F. Balázs (Pöle)

A Real Madrid története során elõször szerepelt klubvilágbajnoki döntõben és szombat este bizonyította, hogy helye volt ott. A királyiak ugyan nem játszottak kiválóan, de kellõen hatékonyak voltak és tökéletesen magabiztosak. Mind a szakmai stáb, mind a játékosok tökéletesen tisztában voltak fölényükkel és ennek a magabiztosságnak köszönhetõen nem ragadtatták el magukat, csapatként játszottak, egyéni érdekeket háttérbe szorítva. Jó példa volt erre Cristiano Ronaldo, aki ugyan nem talált be a tornán, de beállt a sorba és aszisztokkal szolgálta társait, majd végül az egyik volt, aki a legjobban örült az újabb, elhódított kupának.
A csapaton felül viszont ki kell emelni két embert a védelem tengelyében, Pepét és Ramost. A portugál hibátlan meccset hozott, maximális stabilitást nyújtva ezzel a csapatnak. Ramos pedig félig sérülten is vállalta a játékot, majd a vezetést is megszerezte. Tõle már megszokhattuk azt, ahogy érkezik a szögleteknél, szabadrúgásoknál és megelõzi ellenfeleit. Így tette ezt a BL-döntõben Tiagóval szemben és most Kannemann ellenében is.

A fent említett két védõ mellett volt még egy hõse a találkozónak, Toni Kroos személyében. Taktikailag igen érdekes helyzetben van a német válogatott középpályás, hisz sokakban felmerülhet a kérdés, hogy engedhette el Guardiola ezt a játékost? Persze a másik oldalról is megközelíthetõ a helyzet, miszerint milyen jó munkát végezhetnek a Real Madrid szakemberei, hogy egy ilyen kaliberû futballistát sikerült szerzõdtetni, egy olyan csapattól mint a Bayern München? Véleményem szerint azonban, a megoldás nem itt, hanem Ancelotti és Pep taktikai-szerkezeti rendszereinek különbségeiben keresendõ. Valószínûleg Guardiola alábecsülte a képességeit, támadóbb középpályásként próbálta ki és nem a védõk elõtt használta. Ezzel szemben az olasz tréner, kissé kényszerbõl is –Alonso távozása miatt- , de védekezõbb játékost formált belõle. A német futballista lubickol ezen szerepkörben, kapkodás nélkül, de kissé már fáradtan játszik (talán neki lesz leginkább szüksége a következõ pihenõ idõszakra). Egyszerûen és tisztán futballozik, rendkívül magabiztos és teljes tudatában van annak a felelõsségnek, melyet a tréner rakott vállára. Õ áll a középpontban, hatással van mindenre és mindenkire, kulcsfontosságú pozícióval bír a játék tengelyében. A passzai és helyezkedése engedik neki, hogy uralja a pálya középsõ zónáját, anélkül, hogy más középpályás játszana mellette. Ez a lehetõsége a Bayernnél nem volt adott, hisz Schweinsteiger helye megkérdõjelezhetetlen volt abban a Münchenben. Itt ellenben tökéletesen kibontakozhat és nagyszerûen használja ki képességeit mint mélységi irányító. Az sem volt véletlen, hogy olyan sok rúgást kapott az argentinoktól. Jól tudták kit kellett volna megállítaniuk, hogy a Madridnak ne legyen nyomasztó fölénye a pálya középsõ részén. Kroos ennek ellenére jól válaszolt. Felvette a kesztyût az ellenfelével, elkezdett osztogatni, labdákat szerezni, keresztlabdákat adni, védekezésnél támogatni a hátsó alakzatot. Még egy két pontatlanabb átadás is belefért tõle ezen a döntõn.

A középpályások szinergiája
Ennyi idõ eltelte után biztosan kijelenthetõ, hogy Modric hiánya végül nem érintette úgy a Madridot, ahogy azt sokan várták. Mivel a német válogatott klasszis több felelõsséget vállal a középpályán, sikerült megoldani Luka helyettesítését. Iscóval és James-szel a két szélen, Kroos tudja, hogy nem szabad elmozdulnia túlságosan a helyérõl, Modric hiányában kissé kötöttebb pozícióban futballozik. Biztosítania kell a lehetõséget, hogy a kreatív zónába fellépõ James és Isco megtalálják, ha szorított helyzetben vannak. Isco aktívabb volt szombat este és jobban segítette Kroost a támadásépítéseknél, de szokása szerint sokat tett hozzá a védekezéshez is. Minden támadás után visszazárt és minden labdáért megküzdött. Ez az idény lehet Isco nagy éve, az a szezon mely meghozza számára a régóta várt áttörést. Véleményem szerint, ha megtartja jelen formáját, vagy esetleg hozzá tud még tenni valamit játékához, akkor könnyedén átkerülhet a „fiatal tehetség” státuszból a klasszisok sorába. James, ezzel szemben, a szokásosnál pontatlanabbul játszott. A két hét kihagyás jócskán érzõdött rajta, látványosan gyengébb teljesítményt nyújtott, mint sérülését megelõzõen. Reméljük, hogy a most következõ, pár napos pihenõ megteszi a hatását és utoléri önmagát, a szünetet követõen pedig a régi Jamest láthatjuk majd viszont.

San Lorenzo-„Kissé” túlzásba vitt harciasság
Az argentinok edzõje már a találkozót megelõzõ sajtótájékoztatón leszögezte, hogy keményen fognak játszani és be is tartották az ígéretüket. Az utolsó percig minden párharcnál ott hagyták a lábukat a San Lorenzo futballistái. Az például, hogy Kannemann nem kapott pirosat, csak a játékvezetõ engedékenységének köszönhetõ, aki (ahogy azt az „Egytõl egyig” játékvezetõ értékelésében ki is fejtettem) valószínûleg megilletõdött a meccs tétjétõl és nem is tudott felnõni a feladathoz. Bauza mester elkövette azt a hibát, amit már oly sokan a Real Madriddal szemben és természetesen õ is rajtavesztett. Így behúzódva, az ellenfél kapujától hetven méterre játszva semmit nem lehet elérni a királyiak ellenében. Az atrocitásokra épülõ játék nem vezetett sehova és semmilyen jel nem utalt arra, hogy az ellenfél ennél többet is tudott volna mutatni. Ugyan nem vártam az argentinoktól, hogy megváltják majd a világot és igazán megnehezítik Ronaldóék dolgát, de azt hiszem az lett volna a minimum, hogy egy ilyen téttel bíró összecsapás esetében megpróbálnak futballozni. Ez szombat este nem sikerült, elképzelés nélkül, az ellenfél játékának kioltásával kísérleteztek, de ebbe nagyon simán belebuktak. Ahogy az várható is volt, Európa ismét legyõzte Dél-amerikát.

A királyi gárda magabiztosan, meggyõzõ játékkal múlta felül ellenfelét a klubvilágbajnokság elõdöntõjében, ezzel kiharcolta a jogot, hogy szombat este megküzdhessen egy újabb trófeáért. A Real Madrid könnyedén átrohant a Cruz Azulon, köszönhetõen a szervezett játékának és a teljes játéktér megszállásának. Könnyûnek tûnik egymás után halmozni a gyõzelmeket – riválistól és kiírástól függetlenül -, de egyáltalán nem az. Igaz, hogy a 21 megnyert meccse során a Real Madrid csak egy igazán nagy és a Madridéhoz hasonló játékerõt képviselõ ellenféllel találkozott (Barcelona), de ez nem von le semmit a csapat érdemeibõl. Ancelotti csapata nemcsak kiválóságai remeklése, az egyéni teljesítmények és a játékosok tudásbeli fölénye miatt nyeri a meccseket, hanem mert minden egyes találkozót jól megterveznek. Az olasz tréner stábja tökéletesen felkészíti az aktuális ellenféllel szemben a csapatot, a játékosok pedig végrehajtják az utasításokat. Szervezetten és a teljes pályát uralva játszanak Ronaldóék, amibõl következik, hogy a riválisok jóformán levegõhöz sem jutnak. A királyiak ezen taktikájának lényege, hogy addig veszi el elõlük a területet, amíg nincs már hova visszavonulniuk.

A Real Madrid hat vonalra osztja fel a pályát és mindegyik fölött igyekszik átvenni az irányítást. A Cruz Azul ellen nagyon tisztán látszott ez a taktika és jól megfigyelhetõ volt, ahogy a játékosok lépcsõzetesen helyezkedtek el a játéktéren. A kapuban Casillas pozíciója adott és fix, elõtte Pepe és Sergio Ramos. Utóbbi kettõ között teljes az összhang, mintha össze lennének kötve egy gumiszalaggal. Tökéletesen zárják a területeket és veszik fel az ellenfél támadásainak ritmusát, a fellépõ támadókat már a semleges zónától követik. Kiegészítik egymást, és ennek köszönhetõen mûködik ennyire jól ez a belsõ duó a védelemben. Elõttük Kroos szerepel, aki egyedül foglalja el a következõ “lépcsõfokot”, majd a két oldalán elõtte Illarra és Isco helyezkedik el a harmadik vonalban. A német egyszerû és biztos játékával irányít mélységbõl. Tökéletesen koordinálja a labdakihozatalokat és nélkülözhetetlen szerepe van a csapatvédekezésben is. A két másik középpályással jól megértik egymást, Kroos végig szemmel tartja az ellenfél alakuló akcióit és elosztja a feladatokat. Amikor a Madridnál a labda, Carvajal és Marcelo még a harmadik vonalnál is elõbbre helyezkednek el a széleken. Ez az, aminek köszönhetõen folyton létszámfölényben tud támadni a királyi gárda, ha szélen vezetett akciókról van szó, ez adja meg azt a pluszt és lendületet a támadásépítésnek, amivel átroboghat ellenfelén Ancelotti csapata. Az elõttük lévõ vonalban (az ötödik lépcsõ) Benzema futballozik. A francia válogatott támadó sokat jön vissza labdákért és szinte minden támadásban részt vesz. Visszalép, elkéri a labdákat, megteremti a kényszerítõk és a kettõ-kettõ valamint kettõ-egy elleni játékok lehetõségét. Ahogy ez megtörtén és tovább halad a támadás, õ is felfut, ha kell asszisztál, és ha kell, be is talál. Tökéletes példa volt erre tegnapi gólja, mikor mélységbõl robbant be középre és elõzte meg tétovázó védõjét. Végül a hatodik vonalban helyezkedik el Bale és Cristiano, akik a szélrõl indulnak, és onnan középre mozognak, mivel a felfutó szélsõ védõk (Marcelo-Carvajal) mozgása beljebb kényszeríti õket. Sebességüknek és egyéni képességeiknek köszönhetõen könnyedén bontják meg a védelmet és rendre gólhelyzeteket képesek kialakítani.

A második félidõben aztán Ancelotti a meggyõzõ fölény és a biztos továbbjutás tudatában változtatott picit az alap szerkezeten. Megbontotta a stabil belsõ középpályát, mindössze két játékost – Khedirá és Iscót – hagyott a centrális zónában. Ezzel párhuzamosan változtatott a támadó szekción is, Jesé pályára küldésével négy támadóval rohamozott a királyi gárda. Bale és Jesé a szélrõl indulva -Marcelo és Carvajal által megtámogatva- törtek kapu felé. Ronaldo pedig behúzódott Benzema mellé középre, így teljesen széthúzták a mexikóiak védekezését.

A szélsõ védõk fontossága és Illarra játéka
Minden meccsel egyre többet és többet tesz a játékhoz a két szélsõ védõ, akik a tegnapi meccsen megosztották egymás között a félidõket. Az elsõ játékrészben Carvajal támadott többet, ezzel pedig megnyitotta a mexikóiak védelmét. A második gólnál nagyszerû egyéni akciót mutatott be és tökéletesen szolgálta ki Benzemát. A szünetet követõen Marcelo villogott és amellett, hogy Rojasra figyelt, folyamatosan támogatta a támadásokat. A csapat a két szélsõvel újabb csatárokat nyer, akik a helyzettõl és az aktuális cseréktõl függõen, akár három poszton is játszanak a meccs során. 

Amennyie jó volt látni Carvajalék játékát, legalább annyira volt bosszantó (a biztos siker ellenére is) Illarra pontatlansága. Jó meccsei után ezúttal nem volt túl jó napja a baszk középpályásnak. Most lenne lehetõsége bizonyítani, Khedira és James távollétében, akik szombaton akár pályára is léphetnek. A spanyol túl sok labdát vesztett el és Pavonét figyelmetlenségének köszönhetõen egy az egyben hagyta Ikerrel szemben. A pontatlanságai ugyan nem voltak annyira feltûnõek, mert nem voltak komoly következményei, de túl sok volt belõlük és mindezek a veszélyes zónában történtek. Ancelotti megadja neki a lehetõséget, hogy megmutassa, helye van a csapatban. Azonban azt nem engedheti meg magának, hogy ilyen kaliberû ellenfelekkel szemben, mint a Cruz Azul, lefelé lógjon ki társai közül egy olyan poszton, melyen a labdabiztos játék és a pontosság elengedhetetlen lenne.

Cruz Azul-osztálykülönbség
Tena mester tanítványai egy kimerítõ, 120 perces ütközetet követõen érkeztek a Real Madrid elleni elõdöntõhöz. Arról nem is beszélve, hogy az ausztrálok elleni mérkõzést irreális körülmények közt, gyakorlatilag térdig vízben gázolva kellett lejátszaniuk a mexikóiaknak. Azt már a meccs ellõt is sejthettük, hogy ezen tényezõk következtében nem tudnak majd sokáig ellenállni a Real Madrid rohamainak, de arra azért megvolt a sanszuk, hogy a becsületgólt megszerezzék. Ramos buktatása, vagy Illarra eladott labdája után is csak Casillas bravúrján múlt, hogy nem találtak be, majd a második játékrészben a kapufa is kisegítette egy ízben a kapitányt. A Cruz Azulról ezen lehetõségek ellenére sem lehet túl sok jót elmondani, esetleges és pontatlan támadójáték jellemezte õket. Sem egyénileg, sem csapat szinten nem vették fel a versenyt a királyiakkal, a kreatív játékosaik rendre rossz döntéseket hoztak, jó példa erre Formica játéka, akinek hátán kéne vinnie csapatát és koordinálni a támadásépítéseket, de csak eladott labdák és vesztett párharcok jellemezték tegnap este. A mexikóiak egyszerûen nem voltak egy szinten a Real Madriddal és játékukat figyelve kötve hiszem, hogy a középmezõny alsó régiójánál elõrébb zárnának a spanyol pontvadászatban.

Kedd este a Real Madrid számára lezárult a Bajnokok Ligája csoportköre. Carlo Ancelotti csapata 100 százalékos teljesítménnyel (megismételve az együttes 2011-es produkcióját), pontveszteség nélkül, tekintélyt parancsoló plusz 14-es gólkülönbséggel jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A királyiaknak ugyan tét nélküli volt az utolsó csoportmeccs – ha csak a gyõzelmi széria folytatását nem vesszük figyelembe -, míg a vendégek számára egy esetleges gyõzelemmel elérhetõ lett volna a harmadik hely és az Európa Ligás folytatás. Ettõl függetlenül Illarramendiék komolyan vették a mérkõzést és azok, akik – a rotációnak hála – lehetõséget kaptak, mindent megtettek, hogy éljenek a játékpercekkel. A madridiak végül nagyarányú, négygólos gyõzelmet arattak egy olyan találkozón, melynek gyõzelemmel történõ abszolválása nem késztette túlzottan nagy erõbedobásra kedvenceinket.

A biztos csoportelsõség és a szerényebb képességû ellenfél tudatában Ancelotti mester ismét pihenõt adhatott néhány játékosának, így a teljes hátsó alakzat kicserélõdött, nem csak a négy védõ (Carvajal, Ramos, Pepe és Marcelo), de Casillas is pihenõt kapott kedd estére. A középpályán azonban ennyire már nem volt „bátor” az olasz, hisz csak Illarra kapott szerepet a sérült Modric helyén, mellette továbbra is ott volt Kroos és Isco. A szerkezeti-taktikai szempontból igazán érdekes váltást mégis az elülsõ hármas összetétele hozta. Természetesen nem kell csodálkozni azon, hogy Benzema pihenõt kapott, hisz a francia válogatott támadó neve mellett is jócskán találunk pályán töltött percet az elõzõ idõszakból. Az viszont már érdekesebb, hogy a kezdõben õt helyettesítõ Chicharito nem vette át pozícióját a középsõ zónában, hanem balról indulva játszott. Benzema szerepkörét nem más kapta meg, mint Cristiano Ronaldo, aki középrõl indulva, széles körben futballozott. Ezen a meccsen mindent megtett Ancelotti azért, hogy a portugál kedvébe járjon és a fehérek 7-ese sok gólt lõjön és lépést tartson Messivel. Ehhez képest a portugál klasszis csak egyszer talált be, akkor is büntetõbõl. Ancelotti kissé mellényúlt, azzal a feladattal küldte fel Cristianót, hogy széles zónában mozogjon elöl. Elméletben õ állt legközelebb a kapuhoz, és nem kellett azzal bajlódnia, hogy a bal szélrõl befele induljon. Bale ment ki a jobb oldalra, míg Chicharito került ki a balra, hogy Cristiano a kapu elõterében maradhasson. Az erõfeszítések ellenére úgy tûnt, hogy Ronaldo kényelmetlenül érezte magát ezen a poszton, mondhatni nem szokott eléggé hozzá. Ettõl függetlenül persze akadtak jócskán veszélyes megmozdulásai és kivette a részét az összjátékokból is, de nem volt az igazi. Nem került itt annyiszor helyzetbe, ahogy azt a talján tréner várta, de nem lehet azt mondani, hogy nem próbálta volna meg. Jócskán akadtak jó lövései, de csak a 11-esbõl talált be. Hiányzott neki a terület, nem tudott olyan lendületet vinni az akciókba, mint ahogy azt megszokhattuk. Látszott rajta, hogy frusztráltan hagyta el a pályát és kihasználatlanul maradt egy jó alkalom arra, hogy jelentõsen növelje góljai számát. Abban azonban egy percig sem kételkedem, hogy a portugálban ez nem hagy maradandó nyomot, könnyedén túllép a keddi meccsen és folytatja a gólgyártást. Ancelottit sem kell hibáztatni ezen döntéséjért, hisz az ilyen találkozók tökéletesen alkalmasak arra, hogy meccs helyzetben kísérletezzen az edzõ. Megpróbálta, nem érte el a várt hatást, minden bizonnyal levonja a konzekvenciát és Cristianót a következõ meccsen ismét eredeti pozíciójában láthatjuk majd.

Csereemberek, játékpercek és feltörekvõ fiatalok
Ha nem a Real Madridnál játszana a világ valószínûleg legjobb védõpárosa (Pepe-Ramos), akkor Varane és Nacho minden bizonnyal kezdõk lennének. De nem csak itt, hanem a világ bármely csapatában helyük lenne a védelem közepén. Fiatal koruk ellenére higgadtan, kellõ rutinnal futballoznak. Játékuk letisztult, mentes minden – ifjú labdarúgókra jellemzõ – kapkodástól és pontatlanságtól. Nagyszerûen megértik egymást és ez tökéletesen megmutatkozik a helyezkedéseknél. Míg Varane a pozíciós játékban verhetetlen, addig Nacho remek ütemmel lép ki helyérõl, hogy segítse a középpályásokat vagy a szélsõ védõket. Akárhányszor veti be õket Ancelotti, hiba nélkül teljesítenek, ami rendkívül biztató a jövõre nézve. Kár, hogy nem láthatjuk a teljesítményüket komolyabb ellenfelek ellen, de nem lehet könnyû ilyen ritkán szerepelni és ennek ellenére maximális koncentrációt mutatni. Le a kalappal elõttük.

Jelenleg a Real Madrid legnagyobb problémáját az egyre kevesebb bevethetõ középpályás jelenti. Modric, Khedira és James sérülése után több mint meglepõ volt Ancelottitól, hogy egy órán át pályán tartotta Toni Kroost. A német válogatott középpályás hosszú és kimerítõ esztendõt tudhat maga mögött. Pénteken újabb találkozó vár rá és úgy tûnik, mintha az utóbbi idõben valamelyest visszaesett volna a teljesítménye, amiben szerepet játszhat a fáradtság faktora is. Kétgólos elõny tudatában, 10 emberrel szemben nem történt volna semmi, ha a félidõben Medrán áll be a helyére. A német extra percei helyett az utánpótlás játékos kaphatott volna több szerepet. Medránnak komoly feladatai is lehetnek még a jövõben a kiesõ középpályások miatt, fõleg akkor, ha Khedira továbbra sem épül fel teljesen. Ahelyett azonban, hogy Medránt játszatta volna, Ancelotti szerkezeti változtatás mellett döntött, és egy 20 perces etapban kipróbált egy négy támadós rendszert, ahol a két szélen Jesé és Bale, középen pedig Chicharito és Ronaldo kaptak szerepet, mögöttük a középpályán Isco és Illarra biztosított. Emberelõnyös szituációban a késõbbiekben is alkalmazható ez a felállás, de egyenlõ létszámnál látható volt, hogy nagy kockázatot jelenthet, hisz a két belsõ középpályás nem tudja tökéletesen zárni a területeket, így egy-egy gyors, labdavesztés utáni kontra veszélyt jelenthet a Real Madridra. Ancelotti tehát kísérletezésre használta a meccset, amivel alapjában nincs is probléma. Kipróbálta Ronaldót egy másik szerepkörben, új szerkezetben is láthattuk kedvenceinket pár perc erejéig és a csere emberek is szerephez jutottak. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy egy igen hasznos 90 percen vagyunk túl, melynek tapasztalatait érdemes lesz hasznosítani a jövõben.

Ludogorets – egy kis csapat látogatása az óriások között
A bolgár bajnok számára – ahogy az elõre kalkulálható is volt – a csoportkör jelentette a nemzetközi kupakaland végét. Sok olyan együttest láthattunk az elõzõ években, melyek a Bajnokok Ligája „ágrendszerének” megreformálásával esélyt kaptak a legrangosabb kupasorozatba, de ezek közül igen kevés hagyott bennünk mély nyomot. Azonban a razgradi együttesre nem lehet panasz, nem váltak pofozógéppé és nem gyarapították a 11 emberrel saját kapujuk elõtt védekezõ és a játékot tördelõ gárdák sorát sem. Egy olyan csapatot láthattunk, amely bátran megpróbálta saját játékát játszani, nem rendezkedett be anti-futballra, és ennek meg is lett az eredménye. A Basel legyõzése és a Liverpool elleni pontszerzés mellett meg kell említeni, hogy hazai pályán a királyiak dolgát is megnehezítették, és – ugyan végül négy lett közte – a Bernabéuban sem vallottak szégyent. Dermendzhiev mester fiai nem ijedtek meg és képességeikhez mérten kihozták a maximumot ebbõl a BL õszbõl. Tökéletesen látszott, hogy az általuk alkalmazott 4-2-3-1-es hadrend minden sajátosságával tisztában vannak, próbáltak labdaszerzés után a lehetõ leggyorsabban felfejlõdni és az ellenfél térfelére jutni, ehhez meg is volt a kellõ emberanyag. Egy olyan csapatot ismerhettünk meg, melyrõl bátran elmondhatjuk, hogy üde színfoltja volt a Bajnokok Ligájának. Én személy szerint várom vissza õket jövõre is a legjobbak közé!