Gy. András
Nistelrooy: A Real Madrid az esélyes
Ruud van Nistelrooy, a blancók holland legendája a ma esti Real Madrid – Bayern München mérkőzés kapcsán beszélgetett az AS újságírójával.
Odavágó
„Szerintem a müncheni mérkőzés eredménye igazságos volt a pályán látottak alapján. A Bayern többet birtokolta a labdát, de a Madrid rendezetten védekezett és jól kontrázott, hatékonyan támadott, a mérkőzés néhány szakaszában pedig dominált is. Vinícius két gólja nem a véletlen műve.”
Taktika
„Meg kell jegyezni, hogy az olyan csapatok, mint a Bayern vagy a City, rákényszerítenek, hogy visszaállj, a saját stadionjukban ráadásul ez még inkább igaz. A szándék meglehet benned, hogy dominálj, ahogy a Madrid is próbálja, de sokszor nem sikerülhet, és pontosan ez történt a Bayern és a City elleni meccsek bizonyos szakaszaiban is.”
Hazai pálya
„Azzal, hogy a visszavágót a Bernabéuban rendezik, teljesen más a történet. A Madrid másként viselkedik, ahogy a saját stadionjában mindig, leginkább ők fognak dominálni, ahogy tette azt a Bayern az odavágón.”
Esélyesek
„Természetesen még mindig a Real Madrid az esélyes. Nem csak azért, mert remek eredményt értek el az odavágón, egy olyan nehéz helyszínen, mint az Allianz Arena, hanem a madridi játékosok kvalitásai és a csapatként való együttműködése még hozzá jön a stadion által generált hajtóerőhöz.”
Bellingham
„Nem gondolom, hogy visszaesett volna a formája. Sőt, a Cádiz ellen betalált a beállása után szinte azonnal, így már 18 gólnál jár. Milyen értelemben mondanánk, hogy alulteljesít? A megfelelő nézőpontból kell nézni a dolgot. Az, hogy Jude ilyen sok gólt lő, az extra, bónusz. Ő egy nagyszerű, sokoldalú játékos, aki fenomenálisan érkezik a második hullámban, fut, védekezik, jól olvassa a játékot, gyors fordulásokat csinál… Nem várhatjuk tőle, hogy góllövő legyen, de mégis az. Az idénye csodálatosan sikerült, a megfelelő módon kell értékelni őt. Nem számít, hogy Ancelotti megváltoztatta a szerepét, mindenhol jól teljesít, mivel egy kivételes játékos.”
Mbappé
„Hogy Mbappé Madridban? Igen, ebben az évben. Kylian egy nagyon okos játékos és okos srác, biztos vagyok benne, hogy ahhoz, hogy javuljon a karrierje és megnyerhesse az Aranylabdát, a Madridba kell igazolnia.”
Mbappé – Vinícius – Bellingham
„Természetesen tudnak együtt játszani, az pedig, hogy ki játszik a 9-es pozíciójában, az adott mérkőzéstől függ, hiszen Ancelotti rengeteg szabadságot ad a támadóinak. Néha Vinícius, néha Mbappé kezd azon a poszton, vagy ahogy ebben az idényben is történt, akár Rodrygo. Ennek a hármasnak a sebessége, mögöttük Bellinghammel… Megállíthatatlanok lesznek. Velük a Madrid meghatározhat egy korszakot.”
Thorsten Fink: A Bernabéu egy igazi katlan
A Bayern korábbi játékosa a Kickernek nyilatkozott a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágója előtt.
Milyennek látja az esélyeket a 2-2-es első mérkőzés után?
A Bajnokok Ligájában mindig a Bayern Münchent látom esélyesnek. Az ilyen meccseket mindig pillanatok, apró részletek döntik el. Az odavágón láthattuk, hogy a Bayern képes ezen a szinten játszani. Mindössze kétszer hibáztak, de a Real Madrid ezt kegyetlenül kihasználta. Ez már a részletekről szól. Hideg fejjel kell kimenni a pályára, a Real Madrid legkisebb megingásait is ki kell használni. A Bayernnek lesznek lehetőségei.
Mi volt a benyomása a Real City elleni 3-3-as mérkőzéséről?
Nem játszottak máshogy, mint a Bayern ellen egy hete. Hatalmas mérkőzés volt, nagyszerű gólokkal, elképesztő hangulattal.
Ha már Bernabéu. Ön is ott volt a csapatban, amely 2000-ben az első német csapat lett, amely győzni tudott ott. Milyen emlékei vannak arról a találkozóról?
Már nem sok, de azt tudom, hogy lőttem egy gólt. Az nagyon különleges volt, hiszen nem mindenki lő gólt a Real ellen. 2-0-ra vezettünk Scholl és Effenberg révén, az enyémmel lett 3-1. Később még Paulo Sergio is betalált.
Tudták akkor, hogy történelmi győzelmet arattak?
Ezt csak később fogtuk fel. Akkor nagyon komoly kvalitásokkal bírt a csapat, hatalmas sikeréhség volt bennünk, bátrak voltunk. Mindenhol nyerni akartunk, Madridba sem úgy mentünk oda, hogy majdcsak lesz valami.
Mit mondana a Bernabéu mítoszáról?
Ez egy katlan, ahogy a Dortmund stadionja is. A spanyol érzelmek még különlegesebbé teszik.
2000-ben ismét ott játszottak, de kikaptak az elődöntő első meccsén 0:2-re és kiestek.
Már nem emlékszem valami jól. De a következő évben Elber góljával nyertünk 1-0-ra, bejutottunk a döntőbe és elvittük a trófeát. Az volt Owen Hargreaves nagy pillanata, én sajnos megsérültem.
Visszatérve a jelenre, Konrad Laimer kiemelkedő volt az első meccsen. Emlékezteti a saját stílusára a játéka?
Nem, különböző típusú játékosok vagyunk. Én néha támadóbb felfogásban játszottam, de hozzá hasonlóan én is keményen dolgoztam a pályán. Konrad remekül teljesített az első meccsen, sok lapbát szerzett. Ez volt a legjobb meccse a Bayern mezében. Ha tartaja ezt a szintet, akkor még hosszú évekig fontos játékos lehet a Bayern számára. A Bajnokok Ligája megnyeréséhez keményen dolgozó és kreatív játékosok megfelelő elegyére van szükség.
Rummenigge: A Real Madrid a Bayern mumusa
A Bayern korábbi legendás játékosa és klubvezetője, Karl-Heinz Rummenigge az AS újságírójával beszélgetett a Real Madrid – Bayern München BL-elődöntő visszavágója előtt.
Mi járt a fejében az odavágó után?
Mindkét csapat nagyszerű meccset játszott. Szerettem volna, ha 2-1-re nyerünk, de be kell látnom, hogy a Madrid is nagyszerű volt és megérdemelte a döntetlent.
Mit gondolt, amikor látta Kroos passzát Vini irányába a gól előtt?
Hogy őszinte legyek, kissé megijesztett, hogy ilyen távolságból képes volt egy ilyen labdát megjátszani a teljes védelmen keresztül. Aztán ott volt Vinícius, akit nagyon nehéz megállítani, főleg ha akár csak fél méter előnyt is adsz neki.
Musiala sem volt rossz…
Igen, de két lábbal a földön kell maradnia, nem szabad rá túl nagy felelősséget raknunk karrierje ezen szakaszában. Isteni tehetsége van, de még nem ért el a csúcsra. Ha most elkezdjük őt dicsőíteni, azzal rosszat tehetünk neki, ez nem segít. Az egyetlen dolog, amit ezzel elérnénk, az az, hogy olyan elvárásokat támasztunk vele szemben, amelyek kontraproduktívak.
Mit gondol Bellinghamről?
A Real Madridnak jár a gratuláció, amiért leigazolták őt. Gólokat lő, gólpasszokat ad, fut, harcol, labdát szerez… Mindent jól csinál. Hamar eldöntötte, hogy a Madrid játékosa akar lenni, amiről csak annyit mondhatok, hogy a Dortmund nagyon örült, amikor megtudták, hogy a Bayern már nem opció számára.
Mire lesz szüksége a Bayernnek a visszavágón?
Tudom, hogy mi vár ránk, mivel már sokszor megtapasztaltam, még aktív játékosként és vezetőként is. Nehéz túlélni a Bernabéuban, de lehetséges. A Leipzig megmutatta ezt a legjobb 16 között, barátom, Pep Guardiola nemrég szintén bebizonyította, hogy lehet problémát okozni a Madridnak a Bernabéuban. Ami számunkra most segítség, az az, hogy az idegenben lőtt gólok már nem számítanak előnynek, így lényegében 0-0-ról kezdünk. Bízom abban, amit a Bayerntől a Bajnokok Ligájában láttam ebben az idényben.
Spanyolországban az az általános vélekedés, hogy a Manchester City elleni párharc volt a legnehezebb feladat a Real Madrid számára.
Minden tisztelettel, a Bayern – Madrid az európai klubfutball klasszikusa. Nem én mondom ezt, hanem a történelem. 27 alkalommal találkoztunk egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, nincs még egy ilyen párharc. Pontosan ez az, amit barátom, Florentino Pérez akart, nem?
A Szuperligára gondol?
Mindig nagyszerű kapcsolatom volt a Real Madriddal, különösen Florentino Pérezzel és Pedro Lópezzel, az alelnökkel. Ez a megbecsülés és tisztelet továbbra is jelen van, az egyetlen dolog, amit kérek tőlük, az az, hogy engedjék el a Szuperliga tervét. Ennyi. Tudja, hogy mi történik?
Nem, meséljen.
A problémánk közös, de a megoldásunk más. Egy olyan világban élünk, ahol egyre több klub kerül befektetők kezébe. És legyünk óvatosak: most már nem csak milliárdosokról beszélünk, hanem olyan milliárdosokról, akiket a Premier League továbbra is tárt karokkal vár. Aztán ott vannak a televíziós bevételek. Ezek egyértelműen nagyobbak, mint Spanyolországban vagy Németországban. Az olyan kluboknak, mint a Real Madrid vagy a Bayern München ez komoly problémát jelent, egész egyszerűen azért, mert nem egyenlő feltételek mellett indulnak az angol klubokkal szemben. Meggyőződésem, hogy ebben rejlik Florentino problémája. Ők nem az UEFA ellen háborúznak, hanem az egyenlőtlenség ellen, amelynek a Premier League miatt évek óta elszenvedői vagyunk.
Szaúd-Arábia is be akar szállni a buliba.
Türelmesnek kell lennünk. Ami az elmúlt időszakban az átigazolási piacon történik, nem aggaszt. Leginkább veteránokra költöttek. Ne értsenek félre, tökéletesen megértem, ha egy futballista Szaúd-Arábiába igazol a karrierje végén. Az igazi probléma az lenne, ha fiatal játékosok is úgy döntenének, hogy követik őket, de nem gondolom, hogy a pénzt választanák és ezért kockára tennék a karrierjüket.
Gondolja, hogy Florentino megváltoztatja a véleményét?
Kedden kértem tőle, hogy térjen vissza a futball családba. „A családunknak szüksége van a Madridra, szüksége van rád.” Tisztában kell lenni azzal, hogy Florentino nagyon fontos alakja a futball világának. Emlékszem, amikor mindannyian csodáltuk Santiago Bernabéut és a klub élén végzett munkáját. Ő volt a történelem egyik legjobb elnöke. Ma azt mondanám, hogy Florentino az ő szintjén van. Egy szinten vannak. Bernabéu mellett ő az egyik legfontosabb ember, aki a Real Madridban megfordult. A Bayern és a klubszövetség vezetőjeként nagyon jól ismerem őt. Évente utaztam Madridba, hogy találkozzak vele és Pedro Sánchezzel, hogy bizonyos dolgokban megállapodjunk. Az egyetlen dolog, amiben nem értünk egyet, az a Szuperliga. A Bajnokok Ligája a klubok számára a legjobb sorozat. Jó pénzt hoz. Az imázs nagyszerű. Mindenki játszani akar benne. Ezért az egyetlen kívánságom az, hogy Florentino és a Real Madrid fontolja meg, hogy a klub milyen körülmények között térhetne vissza a családunkhoz az UEFA égisze alá.
Egy család, amely tanúja volt a két klub epikus összecsapásainak. Nem igaz?
És mindez egy nagy hiba miatt, amit elkövettünk.
Mire gondol?
Egy barátságos meccs volt. Tökéletesen emlékszem, mert játszottam akkor. Megvertük őket 9-1-re, azt hiszem Boskovot még aznap kirúgták (nem mintha akkor a Madrid bejutott volna a BEK-döntőbe). Teljes megalázás volt, igazából azért is, mert ők még nyaraltak, mi pedig már az előszezonban voltunk. De hibáztunk. Paul Breitner bejött az öltözőbe miután meglőtte a maga gólját és azt mondta: „Teljesen megőrültünk, hogy ezt csináljuk. Legközelebb, amikor ellenük játszunk a Bernabéuban, ki fognak csinálni minket.” És eljött a nap. Nem sokkal később játszottunk ellenük a Santiago Bernabéu-kupáért. Klaus Augenthaler mellett játszottam a védelem közepén, ha nem így lett volna, Camacho tényleg kinyírt volna. Itt kezdődött minden. Aztán jött a fekete fenevad mítosza, bár be kell vallanom, hogy utoljára a 2012-es elődöntőben voltunk fekete fenevad. Azóta inkább ők lettek a mi fehér fenevadunk.
Aztán a Real Madrid folyamatosan nyerte a BL-címeket.
A Real Madrid a világ leghíresebb és legsikeresebb klubja. Sokat beszélnek az UEFA-hányadostól, de a legutóbbi évtized hányadosa sokkal érdekesebb. Az első a Real Madrid, a második a Bayern München. Mi sem voltunk rosszak, 2013-ban és 2020-ban a miénk lett a BL. Ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy szerdán az elmúlt évtized két legsikeresebb együttese csap össze.
A Bundesliga is nagy figyelmet kap mostanában.
Emlékszem, hogy 2013-ban azt mondtam, nem fogunk egyhamar újra német házidöntőt látni a BL-ben, tizenegy évvel később viszont újra lehetségessé vált. Aztán ott van a Bayer Leverkusen, akik már fél lábban az El-döntőben vannak. A Bundesliga nemzetközi szinten nagyot ment ebben az idényben, amit egy ötödik hellyel jutalmazhatnak a BL következő kiírásában. Ha nem így lenne, akkor a Borussia nehezen indulhatna újra.
Meglepte Xabi Alonso éve a Leverkusennél?
Igen és nem. Igen, mivel akkor vette át a Leverkusent, amikor utolsó előtti helyen álltak, és nem, mert nagyon jól ismerem őt a Bayernnél töltött időszakából, és mindig meg voltam győződve arról, hogy sikeres edző válik belőle. Ne felejtsük el, hogy a világ legjobb edzőivel dolgozott: Guardiola, Ancelotti, Benítez, Mourinho. Ő egy nagyon intelligens fickó, minden apró részletet megfigyelt, majd erre alapozva kialakította a saját formuláját. Megérdemelt a bajnoki cím.
11 évnyi Bayern hegemónia után.
Igen, ezért sem akkora dráma, ha ezúttal a második helyre futunk be. A fél ország más bajnokért kiáltott, ebben az idényben megvalósult, amire vágytak. Most készen kell állnunk arra, hogy jövőre újra bajnokok legyünk.
De Xabi még ott van.
És ez nem lep meg. Xabi egy tehetséges fickó, de ugyanakkor nagyon hálás is. Emlékszem rá, hogy két éves szerződést ajánlottunk neki, amikor megérkezett Münchenbe. Aztán találkoztam a képviselőjével. Iñaki egyébként szintén remek fickó. Mindvégig nagyon komoly volt az egész, de nagyjából öt percbe telt megegyezni abban, hogy folytassák velünk még egy évig. Egyértelművé tette, hogy a Bayernben szeretné befejezni a pályafutását, és így is lett. Kapitányunk, Philipp Lahm is azon a napon búcsúzott, kértem a klub alkalmazottait, hogy az utolsó edzésük után állva tapsolják őket. Senki nem hiányzott. A Bayern tudja, hogy kicsoda Xabi. Xabi pedig tudja, hogy mi kik vagyunk a Bayernnél.
Mit kell tennie a Bayernnek, hogy újra Németország csúcsára érjen?
Először is figyelembe kell vennünk, hogy három idény után újra ott vagyunk a BL elődöntőjében. Ez pozitívum. Mielőtt a következő idényre gondolunk, mindent bele kell adnunk a hátralévő két lépésben, hogy csúcsra érjünk. Lesz még időnk arra, hogy minden máson gondolkodjunk.
Aggódik amiatt, ahogy a dolgok alakulnak a Bayernnél?
A legfontosabb dolog az állandóság és önkritikusnak kell lenni. Legutóbb kissé letértünk a megszokott útról, a padon és a pályán is. A Bayernnek minden szinten helyre kell állítania a stabilitását, hiszen mindig ez jellemezte a klubot. Nem szabad elfelejteni, hogy olyan emberek állnak a kormánynál érzésre már legalább száz éve, mint Uli, Franz vagy én magam. Nehéz elérni, hogy ilyen magas posztokon újra megtörténjen ez, de a Bayernnek vissza kell térnie a folytonosság útjára.
És a padon is.
Ezek az ügyek, lévén hogy már hátra léptem a CEO szerepből, nem közvetlenül engem kell, hogy aggasszanak. Az egyetlen tanácsom az, hogy legyünk újra kissé vízhatlanabbak. Amikor leigazoltuk Pepet, hat hónapig dolgoztunk az ügyön, de senki nem tudott róla. Igen, úgy kell mozgolódnod a vezetőségben, hogy ne legyen tele minden újság a lépéseiddel minden egyes nap.
Szerdán Ancelotti ül a Real Madrid kispadján.
Carlo egy csodálatos ember. Ami a leginkább lenyűgözött benne, az a sztoikus higgadtsága. Semmi nem tudja kihozni a sodrából. Tetőtől talpig úriember. Emlékszem, hogy kezet ráztunk, amikor arról tárgyaltunk, hogy legyen a Bayern edzője, és nem volt szükség szerződésre, mert a szava többet ért mint bármely tinta. Nem voltak ügynökök sem, mint amikor manapság találkozunk egy focistával és tömegével jelennek meg, hogy profitot csináljanak. Soha, senkitől nem hallottam egyetlen rossz szót sem Carlo kapcsán egész életemben. És a nyugodt természetével tökéletesen beleillik még egy olyan viharos klubba is, mint a Real Madrid. Kár, hogy kénytelenek voltunk elválni egymástól, és emlékszem, hogy én voltam az, akinek közölnie kellett ezt vele. Mindketten elmorzsoltunk néhány könnycseppet, aztán egy olyan mondatot hagyott hátra, amit sosem fogok elfelejteni. Azt mondta, hogy már nem vagyok a főnöke, de örökké barátok maradunk.
Thomas Tuchel: Be akarunk jutni a döntőbe
A Bayern München edzőjének nyilatkozat a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágója előtt.
A Real Madrid támadójátéka
„Sok csapat próbálta már megállítani őket sikertelenül. Néha egyszerűen csak el kell fogadnod a kvalitásaikat. A lényeg, hogy holnap megfelelő mentalitással menjünk ki a pályára. Szeretnénk csapatként megverni őket, szeretnénk eljutni a Wembley-be.”
Harry Kane
„Nagyszerű karakter. Anglia kapitánya. Mindent megmutatott, amit vártunk tőle. Fontos lesz holnap is.”
Német csapatok Európában
„Ez nagy lökés a német futballnak. Egyértelmű, hogy szerencse is kell ezekben a sorozatokban. Nem vonnék le túl sok következtetést, de nagy lökés, ez biztos.”
A mérkőzés fázisai
„Biztosan meg fogunk tapasztalni különböző fázisokat, attól függően, hogy épp ki diktálja a ritmust. Hullámokban fog változni. Szükségünk lesz labdabirtoklásra, hogy regenerálódjunk és tudjunk ártani nekik. De remekül kell védekeznünk is a Real kontráinál. Ez a játékosok meccse lesz. Nagyon fontos lesz csapatként játszani. Össze kell tartanunk, hinnünk kell és keményen dolgoznunk is kell a sikerért. A Real egy kicsit jobban támad a hazai meccsein. A kiinduló helyzet egyértelmű, a győztes a Wembley-be megy, és mi akarunk nyerni.”
Toni Kroos
„Toni hosszú évek óta kulcsjátékos. Nem lehet róla elég dicséretet elmondani. Erőfeszítés nélkül kezeli a nyomást. Ő diktálja a meccsek ritmusát. Felkészültünk erre, reméljük, hogy képesek leszünk homokot juttatni a passzgépezetbe. De nem csak ellene fogunk játszani, hanem az egész csapat ellen, amely nagyon jól működik. A játék rendkívül sokrétű, úgyhogy nagy a feladat.”
A védelem közepe
„Jelenleg Dier és De Ligt a vezérek, megérdemlik, hogy továbbra is együtt játszanak. Matthijs megkapta a zöld lámpát.”
A mérkőzés
„Szerintem egy hullámzó meccs lesz, különböző fázisokkal. Mindkét csapat fog szenvedni is bizonyos időszakokban. Mindkettő nagyon erős a labdatartásban. Mindkettő erős a kontrákban. Szerintem egy nagyon összetett meccs lesz, különböző fázisokkal. A saját szakaszaidban szerencsére és pontosságra lesz szükséged.”
Döntő
„Mindent meg fogunk tenni érte. Az ilyen kluboknál végül mindig az eredményeid alapján ítélnek meg. Szeretnénk fontos lépést tenni a döntő felé.”
A Real Madrid legendája
„Az egész felkészülés a tartalomról szólt, nem a legendáról. Ez az egyik legnehezebb stadion a világon, de nem lehetetlen itt nyerni. Nagyon jó első meccset játszottunk, de sajnos nem nyertünk. Most, hogy otthon játszanak, 51% esélyük van. Amikor találkozol Emilio Butragueñóval a meccs előtti napon és ő megismer, az különleges érzés. Nyilvánvaló, hogy ők a világ egyik legnagyobb csapata. Mi is Európa egyik nagy csapata vagyunk. Ezért is nagyszerű ez a párharc. Azért vagyunk az elődöntőben, hogy bejussunk a döntőbe. Azért fogunk játszani holnap, hogy a Wembley-be jussunk, semmi több.”
A pálya bejárása
„Ez nem egy kinyilatkoztatás volt, egyszerűen úgy éreztem, hogy mondanom kell valamit a srácoknak. Volt egy plusz napunk felkészülni, kihoztuk belőle amit lehet. Az is cél volt, hogy kiélvezzük a mai napot. A taktikai megbeszélések természetesen a tartalom által vezéreltek voltak. Fontos, hogy kapcsolódj a benned rejlő gyerekhez, átérezd, hogy gyerekként az ilyen meccsekről álmodtál. Ez nem akadályoz meg minket abban, hogy holnap mindent beleadjunk.”
Neuer: Otthon is esélyünk volt legyőzni őket, ez most is meglesz
A Real Madrid – Bayern München BL-párharc visszavágója előtt Manuel Neuer kísérte el Thomas Tuchelt a bajorok hivatalos sajtótájékoztatójára.
A pálya bejárása
„Motiváló kimenni a pályára és sétálni a stadionban, körbejárni a pályát.”
Ancelotti
„A hazai sorozatokban jól teljesítettünk vele. A BL-ben sajnos nem sikerült megnyernünk az egyenes kieséses párharcokat.”
Jude Bellingham
„Ha minden sorozatban ott vagy a legvégén, akkor ott vagy az Aranylabda jelöltjei között. Láthattuk a kvalitásait a német bajnokságban is. Itt is rendesen belecsapott a lecsóba. Lehet, hogy nem ezt várták tőle ezen a poszton. Ő egy nagyon fontos játékos a Real Madridban.”
Kane
„Fontos faktor. Harry személyében van egy csatárunk, akit tisztelnek az ellenfelek. Lenyűgözőek a számai. Holnap is fontos szerepe lesz.”
Mit mondott Tuchel, amikor kiment a csapattal a Bernabéuba?
„Arról beszélt, hogy mindannyian ilyen meccsről álmodtunk. A BL a legnagyobb cím a klubfutballban. Esélyünk van döntőbe jutni.”
A védelem közepe
„Fontos, hogy értsük a testbeszédet. A hangerőnek is fontos szerepe lesz. Ha egy játékos magabiztosságot sugároz, az fontos számunkra. Kulcsfontosságú, hogy egységesen védekezzünk. Nyilvánvaló, hogy örülünk, hogy De Ligt visszatért.”
Esélyek
„Nem félek. Magabiztosak vagyunk, tudjuk, hogy milyen meccset játszottunk a múlt héten. Tudjuk, hogy ki az ellenfelünk. Ha esélyed van a Real Madrid legyőzésére hazai pályán, akkor idegeben is meglesz az esélyed.”
Hangulat
„Akkor is tartanod kell magad, amikor egy olyan érzelmekkel teli stadionban játszol, mint ez, egy olyan csapat ellen, mint ez. Bíznod kell magadban. A külső hatásokat a magad javára kell fordítanod. Meg fogjuk próbálni ezt megtenni. Ha jól teljesítünk, akkor egyértelműen a döntő egyik várományosa vagyunk.”
Büntetők
„Mindegyikük veszélyes lövő. De ez ránk is igaz. Ez mindig fejben dől el. Megpróbálnám megnyerni a párharcokat. De végül mindig a lövő az, aki eldönti, hogy melyik irányt választja.”
A Bernabéu átalakulása
„Korábbról ismerem a stadiont. Különleges, történelmi helyszín. Alig van ennél jobb helyszín Európában. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk.”
A Real Madrid
„Nehéz lenne egyetlen játékost kiemelni. A Realnak csodás játékosai voltak a történelme során. Számtalan játékosuk képes megteremteni a különbséget.”
Felkészült-e egy büntetőpárbajra?
„Ez egy elődöntő, egyenes kieséses szakasz. A kapusok mindenre fel vannak készülve. Felkészültünk arra, hogy akár 120 percet is le kell játszani, vagy büntetőket kell rúgni.”
Min múlik majd?
„A két csapat napi formáján. Az első gól is fontos lesz, az első pofon. Mindig apróságokon múlik a dolog az olyan csapatok ellen, mint a Real. Mindkét együttes maximális koncentrációval megy ki a pályára. Mindkét csapat remekül támad.”
Thomas Müller: Számomra motiváló a Bernabéu
A német támadó a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágója előtt.
Csodás hangulat volt az Allianz Arenában az odavágón. Te hogyan élted meg azt az estét?
Nagyon különleges volt. Gyakran van hasonló hangulat, különösen a döntő fontosságú egyenes kieséses BL-meccseken. De a fogadtatásunk nagyszerű volt. Annyira hangos volt… Érezhettük az energiát és a rajongást. Űztek és hajtottak minket. Nagyszerű volt, amit a Bayern szurkolói összehoztak. Kár, hogy nem nyertünk, de a teljesítményünk legalább jó volt. Most Madridban kell kiharcolnunk a továbbjutást.
Ez lesz a hatodik meccsed a Bernabéuban. Mi olyan különleges abban a stadionban?
Izgatottan várom, hogy milyen lesz. A stadiont épp most alakították át. Az egyik leglenyűgözőbb dolog benne az, hogy ott van a város központjában. Ott vagy a városban, befordulsz egy sarkon és egyszer csak ott van egy 80.000 férőhelyes stadion. A labdarúgás nagyon fontos Madridban. Ez látszik az ilyen meccseken is. Számomra motiváló ez a helyszín.
Milyen szerep juthat ott a Bayern szurkolóinak?
„Amikor az ember azt gondolja, hogy a stadion a Real Madrid szurkolóié, különösen fontos, hogy a bajorok előálljanak és adjanak egy kis piros színt a fehér háttérnek. Megtapasztaltuk ezt már néhányszor korábban, különösen amikor 2012-ben büntetőket lőttünk. Az egész lelátó ott volt. Fontos szerepük lesz.”
Mit vársz a Real Madridtól?
„A Real Madridnak sok oldala van. Vissza tudnak állni, nem jelent nekik gondot a védekezés. De tudják, hogy csodás játékosaik vannak a kontrákhoz. Ez a koncepció már sokszor működött. Nem véletlen, hogy az elmúlt években mindig ott voltak legalább az elődöntőkben. A Real nagyon veszélyes, de lehet játszani ellenük. Az, hogy általunk is legyőzhetők-e, azon múlik, hogy be tudjuk-e lőni a labdát, vagy nem.”
Mi vezethet a döntőbe jutáshoz?
Kiegyenlített meccs lesz, pengeélen táncol majd a két csapat. A futballban fontos a pontosság. Nekünk volt két nagy lehetőségünk a második félidőben a Stuttgart ellen, amikor 1-1 volt az állás. Ha kihasználod a lehetőségeidet, akkor nyersz. Ha nem, akkor veszítesz. Ezen múlik majd. Millimétereken. Azon, hogy képesek leszünk-e kellően pontosak lenni, amikor kidolgozzuk a helyzeteinket. Ennyi.
Courtois: Álmodoztam erről a napról
A belga kapus a Cádiz elleni bajnokin tért vissza súlyos sérülése(i) után. A klub hivatalos csatornájának munkatársa ezzel kapcsolatban kérdezte őt.
Visszatérés
„Jó volt visszatérni. Álmodoztam arról, hogy itthon térhetek majd vissza, a gyermekeimért, a családomért. Szép győzelem volt, egy remek védéssel 0-0-nál. Kimozdultam a labdára, megjátszottam, elindultunk, majd 1-0 lett. Örülök, hogy sikerült kivennem a részem és újra kapusnak érezhettem magam ilyen hosszú idő után.”
Kapott gól nélkül
„Nagyon örülök a győzelemnek és a kapott gól nélküli meccsnek. Ez egy olyan győzelem volt, amiért az egész idényben harcoltam. Az, hogy ismét a Real Madrid játékosának érezhetem magam, nagyon jó, de még jobb a szurkolók irányomba mutatott támogatásával. Mindig hálás leszek nekik ezért. Szerdán is szükségünk lesz a szurkolóinkra. Szép pillanat volt ez a szurkolókkal a pályán, reméljük, hogy még több örömet okozhatunk majd nekik.”
Érzések
„Nagyon jól éreztem magam, lényegében arról szól az egész, hogy újra hozzászokjon az ember a játékhoz. A tervünk az volt, hogy márciusban játszom egy barátságos meccsen, de sajnos ismét megsérültem, mostanáig pedig a csapattal edzettem, mindig szűk helyeken. Nem fociztam az elmúlt kilenc hónapban egy 11 a 11 elleni meccsen. De jól éreztem magam, jól olvastam a játékot. Nem felejtettem el. A passzoláshoz kell ismét visszaszokni.”
268 nap
„Sokszor elképzeltem ezt a napot. Először úgy gondoltam, hogy az idénynek számomra vége. Aztán kitűztem a Cádiz elleni meccset, mint esetleges visszatérési dátum, bár már korábban is remekül éreztem magam, úgyhogy előrébb is lehetett volna hozni. A szerencsétlen esetnek köszönhetően aztán nem tudtam, hogy játszhatok-e még az idényben, de végül itt vagyok, ha szükség van arra, hogy segítsem a csapatot.”
A csapat támogatása
„Ez egy baráti társaság. Egy ölelés, egy jó szó mindig sokat segít, mivel az ember ilyenkor gyakran egyedül dolgozik. Militão és én sok időt töltöttünk egyedül. Még ha ugyanabban a teremben is vagy, épp harcolsz, így teljesen más a helyzeted. Látni őket az edzéseken és a meccseken sokat jelentett számomra. Nagy köszönet Davidének, a fizioterapeutámnak és Guiseppének, akik nagyszerű munkát végeztek annak érdekében, hogy ma itt lehessek, talán jobbat mint valaha. Örökké hálás leszek nekik.”
Bayern
„A Bayern elleni egy rendkívül fontos meccs lesz. Szükségünk lesz a szurkolóinkra. Reméljük, hogy ismét mindenki fehérbe öltözik és újabb varázslatos és győztes estét élhetünk át a Bernabéuban.”
Ancelotti: Ez egy minden szempontból megérdemelt bajnoki cím
Az olasz mester a bajnokság megnyerése után nyilatkozott a klub hivatalos csatornájának.
A bajnoki győzelem
„Nagyon örülünk és elégedettek vagyunk. Ez egy minden szempontból megérdemelt bajnoki cím, fantasztikus volt a szurkolóktól kapott támogatás is. Szeretnénk velük együtt ünnepelni, de megértik, hogy a szerdai mérkőzés egy fontos kihívás számunkra. Szeretnénk megfelelően felkészülni, hogy boldoggá tehessük őket, majd pedig szombaton együtt megünnepeljük a bajnoki címet. Most az a fontos, hogy visszafogott ünneplést csapjunk, mert a szerdai célunk rendkívül fontos.”
Mit emelne ki a bajnoki idényből?
„Az elkötelezettséget. Könnyű menedzselni ezt a keretet, hiszen erős az elkötelezettség, kevés az ego, mindenki segít a másiknak, barátok alkotják, remek a hangulat. Ezek miatt tudtunk nyerni. Fantasztikus bajnoki idény volt ez, amelyet folytonoság, elkötelezettség és megfelelő hozzáállás jellemzett. Minden remekül ment, köszönhetően a játékosoknak és mindenek előtt a szurkolóknak. Itt, a Bernabéuban rengeteget adtak nekünk a támogatásukkal minden egyes mérkőzésen.”
Kulcsmomentum
„Mindenki arra várt, hogy botlani fogunk, de nem botlottunk. Bellingham Barcelona elleni gólja megadta nekünk az előnyt. Az elsőtől az utolsó mérkőzésig megvolt a teljesítményünkben az állandóság.”
12. címe a Madrid edzőjeként
„Az is ott lebeg a szemem előtt, hogy egyre közelebb kerülök a legendás Miguel Muñozhoz. Szeretnénk egy újabb döntőt játszani Londonban. Minden szurkoló ezt akarja, a bajnoki címet pedig jövő hétvégén megünnepeljük.”
Brahim: Szeretnénk egy újabb varázslatos estét a Bernabéuban
A játékosok közül Brahim és Joselu nyilatkozott a Cádiz elleni győzelem után.
Brahim:
„Először is szeretnék gratulálni Thibaut-nak, aki olyan sok kihagyás után újra köztünk van. Remek meccset játszott. Nagyon örülök neki. Egy család vagyunk. Ma egy barát, egy testvér tért vissza a pályára ilyen sok idő után, nagyon örülök neki.”
„Jó mérkőzés volt. Szükségünk volt a győzelemre, hogy közelebb kerüljünk a bajnoki címhez. Nagyon örülök a gólomnak, de mindenekelőtt annak, hogy közelebb kerültünk egy újabb bajnoki trófeához.”
„Ez a Madrid, a Madrid pedig mindig minden trófeát meg akar nyerni. Közel vagyunk egy újabbhoz, szerdán pedig megint egy döntő vár ránk. Harcolni fogunk, mert a Madridnak minden trófeáért harcban kell állnia.”
„Láttam, hogy Modrić megszerzi a labdát, majd azonnal nekem adja, mindent megkönnyít. Az átvételkor láttam, hogy az ellenfél játékosa el akart menni az egyik irányba, én pedig a másikba mentem. Elveszítette az egyensúlyát, én még egyet toltam rajta, majd láttam, hogy a hosszú szabadon van, úgyhogy eltettem a labdát a jobb felsőbe.”
„Csodás, hogy 10 gólom van már az idényben, különösen a csapat miatt és azért, amit elérhetünk együtt az idény során. Ez a legcsodásabb dolog.”
„Nagyon várjuk a Bayern elleni meccset. Tudjuk, hogy milyen varázslatos esték vannak a Bernabéuban, egy újabbat szeretnénk.”
„Büszkévé teszi az embert, ha a szurkolókkal együtt ünnepelhet. Az egész idényben címekért harcoltunk, közel vagyunk egy újabbhoz, most pedig ez a bátorítás és izgatottság nagyon jól jön a következőkre, vagyis a döntőkre nézve.”

Joselu:
„Nekünk vannak a világon a legjobb szurkolóink és a miénk a legjobb stadion. Nagyra értékeljük minden szurkoló bíztatását. Mindent beleadunk a pályán, hogy olyan pillanatokat éljünk át, mint a mai. Nagyon közel vagyunk a bajnoki cím megszerzéséhez, meg akarjuk élni ezt a szurkolóinkkal. A mai egy fontos lépés volt, különösen a szerdai mérkőzés előtt.”
„Vannak fiatalok, akik nagyon éhesek a sikerre, és vannak idősebbek, vagy nem olyan idősek, mint én, akik elképesztően izgatottak, hogy itt lehetnek és megélhetik ezeket a napokat. Ezek különleges pillanatok. Az idény végéhez közeledünk, a szurkolók a legjobbat érdemlik. Most fel fogunk töltődni amennyire csak lehet, hogy szerdán egy győzelmet adhassunk nekik.”
„Nem volt szerencsém a kapu előtt néhány meccsen, de a mai gól kárpótolt. Nagyon örülök, hogy továbbra is be tudok találni, segíthetem a csapatot a munkámmal és a góljaimmal. Hosszú ideje készültem erre, nagyon jó idény volt. Reméljük, hogy így tudjuk folytatni.”
„A világ legjobbjaival vagyunk körülvéve, ez a klub különleges, mivel mindig a legjobbak vannak itt. Csodás keretünk van, mindenkit ide értve. Mindenki hozza azt, amit hozzá tud tenni, ez az olyan meccseken, mint a mai, egyértelműen látható. Mindenki készen áll a játékra. Az edző és a stáb nagyszerű munkát végzett a keret kialakításakor. Csak egy apró lépés van hátra, a szerda, amit nagyon várunk.”
„Courtois a világ legjobbja. Nagyon szeretjük, szörnyű idénye volt. Alig vártuk a mai napot, örülünk neki, annak, hogy jó meccset játszott, hogy 90 percig pályán volt azt követően, hogy több mint 8 hónapig volt pályán kívül. Nagyon örülünk mindennek.”
„Jöjjön egy újabb varázslatos este! A szurkolók megérdemlik, mi pedig készen fogunk állni.”
Ancelotti: Csodás volt ez a LaLiga, alig hibáztunk
Az olasz mester a Cádiz elleni győzelem után.
A mérkőzés
„Várnunk kell, hogy értékeljük az idényt. A LaLiga csodás volt, állandóság jellemzett minket, alig botlottunk. Megérdemelt az előnyünk.”
„Még jegelnünk kell az ünneplést, hiszen egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Mindannyian a szerdai összecsapásra koncentrálunk. Azok a játékosok, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak eddig, 100%-ot nyújtottak, ahogy a Sociedad elleni meccsen is. Türelmesnek kell lennünk és várnunk kell, mivel nagyon közel van a szerda. Regenerálódnunk és pihennünk kell, a Bayern ellen a legjobbunkat kell hoznunk.”
Védekezés
„Fontos volt. Remekül védekeztünk, csapatszintű elkötelezettséggel, ahol a támadók nagyobb erőfeszítéseket tettek mint a védelem. Az idény elején elszenvedett sérülések segítettek javulni ebben. De a pótlás megoldása nem egyéni, hanem kollektív probléma volt, amelyet remekül megoldottunk.”
A LaLiga legfontosabb pillanata
„Bellingham gólja a Barcelona ellen, amelynek köszönhetően újra 11 pont lett az előnyünk. Holnap edzés, de ma mindenki azt csinál, amit akar. Nincs semmilyen szervezett esemény, mivel a szerdai meccsre koncentrálunk.”
Ünneplés
„Nem érdekel, hogy ma vagy jövő vasárnap ünneplünk. Megérdemeljük, hogy megnyerjük a ligát, mindegy, hogy mikor, de meg fogjuk nyerni.”
Célok
„Az öltöző nagyon nyugodt, lesz időnk alaposan megünnepelni a győzelmünket. Most az a cél, hogy 100%-os állapotban legyünk a szerdai meccsre, újabb 90 perc áll előttünk egy újabb döntőben. Nincs nagyobb motiváció ennél, lehetőségünk van arra, hogy jól zárjunk egy csodás idényt.”
Miben más ez mint a két évvel ezelőtti ünneplés?
„Nagyon más a helyzet. Két évvel ezelőtt a kezünkben volt. Ha legyőzzük az Espanyolt, ünnepelhetünk. De ma nem ez volt a helyzet, nem érte meg várni. Ha ünnepelnünk kell, akkor majd megtesszük jövő vasárnap, a szurkolóink pedig meg fogják ezt érteni. Még nem nyertünk, nem tervezhetünk semmit. Ma nyugodtan fogunk hazamenni.”
Edzői stáb
„Davide, Francesco, Simone, Mino, Antonio és a többiek is remekül dolgoznak. Az edzői stáb nagyon fiatal és lelkesedést adnak nekem. Nálam ez nem mindig van meg, mert már öregszem.”
Bellingham
„Remekül van, teljesen felépült, gólt szerzett. Szüksége volt egy kis játékra, ahogy Vininek is, a legjobbját fogja nyújtani szerdán.”
Militão
„Visszatért, de kell neki a játékidő, ezeken a bajnokikon be fogom tenni a csapatba. Fejlődik, de még nincs a legjobb formájában. Igaz, hogy sokkal jobb volt ma mint a múltheti meccsen. Frissebb mint a csapattársai, mivel ebben az idényben nem játszott.”
A keret átalakulása
„Güler azt játszotta, amit játszania kellett. Fiatal, megmutatja a kvalitásait, már most is hozza az eredményeket. Ezért is akartam ma friss lábakat pályára küldeni a győzelem érdekében. Ezt kéri tőlem a Real Madrid: győzni. Nem pedig perceket adni a fiataloknak. Ki kell emelnünk ezt az átalakulási folyamatot, amelybe belekezdünk, apró lépésenként áll össze és remekül halad. A fiatalok fejlődnek, a veteránok pedig továbbra is fantasztikus szintet hoznak.”
Nagyszerű LaLiga az idény végén
„Olyan jól teljesítettünk, hogy nincs sok „de” a LaLigában. Nagyon kevés van. Például, hogy nem játszottunk jól és nem lőttünk 100 gólt. De mesélj nekem a tengerről, tengerész.”