James szeretett iskolába járni. De csak azért, mert a szünetekben játszott meccseken kifocizhatta a lelkét is. A tananyag nem volt mindennél fontosabb az El Tolimensében, úgyhogy ebben a suliban futballtehetsége miatt emlékeznek rá a mai napig, nem a tanulmányai okán. Elsõ középiskolai évében matematikából és angolból is korrepetálásra kellett járnia, s csak két tárgyból kapott tökéletes értékelést: testnevelésbõl és projektmunkából.
James iskolája, El Tolimense
Iskolai pályafutása egy különleges óvodából indult, melynek már a neve is beszédes: Liceo Tesoros del Mañana (szabadabb fordításban: “a jövõ ígéreteinek neveldéje”). Az általánost különbözõ intézményekben végezte el, járt Montessori-módszert alkalmazó iskolába és a Montealegrébe. De legtöbben az El Tolimensében emlékeznek rá, mely Ibaguéban található, és ahol végül hat éves gimnáziumba járt 2002-ig. Hajnalban kelt, amikor még sötét volt, azért, hogy idõben beérjen: „Nem jelentett neki problémát, de az iskolába járás nem igazán tartozott a legkedveltebb dolgai közé.” – mondja nevetve egyik nagynénje.
Két különbözõ egyenruhát váltogatott: fehér ing, bézs nadrág, sötétkék blézer az egyik nap, póló és melegítõ felsõ más napokon. Andrés bácsikájával sétált az utca sarkáig, és várta a 9-es buszt. Sokszor elszenderedve, fejét az ablaknak támasztva utazott, a forgalmas ötös utat átszelve, két templom mellett elrobogva egy 45 perces utazást követõen leszállt három utcányira az iskolától, mely egy dombon helyezkedett el a Belén negyedben.
Katolikus magániskola
6.30 elõtt oda kellett érnie, hogy elmondhassa a közös miatyánkot az aulában, hiszen az intézmény 1934 óta mûködött katolikus magániskolaként. Több oltár, feszületek, Szûzanya-szobrok, az iskola vezetõi egyben papok is. Ezt a környezetet látva talán megérthetjük, miért mondja azt James Rodríguez, hogy fontos számára a lelki élet, s hogy miért visel egy Krisztust ábrázoló tetoválást a bal vádliján.
Ha megkezdõdött a tanítás, a tanárok kicsit szétszórtnak találták õt: „Sokat veszekedtem vele, mert túl sok édességet evett és nem figyelt da. Csak a földrajz érdekelte, mert felidézhette a híres focistákat, mikor egy-egy országot megneveztünk.” – meséli Danilo Barón, aki most koordinátorként dolgozik ott, de akkoriban tanította Jamest. A könyve egész órán ugyanott maradt nyitva, s csak akkor kezdett mozogni, ha már közeledett az elsõ szünet, mely reggel 8.30-tól 8.50-ig tartott.
Õ szaladt ki elõször, és azonnal kérte is a labdát a testnevelés tanárától. A kép mindennapos volt: James hóna alatt egy labdával és egy seregnyi gyerek, akik kérlelték õt, hogy válassza be õket a csapatába. Aztán elkezdõdött a meccs Andrés Felipe Aristizábal és társai ellen, aki egy szintén labdazsonglõrnek számító hatodikos volt. Egyikük sem tûnt ki a jegyeivel (a humán tárgyakból bukás is elõfordult), de tisztelték õket a gólerõsségük miatt. James kevésbé volt aktív a tanórákon, de a pályán nem is kellett beszélni. Azt mondják, az igazi vezetõ kiemelkedik, és a többiek követni fogják, ha valóban született vezér.
Ezen a pályán James már kisgyerekként is vezetõ volt
A futball volt az egyetlen dolog, ami vonzotta az iskolában, mely délután egyig tartott. Ünnepeken, zászlófelvonásokon és kulturális eseményeken James jobb szeretett az Arkaparaíso parkjában játszani. Édesanyja elõkészítette neki az aznapi ruhát, de úgy döntött, inkább otthon marad, mert az ilyen napokon nem lehetett focizni a suliban.
S ezt mindenki tudta. Az osztályzatok nem számítottak többé elsõdlegesnek. A tanárok megengedték neki, hogy határidõn túl adja be a feladatait, s elnézték neki a labda iránti szenvedélyét. Egyszer órára sem ment be, mert nem tudta kivárni a szünetet. „Nem akarjuk, hogy te legyél a legjobb tanuló, de legyél a legjobb focista” – ezt mondta neki nevelõapja, Juan Carlos Restrepo. S õ még jobban szót fogadott. Az elsõ és második szünet meccsein úgy játszott, mintha valamilyen torna döntõjén lenne. Élet és halál kérdéseként fogta fel õket.
Az ibaguéi iskola osztályterme, ahol James is tanult
„Gyakran volt sírás a vége. Senki sem szeret veszíteni. Épp olyan versengés élt bennük, mint amilyen tehetségesek voltak” – mondja Mauricio Barrera, az akkori testnevelés tanár. Volt sok esés, lökés, játékvezetõi viták, melyeket demokratikusan döntöttek el. Pilar, az édesanyja úgy döntött, ilyen igénybevétel mellett jobb, ha katonai bakancsot és nadrágot vesz neki 10 000 pesóért (4 euróért), hogy a jobb minõségû ruháit ne tegye tönkre.
Az igazgató, Arnulfo Pinilla atya pedig elrendelte, hogy ne büntessék meg azokat, akik kitörnek egy-egy üveget – õ is ismert volt futball iránti rajongásáról. „Tegyetek be újakat és kész” – ezt mondta. A bukott vizsgák pedig csak ezután következtek. Amikor tudta, elkészítette a feladatait – vagy helyette Pilar, ha belefáradt a kérlelésbe.
Érdeklõdés a mérnöki pálya iránt
Csütörtök délután van. A gyerekek visszatérnek otthonaikból, hogy délutáni foglalkozásokon vegyenek részt: tánc, kórus, futball, röplabda, kosárlabda, katonai gyakorlatok, úszás. Termeket láthatunk színes padokkal és vallási jelképekkel. Egyszer csak erre rohan James. Hallani, hogy kazettáról szól a zene, s egy folyosó végérõl érkezik Carolina, egy titkárnõ, aki megígérte nekünk, hogy megmutatja annak az évnek a jegyeit: „Nem õ volt a legjobb tanuló.” – figyelmeztet minket, mielõtt kinyitná a naplót a megfelelõ helyen.
Abban az évben James 13 tárgyat tanult: hittan, erkölcstan, filozófia, társadalom és természetismeret, matematika, angol, spanyol, mûszaki rajz, képzõmûvészet, technika, testnevelés és projektmunka. Hat tárgyból elégséges, háromból jeles, kettõbõl kiváló és kettõbõl elégtelen: ebbõl az egyik a geometria, a másik az angol. És ebben a 2002. december 5-én készült jelentésbõl az is kiderül, hogy minden tárgyból elégségesre javított, s tovább léphetett a következõ osztályba.
Az egyik jelest technika-informatika tárgyból szerezte, ez olyan terület volt, mely sosem hagyta hidegen: „Mindig szerette a számítógépeket és a konzolokat. Egyszer azt mondta, hogy rendszermérnök akar lenni, mint a nevelõapja, Juan Carlos. Felmerült, hogy elmegy egy másik iskolába, mikor Oportóban éltünk, de aztán nem volt rá ideje.” – meséli Pilar.
James a bizonyítványával, már focimezben
A futball sosem hagyta, hogy példás tanuló legyen, de azt sem, hogy csavargóvá váljon. 42 társából, akikkel együtt kezdte az iskolát, kettõnek kellett távoznia, s egy lánynak, egy bizonyos Ximena Marínnak kellett évet ismételnie. James folytatta különösebb elismerések nélkül, és 2004-ben, a futballnak köszönhetõen elmehetett Envigadóba. Ezen a területen, ahogy a szülei is kérték, mindig õ volt a legkiemelkedõbb.
