepetés, nagyon kedvelem őt védekezésben, remek munkát végzett.”
Tchouaméni és Camavinga, mint a jövő középpályája
„Camavingát sokszor használtam a középpálya jobb vagy bal oldalán, és igazság szerint Tchouaménivel együtt is képesek játszani, mert energiát hoznak és remekül bánnak a labdával. Jelenthetik ők a jövő középpályáját.”
Soto Grado, a játékvezető
„Tavaly ő vezette a Szuperkupa döntőjét és az Alavés elleni meccsünket. Fiatal, erős személyisége van, kedvelem őt.”
Fran García
„A keret júniusig nem változik. Az akadémiáról érkezett, figyeljük őt és az idény végén hozunk döntést vele kapcsolatban.”